DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Miért kerültek bajba a kis csapatok?

Egyetlen hét leforgása alatt a Caterham és a Marussia ellen is csődeljárás indult, ami riasztó jel az F1 számára. A kis csapatok számításai szerint egy istálló működésének éves költsége 120 millió dollár, miközben sokaknak ennél kisebb a bevételük.

sauber marussia



A mezőny privát alakulatai folyamatosan hangoztatták, hogy a sport jelenlegi költségei túlságosan magasak, amit az idei évben érkező, drágább hajtásláncok csak tovább fokoztak. Hiába van napirenden évek óta egy hatékony költségkorlátozás ötlete, hiszen mivel az F1 jövőjéről döntő Stratégiai Csoportban csak a nagyobb csapatok kaptak helyt, ők leszavazták ezt a kezdeményezést. Pár hónapja az FIA elnöke, Jean Todt is kijelentette, hogy a nagy ellenállás miatt nem erőlteti tovább a költségsapkára irányuló törekvéseit.

Az elmúlt napok történései azonban egyértelművé tették, hogy a kisebb csapatok számára egyáltalán nem élhető a sport jelenlegi környezete. A Marussia és a Caterham mellett ráadásul mások is veszélyben lehetnek. Német források szerint a Force India csak most hétfőn, az utolsó pillanatban utalta át a szükséges összeget a Mercedesnek az idei ötödik erőforrások használatáért, eközben a Sauber problémái nyilvánvalóak, az egyébként jól teljesítő Williams 20 millió dolláros veszteséggel zárta az év első felét, a Lotusnak pedig komoly megszorításokra volt szüksége a fennmaradás érdekében.

A szezon korábbi szakaszában négy csapat, a Caterham, a Marussia, a Sauber és a Force India levelet írt Todtnak kifejtve a költségekkel kapcsolatos aggodalmukat, amelyben felvázolták, hogy egy átlagos istállónak mekkora kiadásokkal kell számolnia egy szezon során az F1-ben.

sauber marussia 2

Az Autosport által most közölt számokat tartalmazza az alábbi táblázat, amely 120 millió dolláros (közel 30 milliárd forintős) éves végösszeget mutat, és ebbe még nem tartoznak bele a versenyzői fizetések, valamint az épületbérlések, a vendéglátás, a marketing és a média költségei.

Tétel Millió dollár
Hibrid hajtáslánc 28
Váltó és hidraulika 5
Üzemanyag és kenőanyagok 1,5
Gumik 1,8
Elektronika 1,95
Információs technológia 3
Fizetések (versenyzők nélkül) 20
Utazás és a pályán használt berendezések 12
Karosszéria gyártás 20
Szélcsatorna és CFD technológia 18,5
Közművek és a gyár fenntartása 2
HR és egyéb szolgáltatások 1,5
Rakomány szállítása 5
ÖSSZESEN 120,25

 

Ehhez képest a brit lap szerint a legkisebb csapatok nagyjából 60-70 millió dollárból, a középmezőny istállói, mint a Sauber és a Toro Rosso pedig alig több mint 100 millió dollárból gazdálkodhatnak egy szezon során. A csapatok rendelkezésére álló összeg mértéke persze nagyban függ attól, hogy milyen pozícióban végeztek az előző évi konstruktőri tabellán, így ha egy kisebb istálló gyenge évet zár, akkor az alacsonyabb bevételek miatt könnyen lehet, hogy a következő szezonban még nehezebbé válik a dolga.

Biztos, hogy az USA Nagydíj hétvégéjének fő témája a sport jövője és a csapatok életben tartása lesz. Szakértők szerint csak két módszer létezik arra, hogy a Formula-1-et minden résztvevő számára élhetővé tegyék a szereplők: vagy szigorú költséglimitet kell bevezetni, vagy pedig egyenlőbben kell elosztani a kereskedelmi jogdíjakból származó bevételeket. De a legjobb lenne, ha mindkettő egyszerre megtörténne...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: