Norris
Egy gyengesége van a McLarennek Norris szerint
Az érzet hasonló a tavalyi autóhoz, ami jó kiindulási pont – összegez Lando Norris, aki egyedül a hátsó tapadást tartja problémásnak az első két F1-es tesztnap alapján.
részletekNorris: Idén már nincs mi mögé bújnunk
A tavalyi vb-siker után nem lehet kifogása a McLarennek a brit szerint, aki elismeri: nagyobb nyomást jelent a favorit státusz – de ő ilyenkor a legjobb.
részletek„Mindketten vb-harcra készülünk” – mi kell Piastrinak Norris legyőzéséhez?
A címvédésben bízva vág neki a McLaren az F1-es szezonnak, Oscar Piastri pedig azzal a reménnyel, hogy ezúttal ő lesz a csapat eredményesebb versenyzője. Az időmérős javulás számára a prioritás.
részletek10 ezer eurós káromkodás, ezt várják a Red Bull-osok – mai híreink
10 ezer eurójába került a raliversenyzőnek a szakasz utáni nyilatkozat, Norris nyugodtan várja a szezont, Schumacherék fellebbeznek – ezekről írtunk ma a Formula.hu-n.
részletekNorris: Sosem voltam ennyire nyugodt
Nyugodtan várja a 2025-ös szezont a rá nehezedő nyomás ellenére Lando Norris – a McLaren-pilóta sokat tanult 2024-ből, és noha tudja, hogy nehéz dolga lesz, készen áll az előtte álló idényre.
részletekItt az új Williams, magas a léc a McLarennél – mai híreink
Bemutatta 2025-ös autóját a Williams, magasra helyezte a lécet a McLaren az idei „innovatív” autójával, debütált a Pit Boost a Formula-E-ben – a Formula.hu legfontosabb mai hírei egy helyen.
részletekMcLaren: Megfelelő autóval Lando vb-alkat
A wokingiak F1-es vezére szerint a tavalyi évad fő tanulsága, hogy Norris Verstappen szintjén tud teljesíteni – csak épp erre alkalmas csomag kell alá a szezon elejétől kezdve.
részletek„Sok területen magasabbra tettük a lécet” – Stella
A tavalyi F1-es konstruktőri világbajnoki cím ellenére sem dőlt hátra a McLaren: csapatfőnökük és a két pilóta elmagyarázta, miért újították meg az MCL39-est.
részletekF1-Archív: Tesztek tesztek hátán
Az elmúlt húsz év többségében már javában zajlott az F1-es tesztelés február 14-én. De más hírekről is olvashattunk ezen a napon: Bottas debütálására, Raikkönen a Mexikó Ralira készült, Zanardi pedig Rossit várta az F1-be.
részletekMegújult a McLaren, Norris fogadkozik: a nap F1-es hírei
A nap F1-es hírei a Formula.hu esti összefoglalójában.
részletekMcLaren: A pilóták egyenlő esélyekkel indulnak, de...
Lando Norris és Oscar Piastri is megkapja az esélyét, de a legfontosabb az, hogy mindketten betartsák a csapattal közösen kitalált játékszabályokat.
részletek„Agresszívebb leszek Maxszal” – Norris készül
Lando Norris szerint az lesz a legfontosabb, hogy okosan harcoljon Max Verstappen ellen, de ki fogja tenni a könyökét, és nem fogja hagyni magát.
részletek