DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Formula+

Melyik volt a leggyorsabb autó idén az F1-ben?

A konstruktőri világbajnokságot a McLaren nyerte 2024-ben, de az adatok alapján is az MCL38-as volt a leggyorsabb konstrukció? Nem feltétlenül.

Meglehetősen változatos szezont tudhat maga mögött 2024-ben a Formula-1, hiszen négy különböző csapat is tudott győzelmeket és pole-pozíciókat szerezni, és pályáról pályára változott, hogy éppen melyik alakulat és konstrukció tűnik a legerősebbnek.

De vajon melyik volt valójában a leggyorsabb autó idén az F1-ben? Ennek próbált utánajárni elemzésében a RaceFans.net: a szaklap összesítette minden hétvégéről minden csapat leggyorsabb körét, és átlagolta az adott helyszínen legjobb köridőhöz képesti százalékos lemaradást.

Rögtön érdemes néhány dolgot leszögezni az így kinyert adatokkal kapcsolatban. Mindenekelőtt azt, hogy ez leginkább egy F1-es versenygép egykörös produkcióját képes megmutatni, hosszabb etapokon nem feltétlenül ugyanaz az autó volt a leggyorsabb, hiszen ott már olyan tényezők is képbe kerülnek, mint a gumikezelés vagy épp az, hogy miként reagál az egyensúlya az üzemanyagszint változására.

f1-erosorrend-1



Természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy nehéz a pilótától függetlenül értelmezni az autók tempóját, így értelemszerűen az is befolyásolja az alábbiakat, hogy a versenyzők éppen mit tudtak kihozni a technikából.

A számításhoz felhasznált köridők az esetek többségében az időmérőkön születtek, az élcsapatoknál annak is az utolsó fázisában, de ezt persze befolyásolhatták időjárási tényezők vagy sok minden más is. Akár az is, hogy a pálya nem gyorsult egyik etapról a másikra, ahogy általában, vagy épp a pilóták nem hozták ki utóbb a maximumot: rögtön a bahreini nyitányon például Charles Leclerc-é és a Ferrarié volt az abszolút legjobb köridő a Q2-ből, Max Verstappen ugyanis néhány ezreddel lassabb eredménnyel szerezte meg a pole-t a Q3-ban.

Mindenesetre a RaceFans.net arra jutott, hogy az adott hétvégi legjobb időkhöz képesti átlaglemaradása összességében a Red Bullnak volt a legkisebb a 2024-es F1-es szezonban: náluk ez az érték 0,2 százalék. De nem sokkal maradt el tőlük a McLaren, amely 0,27 százalékos átlagos hátrányt produkált. Íme, a teljes táblázat (a forrásként használt portál cikkében hétvégékre és csapatokra is meg lehet tekinteni minden mutatót):

f1-tempok-2024-diagram

Egy másik szempontból mégis a konstruktőri vb-t megnyerő McLaren volt a jobb, ők ugyanis kilenc hétvégén számítottak etalonnak (Barcelona, Hungaroring, Spa, Zandvoort, Monza, Szingapúr, Austin, Interlagos, Abu Dhabi), szemben a Red Bull nyolc alkalmával (Dzsidda, Melbourne, Suzuka, Sanghaj, Miami, Imola, Spielberg, Katar). A zárójeles felsorolásokból szembetűnő, hogy az RB20-as az idény második felében csak a lusaili pályán volt a legjobb.

Az átlagot tekintve az is a Red Bull felé billenthette a mérleg nyelvét, hogy az adott hétvégi erősorrendeket tekintve nekik a negyedik helyezés volt a legrosszabbjuk, míg a wokingiak autója az évad elején volt, hogy csak ötödik erőnek bizonyult az adatok alapján (rögtön Bahreinben). Ráadásul az is kirajzolódik, amire Lando Norris utalt többször: a bikások hátránya arányaiban nem igazán érte el azt a nagyságrendet, amivel év elején az MCL38-as rendelkezett.

f1-erosorrend-2

Mi a helyzet a másik két élcsapattal? Nos, köztük nincs meglepetés: a Ferrari volt átlagban a harmadik, a Mercedes a negyedik leggyorsabb autó, méghozzá 0,43 és 0,55 százalékos lemaradással. A vörösök négyszer rendelkeztek a legjobb idővel (Bahrein, Monaco, Baku és Mexikóváros), míg a Mercedes háromszor (Montreal, Silverstone és Las Vegas) – és utóbbiak ezt mind pole-ra is váltották George Russell révén. A Mercedes legrosszabb hétvégén belüli helyezése a hatodik volt, míg a Ferrarié a hetedik az ilyen tekintetben mélypontnak számító Kanadai Nagydíjon.

Ami a középmezőnyt illeti: a fenti adatokban jól látszik, hogy az Aston Martin sokkal közelebb volt tempóból a többi alsóházas gárdához, mint az élbolyhoz. A konstruktőri vb-összetettben a hatodik helyet végül megkaparintó Alpine összességében csak a nyolcadik erő volt, itt a Haas és a Visa RB is megelőzte, míg a sort a Williams és a Sauber zárta: utóbbi ebben is jócskán kilógott lefelé a mezőnyből csaknem kétszázalékos átlagos köridő-lemaradásával.

A hétvégén belüli erősorrendeket illetően a Stake amúgy tizenegyszer, azaz csaknem a nagydíjak felén volt sereghajtó, míg az üldözőboly erősebb autói közül az Aston egyszer volt második (Kínában), míg a Haas és az Alpine legjobbja a csapatok közötti harmadik pozíció volt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: