A hétvégi évadzáró Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj kétségkívül legfontosabb kérdése, hogy ki nyeri a konstruktőri világbajnokságot: az 1998 óta erre áhítozó McLaren vagy a legutóbb 2008-ban ünneplő Ferrari? A 21 pontos előny révén eleve a wokingiak tűntek esélyesebbnek, de a pénteki nap után már-már fél kézzel a bajnoki serleget is a kezükben foghatják.
Mindenekelőtt persze egy rajtuk kívül álló ok miatt: Charles Leclerc Ferrarijában akkumulátort kellett cserélni, és mivel túllépte a szezonban megengedett mennyiséget, tíz rajthelyes büntetés vár a monacóira. Óriási csapás ez a Scuderiának, hiszen eleve igazából csak kettős győzelem vagy legalább kettős dobogó esetén volt bármilyen reális esélyük a fordításra, de így, hogy Leclerc legjobb esetben is a 11. helyről rajtol vasárnap, a sanszuk megcsappant.
Ha pedig mindez nem lenne elég, a pénteki szabadedzések alapján még tempóból is hátrányban vannak a McLarennel szemben. Lando Norris és Oscar Piastri elhozta az FP2-n az első két helyet, miközben a Ferrarik csak a 4. és 6. helyeken tűntek fel hat-hét tizedmásodperces hátránnyal.
Ennél vélhetően azért kisebb a távolság a két vb-aspiráns istálló között: Norris szerint jobbnak tűnik a helyzetük, mint amilyen valójában, míg a Ferrari részéről Carlos Sainz nagyjából két-három tizedmásodperces hátrányt tippel maguknak az ellenféllel szemben.
Ám mint azt a spanyol is megjegyezte a nap végén, ezt a differenciát a hosszabb etapokra is magukkal cipelték – és bizony az adatok alapján valóban jelentős a különbség versenytempóban a McLaren és a Ferrari között. Az alábbi táblázatban mutatjuk a The Race szakújságírója, Mark Hughes által összesített, közepes keverékű gumin futott etapátlagokat:
Oscar Piastri | McLaren | 1:29.245 | (5 kör) |
Lewis Hamilton | Mercedes | 1:29.505 | (7 kör) |
Lando Norris | McLaren | 1:29.568 | (7 kör) |
Sergio Perez | Red Bull | 1:29.781 | (8 kör) |
Max Verstappen | Red Bull | 1:29.878 | (8 kör) |
Charles Leclerc | Ferrari | 1:29.950 | (7 kör) |
George Russell | Mercedes | 1:29.980 | (8 kör) |
Carlos Sainz | Ferrari | 1:30.121 | (8 kör) |
Természetesen ilyenkor mindig figyelembe kell venni, hogy a motormódok és az üzemanyagszintek eltérhetnek, de a táblázatból kitűnik, hogy a McLarené lehet a legerősebb versenytempó is a pénteken látottak alapján – és ha ehhez hozzávesszük, hogy Norris szavaival ellentétben rendszerint ők tényleg nagyot szoktak előrelépni szombatra és vasárnapra, nevezhetjük kifejezetten biztatónak a helyzetüket.
A Ferrariét pedig aggasztónak, ugyanis a hosszú etapok alapján nemcsak a McLaren, hanem a másik két élistálló, a Red Bull és a Mercedes is előttük áll ilyen tekintetben egyelőre Abu Dhabiban. Különösen Lewis Hamiltont kell kiemelni, aki régóta nem volt talán annyira bizakodó egy edzésnapot követően, mint utolsó mercedeses péntekjén, és volt is oka rá, hiszen csak Piastri produkált nála erősebb versenytempót (az ausztrál ráadásul kevesebb kört futott).
Az is kitűnik, amiről a Red Bull-pilóták beszéltek: Max Verstappen és Sergio Perez is úgy értékelt, hogy nincs meg az RB20-as egyensúlya, és ez főként egy körön üt vissza, a hosszabb etapok azonban biztatóbbnak tűntek. A McLaren egyelőre számukra is nehezen foghatónak tűnik, de az nem kizárt, hogy a pályán is összejön egy kis csörte Verstappen és a mercedeses George Russell között a csütörtöki elképesztő verbális párbaj után…
A Ferrarinak pedig nagy kapaszkodást kellene bemutatnia ahhoz, hogy fordítani tudjon a konstruktőri világbajnoki címért folyó harcban, de a 2024-es idényben láthattunk már ennél nagyobb feltámadásokat: gondoljunk csak a Red Bull egy héttel ezelőtti katari produkciójára, amikor Verstappen a sprinten csak nyolcadik lett, majd az időmérőt és a futamot megnyerte.
Az F1-es Abu Dhabi Nagydíj programja szombaton 11:30-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, 15 órakor következik az időmérő, míg a futam magyar idő szerint vasárnap 14 órakor startol.