Gobodics Tamás véleménycikke
Mindenidők egyik legnehezebben „olvasható” tesztjét teljesítette a héten az F1, borzasztóan nehéz valós képet felrajzolni arról, hogy hogyan is állhatnak egymáshoz képest a csapatok. Egy-két dolgot viszont azért le lehet szűrni a belsőkamerás felvételek, a videók, illetve a köridők, kiemelten a hosszabb etapok alakulásából.
Fontos leszögezni, hogy a kevés tesztkilométer miatt a csapatok ilyenkor nem is feltétlenül az autókat, hanem a szenzorokat, az eszközöket tesztelik: vagyis az a lényeg, hogy amit a szimulációikban látnak, az mennyire tükröződik vissza a pályán – hiszen az év későbbi szakaszában már csak a szimulációikra hagyatkozhatnak, így az a legfontosabb, hogy amit ott látnak, az tényleg a valóság legyen, hogy ne menjenek mellé a fejlesztésekkel.
A McLaren a fő esélyes
Egy körön, illetve főleg versenytempóban úgy tűnik, hogy a wokingiak előnye megmaradt – hajlékonynak tűnő hátsó szárny ide vagy oda, egyelőre az új McLaren diktálja a tempót.
A versenyszimuláció során négy-öt tizedmásodperces előnyt tudtak kiautózni a pilóták a riválisokhoz képest, ami jelentős, és egyelőre nem igazán volt olyan jel, ami arra utalt volna, hogy ezt elmaszkírozta volna ebbe az irányba valamilyen tényező.
Egy dolog tűnt fel az MCL39-cel kapcsolatban: hogy meglehetősen izgága a hátulja. Ezt beállításokkal, illetve más pályák más körülményeivel lehet majd ellensúlyozni, de az biztos, hogy a zautó elején óriási tapadás van, a hátulján viszont néha eltűnik – ebből elég sok hibát láthattunk a versenyzőktől. Kérdés, hogy ezt sikerül-e csillapítani, mert az egykörös tempón nyilván nem segíthet, hogy kiélezett helyzetben ilyen nehéz vezetni az autót még akkor is, ha amúgy borzasztóan gyors.
Ezzel együtt ez egy megoldható problémának tűnik, és még így is a McLaren produkálta a legjobb tempót – a Bahreinben látottak alapján Lando Norris és Oscar Piastri utazhat a legmagabiztosabban Melbourne-be.
De ki a fő kihívó?
Ez már kevésbé egyértelmű. A Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is produkált biztató pillanatokat, de egyértelmű problémák is felmerültek. A Ferrari a Mercedeshez képest gyorsabbnak tűnt az egyenesekben, és a szűkebb kigyorsításoknál is stabilabban teljesített, viszont a kanyarbejáratokon kevésbé lehetett agresszíven támadni vele. Összességében így is a vörösök autóját lehetett talán könnyebben vezetni, ami mindenképpen azt jelzi, hogy lehet még benne tartalék, de tegyük hozzá, hogy a versenyszimulációk során nem tudtak a Mercedesnél jobbak lenni, sőt…
A Mercedes összességében megoldani látszik a tavalyi problémáit, vagy legalábbis azok jó részét, ugyanakkor említsük meg, hogy hűvösebb körülmények között, hűvösebb pályán tavaly is eredményesek tudtak lenni. Ez a nagy kérdőjel az esetükben, hogy vajon csak ezért tűntek ilyen versenyképesnek, vagy sem – mindenesetre a kanyarbejáratokon gyorsabbak voltak George Russellék a Ferrarikhoz képest, ugyanakkor hajlamosak voltak elfékezésekre, illetve bekormányzásoknál instabillá válásra.
A Red Bullt még nehezebb belőni, egyelőre nagyjából azt mondhatjuk ki róluk, hogy nem találták el hamar az ideális beállítást. Max Verstappen és Liam Lawson folyamatosan próbálgatott többféle konfigurációt, a holland még a harmadik napon is ezzel küzdött, és még péntek délután is láthattuk áramlásjelző festékkel.
A végére mintha találtak volna egy működő összeállítást, a tempó sem volt rossz, de továbbra sem tűnik úgy, hogy könnyű lenne vezetni az RB21-est, és a beharangozott nagy változtatások ellenére úgy látszik, hogy lemaradásban vannak – nem feltétlenül a tempó, inkább a tapasztalat terén, nagyon sokáig keresgélték azt, hogy hogyan lehet munkára bírni az autót. Ők a legnagyobb kérdőjelek ebben a kontingensben, de leírni azért nem szabad őket…
A középmezőny legbiztatóbb csapatai
Ez a Williams és az Alpine. A Williamsnél azért egyértelmű, hogy a motormódokkal játszottak, és kicsit felfelé csaltak ezzel, valamint az üzemanyagszinttel is, ebből születtek az igazán erős egykörös idők, de összességében is pozitív meglepetés a gárda még ezt leszámítva is. Az nyilvánvaló, hogy a középmezőnynél nem tartanak előrébb, de azért csak úgy legyinteni sem érdemes a tempójukra – egyelőre az egyik legizgalmasabb kérdés velük kapcsolatban merülhet fel.
Akit még érdemes kiemelni a középmezőnyből, az az Alpine, méghozzá a kiegyensúlyozott, stabil versenytempó miatt. Az enstone-iak nem villogtak igazán egy körön, de azért ott sem vallottak szégyent, versenykörülmények között pedig az jelenthet még tartalékot, hogy nagyon-nagyon kiegyensúlyozottak tudtak lenni nagyobb hullámzások, küszködések nélkül – érdemes lesz rájuk odafigyelni, mert ők még okozhatnak meglepetést.
Az alsóház
Nem biztos, hogy nem kell egy kalap alá venni ezt a kontingenst a Williams–Alpine párossal, de a teszten talán kevesebbet láttunk tőlük.
A Racing Bulls nem tűnt rossznak, de egyszerűen egy fokkal kevesebbet mutatott, mint a fenti páros – nehéz belőni, más körülmények között akár helyet is cserélhet bármelyikkel.
A Haas nagyon elmaszkírozta a tempóját egészen péntek délutánig, ott azért kiderült, hogy a korábban várt teljesítmény azért ott van az autóban, de két és fél napig semmi másra nem fókuszáltak, csak az adatgyűjtésre. Akár ők is lehetnek az ötödik erő, de a teszten ezt nem mutatták meg.
Az Aston Martinból is kinézhetünk bármit, de a teszten egészen pocsékul szerepeltek: semmilyen biztató momentumuk nem volt, sem Fernando Alonso, sem Lance Stroll nem villantott sem egy körön, sem hosszabb etapon, ráadásul rengeteg problémájuk volt, és ők tudták a legkevesebb kört megtenni. Ez utóbbi pedig beszédes.
A Stake-ről pedig szinte nincs mit mondani – gyakorlatilag nincs érv, ami alapján ne ők lennének a tizedikek, a Haasba vagy az Astonba akár bele lehetett volna ezt látni, de nagyon rosszmájúnak kellene ehhez lenni.
