DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Force India: Még több csapat távozhat

A Caterham és Marussia év közbeni távolmaradása kapcsán egy újabb, pénzügyileg nem túl biztos alakulat figyelmeztetett: lehet, hogy ez csak a kezdet volt, és az F1 fennmaradó kilenc csapata közül a jövőben még több szűnik meg.

„Három új csapat érkezett 2010 óta, és azóta mind a három tönkrement” – hívta fel a figyelmet a The Telegraph lapnak adott interjújában Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese. A Caterham és Marussia a HRT-vel együtt csatlakozott az említett év kezdetén, utóbbi már három szezon után kiszállt.

Fernley felhívta a figyelmet a gondok fő okára: „Csak öt csapatnak van szava a Formula-1-ben. Még többet el fogunk veszíteni, ha ezt így folytatjuk.” A Mercedes, Red Bull, Ferrari, McLaren és Williams a döntéshozó Stratégiai Csoport állandó, „történelmi” tagjai. A Force India mindig is élesen ellenezte ezt a csoportot, maga Fernley etikátlannak és demokráciaellenesnek nevezte működését. „Ha költségplafon lenne, a pénzdíjakat pedig igazságosabban osztanák el, a Caterham és Marussia sem bukott volna meg.”



Fernley nyilatkozata ellentmond annak, hogy a Caterham és Marussia számára még van remény: a sötétzöld kiscsapatot lefoglaló pénzügyi behajtók új vevőket szeretnének találni, akik segítségével a gárda már az Abu Dhabi szezonzárón visszatérne. A Marussiát a legújabb hírek szerint egy brit-indiai nehéziparos testvérpár vásárolhatja fel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: