DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Formula+

Ki volt Verstappen igazi kihívója? – az év F1-es pilótája

Idén is megkezdjük hagyományos nagy év végi szezonértékelő F1-es sorozatunkat: elsőként a legjobb versenyzőket vettük górcső alá.

Ahogy az immár egy évtizede szokás szerkesztőségünkben, idén is több kategóriában (idén összesen 13-ban) felállítottuk a saját top 3-as listánkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség sorrendje. Első körben az F1-es pilóták 2024-es teljesítményeit értékeltük.

verstappen-2



Angyal Zsófia: A regnáló bajnok számomra megmutatta, hogy nem csak a tehetségének köszönheti az eredményeit, de a mentális erejének is – míg Norristól láthattunk bizonytalanabb pillanatokat, a holland lehengerlő magabiztossággal szerezte meg negyedik bajnoki címét. Az ezüstérmes pozíciót a rangsoromban Leclerc nyerte el: ha az egész éves teljesítményt nézve nem is feltétlenül őt sorolnám ide, a szezonzárón látott felzárkózás és végtelen hit a konstruktőri bajnoki címben kellően meggyőző volt. Harmadikként Verstappen fő kihívóját említeném, aki bár a szezon elején-közepén mutatott gyengébb pillanatokat (főleg a rajtoknál), az utolsó futamokra egyértelműen fejlődött – ez pedig izgalmas jövő évet vetít előre. 

1. Max Verstappen

2. Charles Leclerc

3. Lando Norris

 

Balogh Tamás: Max Verstappen idén bebizonyította, hogy úgy is képes kiemelkedni a mezőnyből, hogy az autója a szezon nagy részében már nem a leggyorsabb konstrukció volt. Charles Leclerc ugyan „csak” harmadik lett a vb-tabellán, de szinte hibátlan teljesítményt nyújtott a Ferrarival, így az én toplistámon megelőzte Lando Norrist is, aki vb-esélyeshez méltó tempót és formát mutatott, de olykor-olykor még meg-megbotlott.

1. Max Verstappen

2. Charles Leclerc

3. Lando Norris

 

Bódog Balázs: Az első helyezett Max Verstappen nálam, akinek idén igazán meg kellett mutatnia képességeit a negyedik cím megszerzéséhez. A második helyet a már a szezon előtt elküldött, de mégis folyamatosan nagyon jó teljesítményt nyújtó Sainz, a harmadikat a Haast konzisztensen repítő Hülkenberg szerezte meg.

1. Max Verstappen

2. Carlos Sainz

3. Nico Hülkenberg

leclerc-7

Gellérfi Gergő: Charles Leclerc karrierje legjobb szezonjával, bizonyos szempontból saját árnyékát is átlépve járult hozzá ahhoz, hogy a Ferrarinak 16 év után először valós esélye legyen a konstruktőri címre. Max Verstappen a szezon elején kihasználta erőfölényét, utána pedig az autóban rejlő lehetőséget kihasználva meg tudta őrizni előnyét, s világbajnok lett, míg Nico Hülkenberg az ázsióját minden korábbinál magasabbra emelve volt a középmezőny legnagyobb királya.

1. Charles Leclerc

2. Max Verstappen

3. Nico Hülkenberg

 

Gobodics Tamás: Max Verstappen úgy is többfutamnyi előnnyel lett világbajnok, hogy a csapata csak a harmadik helyen zárta az évet, Charles Leclerc szintén közel a maximumot hozta ki a lehetőségeiből rengeteg bravúrral, a harmadik helyről meggyőzhető vagyok sok pilóta esetében – én most azt választottam, aki a tabellán a legjobb helyet foglalta el.

1. Max Verstappen

2. Charles Leclerc

3. Lando Norris

mclaren-8

Horváth Dániel: Max Verstappen egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtott az idei szezonban, teljesen egyértelmű, hogy őt illet meg az első hely. A második helyre bajnoki kihívóját, Lando Norrist jelöltem, a harmadik pozíció pedig a Ferrari monacói versenyzőjét illeti meg – a listám tehát megegyezik a versenyzők bajnoki tabellán elfoglalt helyezésével.

1. Max Verstappen

2. Lando Norris

3. Charles Leclerc

 

Mészáros Sándor: Verstappen idén kilőtte a puskát leghangosabb kritikusai kezéből azzal, hogy egy olyan autóval nyert vb-címet, amely az évad egészét nézve messze nem a legjobb konstrukció volt, a Sao Pauló-i Nagydíjon pedig egy már most klasszikusnak mondható csemegét is szolgáltatott. Leclerc egyenletes teljesítményt nyújtott és szinte mindig kipréselte a Ferrariból, amit lehetett. Idén Hülkenberg volt a jó bor, aki minél idősebb, annál jobb: a német sziklaszilárd volt és messze túlszárnyalt mindent, amiben reménykedhettek ebben az évben.

1. Max Verstappen

2. Charles Leclerc

3. Nico Hülkenberg

hulkenberg-2

Nagyházi Anna: Max Verstappennek a mezőny harmadik legjobb autójában sikerült megvédenie világbajnoki címét, ezzel pedig önmagában kiérdemli, hogy ismét az „év pilótája” kategória első helyére kerüljön. Charles Leclerc ugyan lemaradt a bajnoki második helyről és a konstruktőri bajnoki címről a Ferrarival, mégis kevesebb egyéni hibát követett el, mint az összetettben előtte végző Lando Norris, aki fenomenális teljesítményei mellett nagy hibákat is elkövetett idén.

1. Max Verstappen

2. Charles Leclerc

3. Lando Norris

 

Strommer Benjamin: Nem lehetett kérdés az első hely sorsa: Max Verstappen idén bizonyította, nem csupán a legjobb autóval képes nyerni, egy különleges, kétarcú szezonban került a négyszeres világbajnokok sorában: nem férhet hozzá kétség, ki ma az F1 legjobbja. A második helyről nehezebb volt dönteni, Oscar Piastrit azonban szezonja látványtalanabb periódusai ellenére is erre a helyre teszem: másodévesként hozta, ami egy győztes autóban elvárható, időnként tapasztaltabb csapattársát is megelőzte, és kivette részét a McLaren konstruktőri címéből – kevesen mondhatják magukat második F1-es évük végére kétszeres futamgyőztesnek. Charles Leclerc pedig talán ferraris pályafutása legjobb és legkiegyensúlyozottabb szezonján van túl, ami a monacói és monzai győzelmek révén talán a legkedvesebb is neki.

1. Max Verstappen

2. Oscar Piastri

3. Charles Leclerc

f1-evpilotaja-nyito

Végeredmény: Egy kivétellel mindannyian a zsinórban negyedik vb-címét szerző Verstappent láttuk a legjobbnak 2024-ben, ezzel szerkesztőségünk voksolásán sorozatban ötödször zárt az élen. Fő kihívójának azonban nem a vb-ezüstérmes Norrist láttuk – sőt, a brit nem is fért fel mindenkinek a listájára –, hanem a bronzérmes Leclerc-t. A középmezőny császára, Hülkenberg is többünknél feltűnt a top 3-ban, rajta kívül Piastri és Sainz kapott még említést.

1. Max Verstappen 26 pont

2. Charles Leclerc 15 pont

3. Lando Norris 6 pont

4. Nico Hülkenberg 3 pont

5. Oscar Piastri és Carlos Sainz 2-2 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: