Mexikóvárosban folytatódott a Formula-E világbajnokság 2024-25-ös szezonja, az idény második fordulójának versenyét a Porsche párosa kezdhette a rajtrács első sorából, miután a regnáló világbajnok Pascal Wehrlein – aki az előző ePrix-n egy csúnya balesetet úszott meg Brazíliában – felülmúlta csapattársát, Antonio Felix da Costát az időmérőn, megszerezve a pole-pozíciót és az ezzel járó három extra pontot is. Mögöttük a DS Penske versenyzője, Jean-Eric Vergne, a nissanos Oliver Rowland és az első fordulót az utolsó helyről rajtolva megnyerő jaguaros Mitch Evans sorakozott fel.
A Porschék jól kapták el a rajtot, maradtak az első két helyen. Rowland átvette a harmadik helyet Vergne-től, míg Evans visszacsúszott pár pozíciót, csapattársa, a kvalifikáción pórul járó Nick Cassidy pedig továbbra is jócskán a pontszerző helyektől messze autózott. A várakozásoknak megfelelően már a verseny elején a spórolásra koncentráltak a pilóták, nem sok akció történt az első tíz helyen, egyedül Sam Bird és Nyck de Vries kakaskodása okozott némi izgalmat.
A támadó módok sorát a McLarenek kezdték meg rögtön a futam első köreiben, az élmezőnyben lévők viszont kivártak. Végül aztán a két Andretti unta meg először a várakozást, Jake Dennis rögtön el is kezdte szorongatni a dobogós helyeken állókat az extra energia segítségével.
Erre válaszolva Wehrlein és Da Costa is követték a példáját, a német maradt az élen, Dennisszel szorosan a nyomában. A futam feléhez érve a brit át is vette a vezetést, viszont nem sokáig tudta azt megtartani, érkezett ugyanis a másik Porschéban Da Costa, és a tempóelőnyt kihasználva most ő állt a sor elejére. A támadó mód második felvételekor továbbra is a Porsche és az Andretti párosa küzdött a top pozíciókért, az élen álló pilóta személye folyamatosan változott. Tíz körrel a vége előtt a német konstruktőr kettőse vezette a sort, Da Costa húzta maga mögött Wehrleint.
Hét körrel a vége előtt egy, a pályán megálló autó miatt jönnie kellett a biztonsági autónak, az újraindításból pedig Rowland jött ki a legjobban. A brit pár kanyar alatt átvette a vezetést a támadó mód segítségével Da Costától, a futam leintéséig pedig meg tudta tartani az első helyet. Sikerével karrierje negyedik futamgyőzelmét aratta a nissanos a szériában, a Porsche párosa pedig be kellett, hogy érje a második és a harmadik hellyel. Az elektromos világbajnokság egy bő hónap múlva, február 14-én folytatódik Dzsiddában.
A Mexikóvárosi ePrix végeredménye:
Hely | Pilóta | Csapat | |
1 | Oliver Rowland | Nissan | |
2 | A.F.da Costa | Porsche | |
3 | Pascal Wehrlein | Porsche | |
4 | Jake Dennis | Andretti | |
5 | Jean-Éric Vergne | DS Penske | |
6 | Max Günther | DS Penske | |
7 | S.Vandoorne | Maserati | |
8 | Nyck de Vries | Mahindra | |
9 | Nico Mueller | Andretti | |
10 | Taylor Barnard | McLaren | |
11 | Jake Hughes | Maserati | |
12 | Robin Frijns | Envision | |
13 | Sébastien Buemi | Envision | |
14 | Nick Cassidy | Jaguar | |
15 | Norman Nato | Nissan | |
16 | Lucas di Grassi | Lola | |
17 | Edoardo Mortara | Mahindra | |
18 | Zane Maloney | Lola | |
19 | Dan Ticktum | Kiro Race | |
20 | Sam Bird | McLaren | |
DNF | Mitch Evans | Jaguar | |
DNF | David Beckmann | Kiro Race | |