DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Formula-E

Futurisztikus külsőre váltana a Formula-E

Jó esély van rá, hogy már az idén startolós harmadik szezonra alaposan átalakul az elektromos sorozat versenyautóinak kinézete, amellyel a jövő együléses modelljeit alkotnák meg.

Az utóbbi hetekben és hónapokban több döntés is született a Formula-E-ben a tervezett fejlődési ütem lelassításának érdekében. Immár biztos, hogy sem az akkumulátorok, sem a karosszériák terén nem nyitják meg a szabad versenyt egy ideig, így továbbra is egyetlen beszállítója lesz majd az autók több fontos összetevőjének.

A közönséget lelombozó hírek után azonban a sorozat előállt egy újítási tervvel, amely reményeik szerint már az ősszel kezdődő következő évadban életbe lép. Alaposan átalakítanák ugyanis az autók külsejét, amelyek ezzel jövőbemutató kinézetet kapnának. Mindez kizárólag esztétikai célokat szolgálna, nem az aerodinamika javítását tartanák vele szem előtt. Az Autosport értesülései szerint az FIA elnök, Jean Todt is támogatja az ötletet.

Dppi_03416004_022



„Mindenképpen a lehetőségek között van, hogy tegyünk valamit az autók kinézetével” - mondta Alejandro Agag, a Formula-E ügyvezetője. „Van néhány opciónk, amelyek közül a legegyszerűbb az lenne, ha az orrot és az első vezetőszárnyat módosítanánk.”

„Néhány igazán menő tervrajz is készült. Nagyjából három hónapot venne igénybe a megvalósítás, tehát legkésőbb májusban meg kell hoznunk a döntést. Radikálisan el fog térni a jelenlegi kialakítástól, és az autók úgy fognak kinézni, mint a jövő együlésesei.”

A sorozat az ötödik szezonjára új pályázatot írt ki a karosszériákra egy kizárólagos beszállító számára, és a követelmények között már szerepel is egy olyan kitétel, miszerint az új dizájnnak legalább egy „futurisztikus” elemet kell tartalmaznia. A mostani hír értelmében azonban a szervezők nem fognak addig várni, és már a most használt Dallara karosszériák is átalakulnak.

A harmadik szezonra ezen kívül nem sok változtatás van kilátásban a jelenlegi állapotokhoz képest. A csapatok továbbfejleszthetik saját váltójukat, elektromotorjukat és az ehhez kapcsolódó invertert.

Egy szabálymódosítás lehetővé teszi majd, hogy a versenyzők 100 kW helyett 150 kW teljesítményt tudjanak visszanyerni autójukkal, de nem biztos, hogy ennek visszanyerésére képesek lesznek a hajtásláncok.

Egy másik újítás értelmében új kormányt kaphatnak az autók, amelyeken a fékerőeloszlás állítása már egy gomb segítségével történhet. Jelenleg a pilótáknak még a kormányt elengedve, egy kar segítségével kell megtenniük ezt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: