DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Seidl: Mindkét autóval pontokat kell szereznünk

A McLaren csapatfőnöke szerint sem az istálló, sem maga Daniel Ricciardo nem számított rá, hogy szenvedősen alakul majd az első spielbergi forduló, de ez is a tanulási folyamat része.

Egyelőre nem az előzetes várakozások szerint alakul Daniel Ricciardo mclarenes kalandja: egy-két villanástól eltekintve az ausztrál egyelőre nem érzett rá a wokingiak autójára, amellyel eközben csapattársa, Lando Norris már kétszer is dobogóra tudott állni, s a vb-tabellán az előkelő negyedik helyet foglalja el, megelőzve a mercedeses Valtteri Bottast is.

ricciardo-mclaren-spielberg-1



Ricciardo küszködése a Stájer Nagydíjon is szemmel látható volt, hiszen nem jutott be a Q3-ba, ráadásul fél másodperc volt a hátránya brit kollégájához képest. Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője elismerte, hogy erre ők sem számítottak, de ez is a tanulási folyamat része:

„Természetesen csalódott volt, hogy nem tudta folytatni a korábbi futamokon mutatott szép fejlődését” – nyilatkozta Seidl az Auto Motor und Sportnak. „Akárcsak mi, ő sem számított rá, hogy így kell majd küzdenie az időmérőn. A tény, hogy újra ugyanazon a pályán versenyzünk, segíti a tanulási folyamatát. Ellenőrizni tudjuk, hogy a megfelelő következtetéseket vontuk-e le. Tekintve, hogy milyen csatának vagyunk részesei, mindkét autónkkal pontokat kell szereznünk minden hétvégén” – tette hozzá a Ferrarival a konstruktőri harmadik helyért folytatott harcra utalva.

Ricciardo egyébként az első spielbergi futamon a 13. helyről indulva már a kilencedik pozícióban haladt, amikor motorerőt veszített, így csupán 14. lett. Seidl elmondta: még vizsgálják ennek okait partnerükkel, a Mercedesszel.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: