Ahogy az várható volt, Max Verstappen és Oscar Piastri szaúdi első kanyaros esete, illetve a holland azért kapott büntetése komoly vitákat váltott ki a csapatok és a szurkolók körében – talán az első igazán nagyobbat 2025-ben. Egy aspektusról azonban viszonylag kevés szó esett, pedig javítani lehetne vele az F1 büntetési rendszerén és magán a versenyzésen is.
Verstappen öt másodperces időbüntetést kapott azért, mert „elhagyta a pályát és ezzel előnyre tett szert” – amiért amúgy tíz másodperc a bevett büntetési tétel, de a felügyelők enyhítő körülményként értékelték azt, hogy mindez a start után, az első körben történt. A regnáló világbajnok ezt az egyetlen bokszkiállása során, a kerekek cseréje előtt töltötte le, ekkor került Piastri mögé is a pályán.
Függetlenül attól, hogy jogos volt-e Verstappen büntetése, ez egy olyan helyzetet teremtett, hogy amit a felügyelők jogtalanul szerzett előnynek ítéltek meg, azt az előnyt a Red Bull pilótája körökön át kiélvezhette – és ugyanez igaz a másik szempontból, csak épp ellentétes előjellel: ha Piastrié lett volna jogosan a vezető pozíció, az ausztrál körökön hátrányosabb helyzetben volt ahhoz képest.
Sokakban felmerült a kérdés a Szaúd-arábiai Nagydíj során, hogy miért nem utasították a felügyelők vagy a versenyirányítás (ezt is szögezzük le: a két „szerv” nem ugyanaz!) arra a Red Bullt és Verstappent, hogy adják át az első helyet Piastrinak. A válasz egyszerű: azért, mert erre nem kérheti az istállókat a versenyirányítás.
Korábban hallhattunk persze olyan eseteket, amikor versenyigazgatói javaslatra a csapat rászólt inkább a versenyzőre, hogy adja át/vissza a riválisnak a pozíciót, hogy elkerüljék a büntetést. Charlie Whiting idejében előfordult ilyesmi, de hasonló kategóriába esik Michael Masi emlékezetes „alkudozása” éppen innen, Dzsiddában egy ugyanilyen 1-es kanyar incidens után a 2021-es őrült futamról, ahol Verstappen elkerülte a büntetést azzal, hogy az újraindítás előtt Lewis Hamilton mögé sorolták a rajtrácson.
Ennek megítélése jelenleg abszolút a csapatokra van bízva. Vasárnap is láthattunk példát erre: Andrea Kimi Antonelli hasonló módon vágta át az első sikánkombinációt, mint Verstappen, ám a Mercedes újonca egyből visszaengedte maga elé Charles Leclerc-t – az olasz el is kerülte a szankcionálást.
A Red Bullnál eszük ágában sem volt így tenni. A futamot követő nyilatkozatokból – vagy Verstappen esetén azok megkerüléséből – egyértelműen kiderült, hogy ők úgy érezték, a négyszeres világbajnok jogosan tartotta meg a vezetést az esetnél, mivel úgy látták, a holland volt előrébb a kanyar csúcspontjánál, így övé volt a „kanyar joga”, ami praktikusan annyit jelent, hogy Piastrinak helyet kellett volna hagynia a riválisa számára.
A stewardok nem így látták, ezért érkezett a büntetés. De több szempontból is sokkal tisztább helyzetet teremtene, ha ilyen esetekben büntetési tételként alkalmazhatnák azt, ami jelenleg csak a csapatok saját belátására van bízva: a pozíció át- vagy visszaadását.
Nem lenne példa nélküli ez a motorsportokban: a MotoGP-ben előfordul a „drop one position”, azaz az „adj át egy pozíciót” üzenet és büntetés olyan esetekben, ha egy versenyző szabálytalanul került egy ellenfele elé. Ez az F1-ben is működhetne.
Ezért lenne előnyös
Kezdjük azzal, hogy így a jogtalanul szerzett előnyt sokkal hamarabb visszaadná a vétkesnek ítélt pilóta. Maradva a Verstappen–Piastri incidensnél: a stewardok már a safety car-fázis végén kiosztották az időbüntetést, azaz már az újraindítást követő kör(ök)ben megtörténhetett volna a pozíciócsere.
Ezzel azt is kiküszöbölhetnénk, hogy a szenvedő félnek a másik által felkavart turbulens levegőben kelljen autóznia – azaz egy olyan hátrányos helyzetben, amelybe egy szabálytalan megmozdulás miatt került. Piastri a verseny után el is mondta, hogy az első etapjában sokkal nehezebb dolga volt Verstappen mögött autózva, ami nyilván hatással volt a gumijai állapotára is például. Ennek Dzsiddában a végeredmény szempontjából nem volt következménye, de lehetett volna.
És arról még nem is beszéltünk, hogy ezzel ki lehetne iktatni azt a kérdést is, hogy az időbüntetés túl enyhe vagy esetleg túl szigorú az adott vétséghez képest. A pozíció át- vagy visszaadásával ugyanis pontosan akkora lenne a büntetés, amekkora előnyre szert tett a szabálytalannak ítélt manőverrel a pilóta: azt, hogy az ellenfele elé került vagy ott maradt a pályán.
Az időbüntetések esetén az is benne lehet a pakliban, hogy a vétkes versenyző a pályapozícióját kihasználva simán kiépít akkora előnyt, ami nagyobb a szankciójánál. Míg például egy biztonsági autós befutónál pedig a megérdemeltnél jóval súlyosabb következményekkel is járhat még egy öt vagy tíz másodperces hátrasorolás is, ahogy pár éve azt Carlos Sainz esetén Ausztráliában láthattuk.
Az egyetlen kérdéses pont
Van persze egy helyzet, amire nem kínálja jó megoldást a pozícióátadásra kötelező büntetés. Mi történne ugyanis akkor, ha a szabálytalannak ítélt és a vétlen pilóta közé már több autó is bekerült – akár azzal, hogy előbbi már másokat is megelőzött, akár azzal, hogy utóbbi hátrébb esett a mezőnyben?
Ilyen esetben az egy pozíció átadása ugyan büntetné a vétkes versenyzőt, a hátrányt elszenvedő pilóta számára azonban nem állna vissza a szóban forgó manőver előtti helyzet. Ha viszont az lenne a büntetési tétel, hogy az adott versenyző számára kell visszaadni a pozíciót, akkor pedig a szabálytalannak ítélt pilóta büntetése lenne esetleg aránytalan.
Tökéletes helyzet tehát ezzel a büntetési tétellel sem állna elő, de ilyen esetekben akár a felügyelőkre is lehetne bízni, hogy mégis a szabványnak megfelelő időbüntetést róják ki a szabálytalankodó pilótára. Viszont az egy pozíció átadása az alapesetekben tisztábbá tenné a helyzetet, nem mellesleg a versenyzést is javítaná – hiszen Dzsiddában Verstappen büntetése attól is megfosztott minket, hogy csata alakulhasson ki az első helyért.