DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 24. csütörtök
Formula+

F1Stat: Mercedes-mélypont

Sosem volt ilyen rossz rajthelye a két Mercedesnek, Hamilton harmadszor esett ki egyautós balesetben, Verstappen két és fél év után újra harmadik – austini F1-es statisztikák.

Charles Leclerc karrierje 8. nagydíjgyőzelmével beérte Jacky Ickxet, Denny Hulme-t és Daniel Ricciardót az örökranglista 37. helyén. A monacói karrierje során másodszor nyer három futamot egy szezonban – az első a 2022-es idény volt.

Mindössze másodszor fordult elő, hogy nem az első sorból induló versenyző győzött a COTA-n – az első alkalom tavaly volt, amikor Verstappen a hatodik helyről rajtolva is nyerni tudott.

Az idei 2012 óta az első olyan szezon, mely során három különböző csapat legalább egy versenyzője legalább háromszor tud győzni.

leclerc-cota



Carlos Sainz a melbourne-i futamgyőzelem után idén mindössze második alkalommal végzett az első két hely valamelyikén, ezzel a Ferrari idei második kettős győzelmét aratta. 2010 óta ez mindössze a hatodik kettős győzelme volt a csapatnak, kettőt 2017-ben, egyet 2019-ben és 2022-ben értek el.

Max Verstappen a 2022-es Monacói Nagydíj óta először végzett a harmadik helyen, az azóta szerzett 44 dobogója kizárólag első (37) és második (7) helyekből áll össze.

A holland sorozatban hatodszor végzett dobogón a COTA-n, ez a harmadik helyszín, ahol ilyen szériát tud felmutatni Barcelona (7) és Abu Dhabi (6) után – s most először rontott a rajtpozíciójához képest olyan versenyen, ahol célba ért.

A Red Bull zsinórban 62. versenyén szerzett pontot, ami holtversenyben a harmadik ilyen leghosszabb sorozat az F1 történetében: második a McLaren 64-gyel (2010–2013), első a Ferrari 81-gyel (2010–2014).

verstappen-cota-sprint-win

Az F1 történetének 16. sprintjén Max Verstappen a 11. győzelmét aratta, és sorozatban hat sprintsikernél jár. Sainz ötödik sprintdobogójával csapattársával holtversenyben harmadik e ranglistán, előttük jár Verstappen (15) és Perez (6).

Lando Norris továbbra is pontot szerzett minden féllépésén a COTA versenypályán – de mivel a pole-ból indulva elrontotta a rajtot, az előző hét versenyen immár hatodszor nem az zárta az élen az első kört, aki az első kockából indult.

Norris karrierje 7. pole-jával az örökranglista 41. helyére lépett előre, s egyúttal ez volt a britek 300. rajtelsősége.

Véget ért a McLaren történetének második leghosszabb dobogós szériája, mivel a Japán Nagydíj óta először se Norris, se Piastri nem állhatott fel a pódiumra. A 14-es sorozat a 13. leghosszabb a sportág történetében, a Ferrari 53-as rekordjának természetesen a közelébe sem érhettek.

norris-cota-1

Oscar Piastri sorozatban kilencedszer zárt az első öt között, míg Norris az előző 17 versenyen csak egyszer, a kieséssel záruló Osztrák Nagydíjon nem végzett a mezőny első negyedében.

George Russell a bokszból indulva a 6. helyen végzett, utoljára a tavalyi Ausztrál Nagydíjon tudott valaki ennyire előretörni a bokszutcával startolva – a COTA-n pedig még sosem végzett ilyen magasan így.

Russell 14 helyet jött előre a versenyen, ez a legtöbb, amit egy pilóta javítani tudott idén. Rajta kívül Norris és Hamilton Bakuban, illetve Lawson szintén ezen a hétvégén tudott legalább tíz pozícióval előrébb végezni a rajthelyénél.

Miután Lewis Hamilton először nem jutott a COTA-n a Q3-ba (sőt a Q2-be sem), Russell pedig összetörte az autóját, története során először fordult elő a Mercedesszel, hogy egyik autójuk sem indulhatott az első 16 közül.

hamilton-usa-crash-dppi-zoom

Hamilton a 2017-es Brazil Nagydíj óta először kvalifikált az utolsó rajtsorba – igaz, később két büntetés miatt előreléphetett.

Az első austini futam, azaz 2012 óta először fordult elő, hogy egyik Mercedes sem végzett az első öt hely valamelyikén – akkor Rosberg a 13., Schumacher pedig a 16. pozícióban ért célba.

Perez tizedszer szerzett pontot a COTA-n és 11. alkalommal ért célba, előbbivel beállította Hamilton pályacsúcsát, utóbbival pedig megelőzte őt.

A Haas 2018 óta először szerzett pontot zsinórban négy nagydíjon, Hülkenberg pedig a csapat legjobb hazai eredményét érte el a 8. hellyel.

haas-toyota-rearwing

Liam Lawson visszatérése alkalmával egyből beállította karrierje legjobb eredményét a 9. hellyel.

A tizedik helyen záró Franco Colapinto továbbra sem végzett egyszer sem rosszabb helyen rajtpozíciójánál.

Kevin Magnussen Kanada óta először győzte le időmérőn a csapattársát, s a tavalyi Las Vegas-i hétvége óta először jutott be a Q3-ba.

Fernando Alonso karrierje 229. Q3-as szereplésével megelőzte Sebastian Vettelt a vonatkozó örökranglistán, míg a Red Bull harmadik csapatként érte el a 600 Q3-at.

alonso-cota-2

Esteban Ocon karrierje során először ért el leggyorsabb kört, ő a 139. pilóta az F1 törrténetében, akinek ez legalább egyszer sikerült. Oconnak a 152. versenyén lett meg az első, ennél tovább csak Jenson Button (155) és Jarno Trulli (203) várt előtte.

Az Alpine ezen a néven először ért el leggyorsabb kört, utoljára még az utolsó Renault-ként futott verseny utolsó körében Daniel Ricciardo húzta be a bónuszpontot az enstone-i csapat színeiben. Az Alpine a 45. konstruktőr az F1 történetében, mely leggyorsabb kört ér el.

És még mindig a leggyorsabb körök: Lance Stroll új rekordot állított fel azzal, hogy 162 nagydíja során egyszer sem lett övé egy verseny legjobb körideje – az eddigi csúcstartó Johnny Herbert volt.

Alex Albon lett a 80. versenyző az F1 történetében, aki legalább 100 nagydíjon rajthoz állt, legközelebb jövő nyáron Tsunoda csatlakozhat a 100-asok klubjához.

albon-100

Guanyu Zhou sorozatban hatodszor zárt egy időmérő edzést az utolsó helyen.

Lewis Hamilton volt a futam egyetlen kiesője, a futam 2. köre volt az első versenykör, amit nem teljesített a COTA-n, mióta a pálya bekerült a naptárba.

Hamilton karrierje során mindössze harmadszor esett ki egyautós balesetben: a 2007-es Kínai Nagydíjon a bokszbejáraton a kavicságyba csúszott, míg a 2009-es Olasz Nagydíj hajrájában a falnak ütközött.

A baleset miatt pályára kellett küldeni a safety cart, ezzel véget ért az elmúlt szűk húsz év leghosszabb, Kanada óta tartó SC-mentes sorozata. Piros zászló viszont a szezonnyitó óta először egyáltalán nem került elő a hétvégén.

Az előző hétvégén még nem volt biztos, ami mostanra annak tűnik: Daniel Ricciardo lett az ötödik versenyző, aki karrierje utolsó versenyén éri el a leggyorsabb kört, de az ötből Mark Webber volt az egyetlen, akiről ekkor már hivatalosan is tudni lehetett, hogy ez az utolsó futama.

ricciardo-singapore-7

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: