DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Hírösszefoglaló

Éledező Ferrari, rekordokat döntő Red Bull – hétfői hírek

A Ferrari pilótái elégedetten nyilatkoznak, a Red Bull esélyes arra, hogy minden egyes futamot megnyerjen idén, kihűlt a Marquez–Honda kapcsolat?

Leginkább a vasárnap késő esti nyilatkozatcsokor szolgáltatta ma a híreket a Formulán, de emellett a legfrissebb híreket, aktualitásokat is elhoztuk nektek, miközben olyan saját tartalmakkal is találkozhattatok a Formulán, mint az egyik Formula+ cikkünk vagy a PitWall legújabb adása.

Hétfői híreink:

PitWall: A Formula.hu hetente jelentkező F1-es és motorsportos hírműsorának legfrissebb adásában beszélgettünk Lewis Hamilton szerződéséről és jövőjéről, valamint az Aston Martin előrelépéséről is - de ahogy megszokhattátok, mindent érintettünk, ami fontos hírnek számít az utóbbi napokban.

Az F1-es bajnoki pozíciónál is jobban aggasztja Sergio Perezt a teljesítményében történt visszaesés: nincs elképzelése, miért nem tudott mit kezdeni a Ferrarikkal, ráadásul most már hátrafelé is figyelnie kell, hiszen Fernando Alonso megcélozta a második helyet a pontversenyben.

Vélt üzemanyag-probléma miatt utasította spórolásra a csapat Alonsót, árulta el Mike Krack. Fékhibája sem volt az autónak – ennek kapcsán a Mercedesen élcelődött a csapatfőnök. További Alonsóval kapcsolatos hír, hogy a versenyt követő sajtótájékoztatónk Hamilton „beszólt” Fernando Alonsónak, amiért le tudta őt rajtolni – ezt lencsevégre is kapták.



Volt ettől egy komolyabb afférja is a két többszörös világbajnoknak a versenyen, amikor Hamiltont már-már a veszélyesség határán engedte ki a Mercedes a bokszutcába. Toto Wolff gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

 „Még 20 kört kell kibírni”– üzente a Williams Albonnak 35-40 körrel a leintés előtt. Nem először szerzett elnyújtott etappal pontot a thaiföldi. „Ha most büntettek, az előző három évben is kellett volna, és másokat is” – ez a véleménye a McLaren „sportszerűtlen viselkedésért” szankcionált F1-es pilótájának, Lando Norrisnak.

Jelentős mérföldkőhöz ért vasárnap a Red Bull az F1-ben – de maga a holland is utolért egy legendát, amire büszke ugyan, de reméli, nem áll meg itt. A hétszeres F1-es világbajnok szerint is megnyerheti a rivális istálló az összes futamot idén. Hamilton úgy véli, el kell kezdeni a 2024-es autóra koncentrálniuk.

Max Verstappen a csapatrádióban jelentette a Kanadai Nagydíj féltávjánál, hogy úgy látta, elütött egy madarat. Christian Horner bizarr részletet árult el az eset folytatásáról: a madár teteme beszorult az autó fékhűtőcsatornájába, így ment el a holland a futam végéig.

A Ferrari párosa egy jó taktikai húzásnak és persze feljavult gumikezelésének köszönhetően egyaránt hat pozíciót javítva ért célba a negyedik-ötödik helyen. Nem is maradt el a dicséret a pilóták részéről.

Nico Hülkenberg szerint a jó időmérős teljesítmény sem ér semmit a Haasnál, ha ennyire gyalázatos a versenytempójuk. A német a második helyre kvalifikált, majd egy büntetés miatt az ötödik helyről indulhatott, de végül csak a 15. helyen ért célba.

Valami végleg megváltozott Marquez és a Honda viszonyában a hétvégi Német Nagydíjon, ahol egyértelművé vált, ki idén Bagnaia fő kihívója.

Idei harmadik győzelmét aratta és lerázta az üldözőket az összetettben az IndyCar 2021-es bajnoka a Road Americán rendezett futamon.

Vad teóriával állt elő a ma már a Sky Germany szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher: szerinte nem elképzelhetetlen, hogy az eddig a Mercedesszel hírbe hozott Charles Leclerc az Aston Martinnál találhatna új otthonra.

Nemcsak a Red Bull ért el fontos mérföldkövet Max Verstappen kanadai sikerével, amely a 100. győzelme volt a csapatnak a Formula-1-ben, hanem az autóikat tervező Adrian Newey is: ez volt ugyanis a 200. futam, amelyet a tervezőguru által megálmodott konstrukció nyert meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: