Rég volt akkora mozgás az F1-es mezőnyben, mint 2024-ben, hiszen az idei szezont megkezdő versenyzők mintegy harmada nem lesz ott a 2025-ös idény kezdetén. Az év közben távozó Logan Sargeanthoz és Daniel Ricciardóhoz az Abu Dhabi Nagydíjon „csatlakozott” a búcsúzók névsorában Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Sergio Perez – a Williamshez eleve csak „átmeneti” versenyzőként csatlakozó Franco Colapintót ne soroljuk ide.
A helyükre érkező versenyzők között a melbourne-i rajtrácson három olyan pilóta áll majd, akik korábban még egyetlen nagydíjon sem vettek részt: a Mercedes ifjú reménysége, Andrea Kimi Antonelli, a McLaren kötelékét a Sauber üléséért elhagyó Gabriel Bortoleto, valamint a Racing Bullshoz szerződtetett Isack Hadjar.
Ott lesz továbbá az egyetlen nagydíjrészvételével még hivatalosan újoncnak számító Jack Doohan az Alpine-nál, a három nagydíjával ezt a „státuszt” már elveszítő Ferrari-nevelés, Oliver Bearman a Haasnál, valamint az a Liam Lawson, aki két szezonban összesen 11 nagydíjat teljesített ugyan, de első teljes idényét most kezdi csak meg.
A távozók és az érkezők száma is kiemelkedő az F1 közelmúltját tekintve. A szezont megkezdő versenyzők közül hatan távoztak, míg előtte a beugrókat (így például Jack Aitkent) nem számolva négy év alatt mindössze nyolcan hagyták el végleg az F1-et Grosjean, Mazepin, Giovinazzi, Raikkönen, Vettel, Mick Schumacher, Latifi és De Vries személyében.
Utoljára 2012-ben fordult elő, hogy ilyen sokan kerültek ki a mezőnyből egy év alatt Michael Schumacher, Vitalij Petrov, Timo Glock, Pedro de la Rosa, Narain Karthikeyan és Bruno Senna személyében – ekkor egyébként az egyik csapat, a HRT megszűnése is közrejátszott ebben.
Ami az érkezőket illeti, 2010 óta nem volt példa a mostanihoz hasonlóra, amiben akkor nagy szerepe volt a mezőny 20-ról 24 autóra bővítésének. Tizennégy évvel ezelőtt a bahreini szezonnyitón mutatkozott be az F1-ben Nico Hülkenberg, Vitalij Petrov, Bruno Senna, Lucas di Grassi és Karun Chandhok, ekkor kapott állandó ülést Kamui Kobayashi, s első teljes szezonját kezdte meg Jaime Alguersuari. Abból a generációból igazán komoly F1-es karriert csak Hülkenberg futott be, míg Kobayashi és Di Grassi az autósport más területein bizonyult sikeresnek.
A most zajló folyamattal igazi generációváltás megy végbe az F1-ben, hiszen a mezőny három „nagy öregjét”, a 43 éves Alonsót, a 40 felé tartó Hamiltont és a 37 éves Hülkenberget a 30 esztendős Sainz követi majd a korelnökök listájának negyedik helyén, sőt az örökifjú Gasly már az ötödik helyen lesz a szezonnyitón azzal, hogy éppcsak betöltötte a 29-et.
Ha áttekintjük az érkezők listáját, felfigyelhetünk arra is, hogy bár mindannyian szép utánpótláskarrierrel rendelkeznek (enélkül ugye a 40 licenszpontot sem nagyon lehet összegyűjteni), s mindüknek volt legalább egy jó F2-es idénye, csak egyetlen Formula–2-es bajnok van köztük, azaz önmagában a bajnoki cím továbbra sem garancia semmire. Érdekes módon a harmadik hely annál inkább, hiszen az előző négy évben Tsunoda, Zhou, Lawson és Doohan végeztek ebben a pozícióban, azaz e statisztikai érdekesség alapján a frissen az Alpine-hoz szerződő Paul Aron dörzsölheti a tenyerét…
Újoncok és „kváziújoncok” a 2025-ös mezőnyben
Név |
Csapat |
Életkor* |
F1 előtt eredmények |
Andrea Kimi Antonelli |
Mercedes |
18 |
F2 6. Formula Regional bajnok |
Oliver Bearman |
Haas |
19 |
F2 6., F3 3. |
Gabriel Bortoleto |
Sauber |
20 |
F2 bajnok, F3 bajnok |
Isack Hadjar |
Racing Bulls |
20 |
F2 2., F3 4. |
Jack Doohan |
Alpine |
22 |
F2 3., F3 2. |
Liam Lawson |
Red Bull |
23 |
F2 3., DTM 2., Super Formula 2. |
* A 2025-ös szezon kezdetén
A 2024-ben távozó versenyzők
Név |
Kor |
Debütálás |
Futam |
F1-es eredmények |
Logan Sargeant |
23 |
2023 |
36 |
1 pont |
Guanyu Zhou |
25 |
2022 |
68 |
8. hely, bajnoki 18. hely |
Kevin Magnussen |
32 |
2014 |
185 |
1 dobogó, 1 pole, bajnoki 9. hely |
Sergio Perez |
34 |
2011 |
281 |
6 győzelem, 3 pole, bajnoki 2. hely |
Valtteri Bottas |
35 |
2013 |
246 |
10 győzelem, 20 pole, bajnoki 2. helyek |
Daniel Ricciardo |
35 |
2011 |
257 |
8 győzelem, 3 pole, bajnoki 3. helyek |
A cikk az Autósport és Formula Magazin legújabb számában megjelent írás alapján született.