Extrém hőség fogadhatja a mezőnyt az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon
https://formula.hu./parc-ferme/39242
Bahrein után egy újabb forró hétvége várhat a Formula-1-re, amely a hétvégén egy másik arab helyszínen, Dzsiddában vendégeskedik. A RacingNews365.com szaklap által közölt időjárás-előrejelzések szerint ugyanis főként a még nappali fényben zajló pénteki első és szombati harmadik szabadedzésen lehet hőség: a becslések szerint az FP1-et 35 fok körüli hőmérsékletben rendezhetik. Ráadásul mivel nagy lesz a páratartalom, ez még melegebbnek érződhet.
Bár az időmérő és a futam már esti körülmények között zajlik, az előrejelzés akkorra sem ígér sokkal kellemesebb időt: az időjósok szerint 30 fok felett lehet pár fokkal a levegő hőmérséklete. Mindez persze a pályahőmérsékleten is meg fog mutatkozni, az aszfalté ugyanis olykor akár a 60 fokot is elérheti, ami komoly kihívás elé állíthatja a csapatokat és főleg a gumikat. Igaz, Bahreinnel ellentétben a dzsiddai utcai pálya aszfaltja korántsem annyira durva és gumigyilkos, emiatt is viszi a Pirelli a lágyabb C3-as, C4-es és C5-ös keverékeket a szaúdi hétvégére.
A rali világába vágyódik Norris
https://formula.hu./parc-ferme/39247
A Formula-1-en kívül az autósport egy másik ága, a raliversenyzés is érdekli a McLaren F1-es pilótáját, Lando Norrist. A brit bajnoki éllovas tagadta, hogy tesztelt volna valaha WRC-autót, de elárulta, hogy mindenképp kipróbálná magát a szakágban.
„Bárcsak azt mondhatnám, hogy igaz, de sajnos nem az” – reagált Norris a híresztelésekre. „Zak (Brown, a McLaren vezérigazgatója – a szerk.) nem engedi, hogy raliautókat vezessek, valószínűleg jó oka van rá. De többször mondtam már, hogy imádnám.”
„Nagyon tisztelem a raliversenyzőket. Egyértelműen kicsit őrültek, de biztosan szeretném, mert teljesen más, mint amit most csinálok. Az is vezetés, az is autó, de talán egy kicsit veszélyesebb, szóval az nem tudom, mennyire tetszene.”
„De mindenképpen ki szeretném ezt pipálni egyszer az életemben, kipróbálni, tapasztalatot szerezni, szóval egy nap remélhetőleg igazzá válhatnak a hírek” – mondta a brit.
A Mercedes F1-es csapatától igazolhat mérnököt a Manchester United
https://formula.hu./parc-ferme/39246
Sajtóhírek szerint a Mercedes F1-es csapatának mérnökével erősíthet a Manchester United focicsapata. Sir Jim Ratcliffe, az angol klub társtulajdonosa nemrégiben arról beszélt egy interjúban, hogy csapata „még mindig a múlt évszázadban jár az adatelemzés területén”, amely lényegében „nem is létezik” náluk.
A helyzet javítására a Mercedes csapatának egyik vezető adatelemző mérnökét, Michael Sansonit szeretnék alkalmazni a Premier League-ben szereplő alakulatnál. A szakember „csapatváltását” elősegítheti az, hogy az INEOS cég – amelynek Ratcliffe az elnöke és vezérigazgatója – a Mercedes F1-es csapatának egyharmadát birtokolja.
Sansoni szerződése 2025 végén jár le a német istállónál, a BBC írása szerint pedig az INEOS számára pozitív lenne, ha a szakembert a cég családján belül tudnák tartani.
Marko: Fel sem merül Verstappen távozása, ha...
https://formula.hu./parc-ferme/39245
A Red Bull tanácsadójának véleménye szerint nem bonyolult a képlet, ami Max Verstappen megtartását illeti: olyan autót kell biztosítaniuk a holland számára, amivel világbajnoki címet tud nyerni.
„Már sokszor elmondtam, Max elsődleges célja a világbajnokság, és ha megadjuk neki az ehhez szükséges autót, akkor fel sem merül a távozás kérdése” – mondta Helmut Marko a Kleine Zeitungnak.
„Bahrein fájt, a suzukai győzelem után visszaesni a középmezőnybe nyilvánvalóan nem volt tervezett dolog. Az autóból hiányzik az egyensúly, ami miatt a gumik túlmelegednek, és az egyik probléma követi a másikat.”
„A dzsiddai és a miami futam nagyon nehéz lesz számunkra. Ha a címvédésért akarunk menni, akkor a következő három versenyen dobogós helyezést kell elérnünk.”
Levegő mellett vér is került Martin mellüregébe, csak lassan javul az állapota
https://formula.hu./parc-ferme/39244
Jorge Martin a múlt hétvégi Katari GP-n tért vissza korábbi sérüléseiből, a vasárnapi MotoGP-futamon azonban újra bukott, és mivel a mögötte érkező Fabio di Giannantonio már nem tudta elkerülni és eltalálta a hátát, újra kórházba került. Az Aprilia korábbi közlése szerint összesen 11 bordája tört a regnáló világbajnoknak, akinél légmell is kialakult, emiatt pedig mesterséges leszívásra is szüksége van a spanyolnak, amelyet egy az oldalába vezetett csővel oldanak meg, ahogy az a motoros Instagramjára feltöltött fotókon is látszik.
Az Aprilia csütörtök este aztán újabb helyzetjelentést adott Martin állapotáról. Ez alapján a hivatalos diagnózis „sima” légmellről hemopneumothoraxra módosult, ami azt jelenti, hogy levegő mellett vér is került a versenyző mellüregébe a tüdősérülés következtében. Martint továbbra is a katari kórházban felügyelik, ahol „lassan, de folyamatosan” javul az állapota, és továbbra is mesterséges leszívásra van szükség: a csövet csak akkor távolítják el, ha a tüdeje újra stabilan kitágul. Amint ezek a feltételek adottak lesznek, csak utána szervezik meg az Európába való hazaszállítását. Jelenleg egyébként még a bordatörések miatt is komoly fájdalmai vannak a címvédőnek, ami szintén korlátozza a mozgásban – bár a közösségi médiás posztjai alapján az első lépéseket már megtette.
Az Aprilia amúgy már konzultált a kórház orvosaival és a MotoGP vezető doktorával, Angel Chartéval is, és arra jutottak, hogy az invazívabb kezelések végén felügyelt rehabilitációra lesz szükség, amelyet az orvosi csapat vezet, és amely magában foglalja a fájdalomcsillapító-terápiát, a légúti fizioterápiát, valamint a folyamatos szív- és érrendszeri monitorozást. Az egyértelmű ennyiből is, hogy Martinra hosszú kihagyás vár, a közlemény viszont egyelőre csak a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjról való hiányzását erősítette meg azzal, hogy ismét a tesztpilóta Lorenzo Savadori fogja őt helyettesíteni Jerezben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Bemutatta festését a WEC-be jövőre beszálló Genesis – fotók!
https://formula.hu./parc-ferme/39243
A New York International Auto Show keretein belül leleplezte majdani autódizájnját az endurance-versenyzés csúcskategóriájába 2026-ban beszálló Genesis. A Hyundai luxusmárkája, amely jövőre a világbajnokságon és az IMSA-ban is debütálni fog, narancs-vörös színsémát választott, amely elmondásuk szerint „Korea vibráló energiáját” szimbolizálja.
A GMR-001 kódjelű (ez a Genesis Magma Racing rövidítésére utal) LMDh-autó jövőre debütál a WEC-ben, amelynek keretein belül természetesen a Le Mans-i 24 óráson is feltűnik majd – többek között Andre Lottererrel a volánnál. A csúcskategóriában így jövőre már összesen kilenc gyártó lesz jelen mostani állás szerint, a Genesis a Toyotához, a Ferrarihoz, a Porschéhez, a Peugeot-hoz, a Cadillachez, az Aston Martinhoz, a BMW-hez és az Alpine-hoz csatlakozik 2026-ban – hogy aztán 2027-ben még megérkezzen melléjük a Ford és a nemrég bejelentett McLaren.
Marko elégedetlen a Red Bull szimulátorának hatékonyságával
https://formula.hu./parc-ferme/39241
Helmut Marko soha nem rejti véka alá a véleményét – ezúttal a Red Bull szimulátoráról nyilatkozott a 81 éves osztrák szakember, mely berendezéssel cseppet sem elégedett.
„Amikor a szimulátor nagyszerű köridőket ígér nekünk, akkor visszafelé megyünk a pályán” – mondta Marko az AMuS-nak.
„Ez volt a helyzet két évvel ezelőtt Monacóban és idén Japánban is. Mondtam Maxnak, hogy inkább bízzon a tapasztalatában, és ne abban, amit a szimulátor mutat.”
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hozzátette, hogy szerinte a legjobb szenzor az autóban a versenyző, így mindig sikerül a megfelelő működési tartományba helyezniük az autót.
Hamarosan építeni kezdik a madridi F1-es pályát – Imola láthatja kárát?
https://formula.hu./parc-ferme/39240
Tavaly jelentette be a Formula-1, hogy 2026-tól egy új, részben utcai madridi pályán rendezik majd a Spanyol Nagydíjat. A létesítmény építése azonban még csak most fog megkezdődni a jövő szeptemberi első futam előtt, miután kedden szerződést írtak alá a spanyol ACCIONA és a francia Eiffage Construction építőipari cégekkel, akik közösen felelnek majd a projektért (60-40 százalékban). Az építési munkálatok május elején kezdődhetnek: a hírek szerint ennél tovább nem csúszhatnak, hogy reálisan elkészüljön a pálya a 2026-os ősz eleji első bevetésig.
Mindeközben egyre biztosabbnak tűnik, melyik jelenlegi helyszíntől kell búcsút intenünk a Madring névre keresztelt pálya debütálása miatt – hiszen mint azt Stefano Domenicali egy a Motorsportnak adott interjúban újfent hangsúlyozta: a 24 futamos maximumot nem kívánják megnövelni. Az F1-vezérigazgató „hazai pályája”, Imola lehet leginkább veszélyben: „Olaszország mindig fontos része volt és lesz a Formula-1-nek. De egyre nehezebb két versenyt rendezni ugyanabban az országban, mivel egyre nő az érdeklődés az F1 iránt. A következő hónapokban meg kell birkóznunk ezzel a helyzettel. Ilyen helyzetben nehéz Imolának és Monzának hosszan együtt maradnia a naptárban” – nyilatkozta Domenicali a RAI Radiónak, hozzátéve, hogy természetesen hálásak az emilia-romagnai helyszínnek a koronavírus-járvány alatti beugrásért.
A két olasz pálya közül Monza nemrég hosszabbított 2031-ig a Formula-1-gyel, Imola kontraktusa viszont az idei szezon végén lejár – ahogy amúgy Mexikóvárosé és hivatalos anLas Vegas-é is, ám utóbbi esetében maga az F1 a promóter is –, így nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy egy darabig az idei lesz az utolsó Emilia-romagnai Nagydíj. Érdekesség, hogy Madrid érkezése ellenére Barcelona is rendelkezik szerződéssel 2026-ra, Imola esetleges kikerülésével pedig maradna is hely a katalán helyszín számára a jövő évi F1-es naptárban.
Verstappen: Ez egy jobb hétvége lehet nekünk!
https://formula.hu./parc-ferme/39239
A bahreininél jobb hétvégét remél Szaúd-Arábiában Max Verstappen: a világbajnoki címvédő az előző heti szenvedés után azt várja, hogy a gyorsabb dzsiddai pálya jobban fekszik majd az RB21-esnek.
„Volt néhány problémánk, ami visszavetett minket, és még sok munka vár ránk az autón, hogy eljussunk oda, ahova kell. Tavaly azonban Dzsidda jó pálya volt számunkra, és ez egy igazi nagy sebességű, félig utcai pálya, amit jó vezetni” – mondta.
„Jellemzően ezen a pályán kevésbé fogynak a gumik, így természetesen jobb futamnak kell lennie számunkra. Ez még egy utolsó erőfeszítés lesz, hiszen a sorozatban harmadik versenyhétvégére készülünk, de reméljük, hogy jobb lesz a tempónk, és Japánhoz hasonló teljesítményt tudunk nyújtani.”
fotó: Red Bull Content Pool
Formula1.5 – Albon a Haasok előtt
https://formula.hu./parc-ferme/39237
Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.
Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.
Pierre Gasly bahreini győzelme azt eredményezte, hogy négy futam után már mind a hat érintett csapat felállhatott a képzeletbeli dobogóra, s az eddigi négy nagydíj győztese négy külön istálló versenyzői közül került ki. Ráadásul az Alpine franciája az időmérőn is megszakította a Racing Bulls egyeduralmát, hiszen először fordult elő, hogy nem a faenzai csapat valamelyik pilótája lett a leggyorsabb egy kvalifikáción.
A táblázatból az is kitűnik, hogy Nico Hülkenberg kiugró melbourne-i szereplését leszámítva a Sauber ismét nincs partiban a mezőny többi tagjával, hiszen jelenleg 26 pontnál járnak, amiből 15-öt szállított a német a szezonnyitó káoszfutamon, míg a második legrosszabbul álló Aston Martinnak 63 pontja van.
Antonelli az „F1 világának főszereplője” lesz – de vajon vörösben?
https://formula.hu./parc-ferme/39238
A napokban a Ferrari két korábbi vezetője is kitért arra, hogy szívesen látnák az olasz autósport új üdvöskéjét egyszer a Scuderia színeiben. A maranellóiak legendás elnöke, Luca di Montezemolo persze azt is hozzátette az olasz Skynak nyilatkozva, hogy ő nem adott volna alá autót 18 évesen – legalábbis nem Ferrarit: „Antonelli elsőrangú versenyző, csak azt sajnálom, hogy a Mercedesnél van. Hogy én leigazoltam volna-e? Talán nem 18 évesen, de pár év a Saubernél, aztán…”
A jelenleg az FIA vezérigazgatójaként tevékenykedő egykori csapatfőnök, Stefano Domenicali szintén úgy látja, hogy Antonelli jól mutatna Ferrari-vörösben: „Kimi a Ferrarinál? Egy olasz versenyző egy olasz autóban… Szükség van egy olyan pilótára, különösen a mai világban, aki példaképet jelenthet a világ ifjúsága számára. Ez nagyon szép lenne, de szerintem Toto Wolff jelenleg nem igazán ért ezzel egyet.”
Domenicali arra is kitért, hogy meg kell adni az időt Antonellinek a fejlődésre, de szerinte egy olyan egyéniség, akinek fontos szerepe lehet az F1 jövőjében: „Időt kell adnunk neki a fejlődésre, ő egy rendkívüli srác. Amikor bejön a paddockba a családjával és a kishúga kezét fogja, az a sport egy romantikus oldalát mutatja, de amikor lehúzza a sisakrostélyt, keményen odalép. Mielőtt bármelyik bajnokhoz hasonlítanánk, még várnunk kell, de az biztos, hogy a világunk egyik főszereplője lesz.”
Két ütközés, három büntetőpont Lawson bahreini mérlege
https://formula.hu./parc-ferme/39236
Két riválisával is ütközött a vasárnapi Formula-1-es Bahreini Nagydíjon Liam Lawson: előbb Lance Stroll-lal koccant össze a 2-es kanyar kijáratánál, majd Nico Hülkenbergbe csúszott bele az 1-es kanyarba. A stewardok mindkét esetben a Racing Bulls pilótáját látták vétkesnek: a Stroll-esetnél enyhítő körülménynek vették, hogy csak kicsi volt a kontakt, ezért öt másodperces időbüntetéssel és egy büntetőponttal sújtották, a Hülkenberg-esetnél viszont elvétette a kanyarcsúcspontot, úgy csúszott bele a Stake oldalába, ezért tíz másodperc és két büntetőpont járt. Lawson így egy futam alatt gyűjtött be három büntetőpontot, összességében pedig már ötnél jár, mivel a tavalyi Katari Nagydíjon Valtteri Bottasszal ütközött, amiért szintén járt kettő.
„Jó tempónk volt, csak nem igazán tudtuk ezt kihasználni. Egyedül úgy tudtam előzni, ha későn vetődök be” – magyarázta a 17. helyen befutó új-zélandi pilóta a leintés után. „Nem szándékosan értem össze más autókkal, de nyilván a felügyelők döntöttek, úgyhogy meg kell majd vizsgálnunk az incidenseket.”
Először nem ismerték fel a jelzőlámpahibát a Red Bullnál
https://formula.hu./parc-ferme/39235
Számos dolog félresiklott a Red Bull számára a mögöttünk hagyott F1-es Bahreini Nagydíjon, sok más mellett a kiállásoknál is problémái voltak az energiaitalosoknak, ugyanis a csere után a versenyzőket a bokszból kiengedő jelzőlámpa meghibásodott. A részletekről Christian Horner csapatfőnök a következőket mondta: „Max első kiállásánál a lámpa semmit nem csinált. Ez egy nagyon egyszerű rendszer, azt hittük, hogy az egyik szerelő nem nyomta meg elég erősen a gombot.”
„Aztán egy percen belül jött az újabb kiállás, és akkor megint ugyanez történt. Ekkor kézi üzemmódba kapcsoltunk, és a vezető szerelő engedte ki az autót” – magyarázta Horner. „Meg kell néznünk, úgy tudom, valamilyen kábelezési vagy elektromos hiba lépett fel a tartószerkezeteknél, ilyet még nem biztosan láttam korábban. A pilóták ezekre a lámpákra hagyatkoznak, és maga a kerékcsere egyébként rendben ment, volt két másodperces kiállásunk is, de aztán várniuk kellett a zöld jelzésre, ami nem jött…”
Horner a verseny után kitért a csapat „új” versenyzőjére, Yuki Tsunodára is: „Szerintem Yuki erős kis hétvégét hozott össze, bejutott az időmérőn a top 10-be, és pontot szerzett a futamon, egészen jól vezetett. Csak 12–14 másodperccel volt lemaradva a csapattársától, úgyhogy szerintem Yuki versenye teljesen elfogadható volt.”
Sajtó: Verstappen menedzsere kiosztotta Markót vasárnap este
https://formula.hu./parc-ferme/39234
Max Verstappen menedzsere a hírek szerint „megmondta a magáét” Helmut Markónak a Red Bull hétvégi gyenge teljesítménye után.
Verstappen a Bahreini Nagydíj végén a hatodik helyen zárt, több mint 34 másodperccel lemaradva végzett a futamgyőztes Oscar Piastritól. A holland még mindig ütőtávon belül van a vb-tabellán, nyolc pont a hátránya Lando Norrishoz képest, de visszacsúszott a harmadik helyre.
Ted Kravitz, a Sky Sports tudósítója arról beszélt, hogy Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen dühöngött a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval.
„A futam végén a csapatfőnökökre vártam, és Raymond Vermeulen, Max menedzsere bejött a Red Bull garázsába, és megmondta a magáét dr. Helmut Markónak. Szidalmazta Markót, aki csak állt és tűrte. Raymond aztán elviharzott a garázs végébe, közben levette a belépőjét. Nyilvánvalóan nem boldogok” – mondta Kravitz.
fotó: Red Bull Content Pool
IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)
https://formula.hu./parc-ferme/39233
A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.
A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
1. | Kyle Kirkwood | Andretti | |
2. | Alex Palou | Chip Ganassi | 2.6859 |
3. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 18.7784 |
4. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 19.8193 |
5. | Will Power | Team Penske | 23.3641 |
6. | Scott McLaughlin | Team Penske | 25.7113 |
7. | Colton Herta | Andretti | 26.5802 |
8. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 27.0975 |
9. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 27.6913 |
10. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | 28.1025 |
11. | Santino Ferrucci | A. J. Foyt Enterprises | 31.4467 |
12. | Marcus Ericsson | Andretti | 32.1430 |
13. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 39.3900 |
14. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 41.6832 |
15. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 42.7421 |
16. | Louis Foster | RLL Racing | 44.2727 |
17. | David Malukas | A. J. Foyt Enterprises | 47.0318 |
18. | Robert Shwartzman | Prema | 49.6677 |
19. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 57.6710 |
20. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 58.2876 |
21. | Callum Ilott | Prema | 1 kör /12.5893 |
22. | Graham Rahal | RLL Racing | 1 kör /14.2936 |
23. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 1 kör /16.8985 |
24. | Devlin Defrancesco | RLL Racing | 1 kör /22.2871 |
25. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 2 kör /3.8105 |
26. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 2 kör /38.3605 |
27. | Josef Newgarden | Team Penske | 2 kör /55.8962 |
Zavar az FIA-nál: Kiosztottak, majd visszavontak egy rajtbüntetést Sainznak
https://formula.hu./parc-ferme/39232
Pontszerző esélyekkel indult, de problémás Bahreini Nagydíjat zárt a bokszban Carlos Sainz: a spanyol versenyző Andrea Kimi Antonellit kikényszerítette a pályáról – ezért tíz másodperces időbüntetést kapott –, valamint Yuki Tsunodával ütközött. Az utóbbi incidensben megsérült az oldaldoboz, ezért Sainz feladta a futamot.
Hogy ne vigye tovább a büntetést a következő nagydíjra, Sainz a már sérült Williamsszel a 44. körben kijött a bokszba letölteni az időbüntetést, visszagurult a pályára, majd egy kör múlva ugyancsak a bokszban befejezte a versenyt.
Az FIA figyelmét azonban eleinte elkerülte, hogy Sainz a büntetés letöltése végett teljesítette harmadik bokszkiállását, és a futamot követően kiadtak egy dokumentumot arról, hogy a spanyolt nem értékelték a bahreini futamon, ennélfogva nem tudta letölteni időbüntetését, amelyet rajthelyes büntetésre konvertálnak a következő futamra.
Amikor észlelték a tévedést, ezt a dokumentumot visszavonták a felügyelők, és kiadtak helyette egy javított verziót, amelyben az szerepel, Sainz tíz másodperc időbüntetést és két büntetőpontot kapott az Antonelli-incidensért. A dokumentum nem mondja ki egyértelműen, de ez az a büntetés, amelyet Sainz letöltött a 44. körben, így Szaúd-Arábiában már nem lesz tartozása a felügyelők felé.
Mellkasi sérülést szenvedett Martin, újra kórházban a MotoGP-világbajnok
https://formula.hu./parc-ferme/39231
Alig tért vissza korábbi kézsérüléséből Jorge Martin, máris újra kórházba került a regnáló világbajnok, miután elesett a Katari Nagydíjon. A spanyol motoros a vasárnapi futamon bukott, a felvételek tanúsága szerint elképzelhető, hogy a mögötte érkező Fabio di Giannantonio el is találta őt. Martint előbb a pálya orvosi központjába, majd az Aprilia közlése szerint kórházba szállították, mivel mellkasi sérüléseket szenvedett.
„Jorge Martin mellkasi sérülést szenvedett, a versenyző eszméleténél van, a végtagjaival nincs gond. Bordazúzódás a jobb mellkason, légmellel. Kórházba szállítják, hogy CT-t készítsenek az alaposabb kivizsgálás céljából” – olvasható a csapat rövid kommünikéjében. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a futamot meg sem szakították, miközben Martint pár méterrel az aszfaltcsík mellett ápolták a balesete után…
FRISSÍTÉS: Az Aprilia újabb közleménye szerint Martinnál a légmell súlyosbodását állapította meg a CT-vizsgálat, ezért mesterséges leszívásra lesz szüksége, néhány napig pedig még kórházban marad, amíg a légmelle nem rendeződik.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Michael Schumacher is dedikálta Jackie Stewart jótékonysági árverésre szánt F1-es sisakját – fotó!
https://formula.hu./parc-ferme/39230
Michael Schumacher szignója is látható azon a bukósisakon, amelyet Jackie Stewart viselt még karrierje során a hetvenes évek elején, és amelyet jótékonysági célra fognak elárverezni a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíj után – számolt be róla a Daily Mail. Schumacher 2013 végén szenvedett súlyos síbalesetet, azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, és családja sem igazán oszt meg információkat az állapotáról. A hétszeres világbajnok a felesége, Corinna segítségével írta alá a fehér sisakot az M.S. kezdőbetűkkel. A bukósisakon számos más aláírás is található, beleértve az összes többi élő Formula-1-es világbajnokét.
Stewart az aukción befolyó összeget saját a demencia elleni küzdelmet segítő szervezete számára fogja fejalánlani, amelyet azt követően hozott létre, hogy feleségét, Helent ezzel a betegséggel diagnosztizálták 2014-ben. A háromszoros vb-győztes legenda a sisakot viselni is fogja vasárnap Bahreinben, ahol 85 évesen fogja vezetni az 1973-as Tyrrelljét, amellyel utolsó címét szerezte az F1-ben. „Csodálatos, hogy Michael is alá tudta írni a sisakot ezért a nemes ügyért: egy betegség kapcsán, amelyre nincs gyógymód. A felesége segített neki, és ezzel vált teljessé a velünk élő összes bajnok listája” – fogalmazott Stewart.
MICHAEL SCHUMACHER SIGNS HELMET TO BE AUCTIONED FOR JACKIE STEWART'S CHARITY
— La Gazzetta Ferrari (@GazzettaFerrari) April 12, 2025
With help from Corinna, Schumacher signed a helmet with the initials ‘MS’ for an upcoming charity auction. The helmet also features signatures from all other living F1 World Champions.
Daily Mail pic.twitter.com/nh6QbWjikr
fotó: Daily Mail; nyitókép: DPPI
„Általában nem követek el ilyen hibát” – Ocon elnézést kért a csapatától
https://formula.hu./parc-ferme/39229
A Q2 elején ért véget Esteban Ocon számára a Formula-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérője, amikor a francia a 2-es kanyarból kijövet hibázott és összetörte a Haast, ami miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. A 14. starthelyet megszerző francia elnézést kért a csapatától a hibájáért a Haas közleményében:
„Nagyon sajnálom a csapatot, elszúrtam ma. Úgy vélem, jó időmérőt zárhattunk volna, de elkövettem egy hibát – amit általában nem szoktam a kvalifikáción: túl keményen nyomtam a 2-es kanyarban, emiatt rámentem a rázókőre, leért az autó alja, és elveszítettem az irányítást. Csalódott vagyok a mai teljesítményem miatt, most pedig újra kell építenünk az autót. Tudom, hogy a csapat bámulatos munkát fog végezni, vasárnap pedig vár ránk a verseny.”
Ayao Komatsu, a Haas F1-es csapatfőnöke így kommentálta az Oconnal történteket: „A Q2-es kivezető körén egy egyszerű hibát követett el. Nem csinált jelentősen mást, mint korábban, de minden a határon van, és sajnos ez történt. Kár érte, mivel határozottan megvolt a tempónk a Q3-hoz, de ezen a pályán legalább lehet előzni, szóval megpróbálunk minél többet majd vasárnap.”
Here's the moment Ocon lost control and spun into the barriers#F1 #BahrainGP pic.twitter.com/gspackF0iw
— Formula 1 (@F1) April 12, 2025
„Kisebb győzelemmel érne fel a pontszerzés” – Alonso
https://formula.hu./parc-ferme/39228
Az Aston Martin Bahreinben is folytatta csalódást keltő 2025-ös teljesítményét: Lance Stroll számára már a Q1-ben véget ért az időmérő edzés, Fernando Alonso pedig a Q2-ig jutott.
Alonso úgy értékelt a kvalifikációt követően, hogy nem adják fel a küzdelmet, egy esetleges pontszerzés pedig egy kisebb győzelemmel érne fel számukra: „Tizenharmadikként fogunk rajtolni. Nehéz megtippelni, hogy képesek leszünk-e pontokat szerezni, de mi lenne, ha sikerülne... Egy kisebb győzelemmel érne fel ez számunkra” – mondta a spanyol.
„A csapat éjjel-nappal azon dolgozik, hogy jobban megértsük és fejlesszük az autót – ezen a pályán különösképpen. Nem adjuk fel – sem én, sem a csapat, még ezen extrém körülmények között sem. Én leszek az első, aki bizonyítja: szó nincs arról, hogy feladnánk.”
Marko: Nekem a Red Bull jelenti az F1-et!
https://formula.hu./parc-ferme/39226
Tavaly, amikor tombolt a „Horner-ügy” (melyet később egyre inkább Red Bull-ügyként lehetett emlegetni), még az is felmerült a sajtóban, hogy Helmut Marko akár el is hagyhatja az energiaitalosok kötelékét, és Max Verstappennel együtt csapatot válthat, azóta viszont elcsendesedtek ezek a hangok, s az osztrák csapat veterán tanácsadója most azt is kijelentette, hogy elképzelhetetlen a távozása:
„A részemről ez teljességgel ki van zárva. Számomra a Red Bull jelenti az F1-et!” – mondta az egykori versenyző, akit az oe24 című osztrák lap arról is megkérdezett, hogy szerinte miért nem próbálta meg a McLaren egy helycserével kicsavarni Verstappen kezéből a győzelmet a múlt héten Suzukában. „Ez számomra is rejtély, de nem ismerem az úgynevezett papaja-szabályokat” – mondta erről Marko, aki azt a korábbi kijelentését is megerősítette, hogy szerinte a két McLaren-pilóta közül Oscar Piastrinak erősebbek az idegei…
Még az időmérő előtt nyilatkozva Marko egyébként arra is kitért, hogy szerinte Tsunoda azt megmutatta Suzukában, hogy a tempója rendben van, csak éppen a hibamennyiséget kellene minimalizálnia.