DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 9. kedd
Formula+

Ismét a McLarennél az F1-es tempóelőny a Red Bull-lal szemben?

Verstappen visszafogott, Norrisék optimisták, viszont mindkét fél tudja: nehezebb előzni Imolában, mint volt Miamiban.

Max Verstappen a pénteki szenvedése ellenére végül pole-pozíciót szerzett a Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, de csak századokkal múlta felül a McLaren párosát. Akik közül ugyan eredetileg Oscar Piastri volt a gyorsabb szombaton, ám feltartásért megbüntették, így Lando Norris állhat fel Verstappen mellé az első sorba vasárnap délután 15 órakor.

A McLaren pedig ismét rendkívül erősnek tűnik versenytávon. A pénteki szimulációk alapján a The Race szakportál összegzése szerint konkrétan Piastri produkálta a legjobb kemény gumis átlagot. Hozzá kell persze tenni, hogy a szabadedzéseken még jobban szenvedett a Red Bull, és ebben reménykedik Verstappen is, hogy sikerült javulniuk a kvalifikáció előtt:

f1-verstappen-piastri-norris-imola



„Egyáltalán nem” – felelte a vb-éllovas a szombati sajtótájékoztatón arra a kérdésre, mennyire érzi felkészültnek magukat a futamra. „Pénteken a rövid és hosszú etapok is borzalmasak voltak. Szombat délelőtt akartunk teljesíteni egy hosszú etapot, de csak három kört tettünk meg.”

„De akkor sem éreztem jól magam. Bár az egyensúly a rövid etapokon sem volt jó, szóval teljesen normális, hogy a hosszú etapokon sem az. De az időmérőre állított egyensúllyal természetszerűleg jobb lesz. De ötletem sincs, mire lesz ez elég a McLarenek ellen. Tegnap rendkívül erősnek tűntek a hosszú etapokon.”

A második rajthelyről induló Norris eközben mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy Imolában roppant nehéz előzni: „Kemény lesz. Szinte lehetetlen itt előzni, különösen akkor, amikor ennyire kicsit a különbségek. Persze mindig próbálkozunk és igyekszünk előnyt kovácsolni mások hibáiból és szenvedéséből, bármennyire is rosszul hangzik ez.”

„Nem tudom, Maxnak nincs a legsimább hétvégéje, de ha bárki kételkedett abban, hogy a Red Bull vagy ő visszazárkózik és nem végeznek jó munkát majd az időmérőn, az ostoba. Szóval számítottunk rá, hogy rátalálnak az útra” – jegyezte meg a McLaren britje.

„Bosszantó persze ismét kikapni tőle az időmérőn. De közel vagyunk, és úgy vélem, csapatként elégedettek lehetünk azzal, ahogy teljesítettünk. Szóval ha ezt tudjuk folytatni, és olyan jó versenytempót tudunk mutatni, mint tegnap és mint Miamiban, akkor jó verseny elé nézhetünk.”

f1-norris-mclaren-imola

Amikor konkrétan rákérdeztek a McLaren párosánál, hogy szerintük hogyan alakulhat a futam a biztató hosszú etapjaik alapján, Norris így felelt: „Igen, jók voltunk pénteken, talán mi voltunk a legkonzisztensebbek, de mások forgalomba kerültek meg hasonlók. Úgyhogy szoros. Magabiztosak voltunk, az autó jól működött. Az egész hétvégén remekül teljesít az autó, és a csapat is jó munkát végez.”

„De nem számítok könnyű napra vasárnap. Szerintem itt gyakorlatilag lehetetlen az előzés, ahogy azt mondtam. Úgyhogy ez az első feladatunk. Ugyanakkor ha nyomást tudunk helyezni rájuk egész versenyen és olyan teljesítményt nyújtunk, mint Miamiban, akkor szerintem optimisták lehetünk. De az előzés és a stratégia valószínűleg nehezebb lesz, mint Miamiban.”

„Többé-kevésbé ugyanezt gondolom” – vette át a szót Piastri. „A pénteki hosszú etapjaink jónak tűntek, de nagyon-nagyon szoros. Szerintem némileg ez a szezon sztorija az utóbbi néhány versenyen. Úgyhogy meglátjuk. Igen, nehéz itt előzni, de úgy vélem, optimisták lehetünk.”

 

Kinél lehet az F1-es taktikai előny Imolában?

Norris említette a stratégiát is: később a két héttel ezelőtti győztes arról beszélt, hogy hasonló lehet a gumiválasztásuk a Red Bull-lal. Nos, ez a Pirelli táblázata szerint azért nincs így: míg Verstappennél két friss kemény és egy friss közepes keverékű abroncs is maradt a talonban, addig a McLareneknél a legkeményebb gumikból csak használt (Piastrinál egy, Norrisnál két szett) maradt a versenyre. Igaz, viszont az ausztrál közepes opcióból rendelkezik két új szettel.

f1-pirelli-gumik-imola

A Pirelli amúgy határozottan egykiállásos stratégiákat vár az Emilia-romagnai Nagydíjra, viszont az több felállásban is megvalósítható. A legvalószínűbb forgatókönyvnek a közepes–kemény variáció tűnik, mivel a startnál várhatóan nagy hátrány lehet a fordított felállással a kemény gumi. Viszont a kemény–lágy leosztás sem elképzelhetetlen a gumigyártó szerint – igaz, az élbolyból senkinek nem maradt friss puha abroncsa a versenyre.

A McLaren taktikázását nehezíti Piastri büntetése és az, hogy emiatt csak az ötödik helyről indulhat a másodéves ausztrál – igaz, a Red Bullnál még rosszabb a helyzet Perez 11. rajtkockájával. Ilyen tekintetben a Ferrarinál lehet némi fór azzal, hogy Charles Leclerc és Carlos Sainz a második sorból vág neki a viadalnak, náluk viszont az a kérdés, hogy a tempó elegendő lesz-e ahhoz, hogy a két rivális gárdával tartsák a lépést.

Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj vasárnap 15 órakor startol, a futam rajtrácsa ide kattintva böngészhető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: