DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. február 13. csütörtök
F1

Breaking: Megérkezett az első 2025-ös F1-es autó!

A McLaren húzott egy váratlant, és megmutatta 2025-ös F1-es versenygépét, az MCL39-est, melyet Silverstone-ban járattak be – egyelőre álcafestéssel.

A McLaren Silverstone-ban leleplezte idei autóját, az MCL39-est, ezzel a címvédő csapat elsőként mutatta be 2025-ös konstrukcióját, bár egyelőre csak álcafestéssel. Nem is tehettek volna másként, hiszen mind a 10 csapat vállalta, hogy csak kedden, a londoni O2 Arenában rendezett F1 75 Live rendezvényen mutatja be 2025-ös festését.

mclaren-2025-teszt-2



A csapat első embere, Zak Brown leszögezte, hogy a cél a két bajnoki cím megszerzése, de nem akarnak túlzottan önhittek lenni: „A mai nap nagy mérföldkő a 2025-ös bajnoki címért folytatott harcunkban. Nagyszerű dolog, hogy bajnoki kihívónkat, az MCL39-et először a pályára vihetjük. Reálisan kell látnunk, hogy minden csapat előrelépést tett a tél folyamán.”

 

„A tavalyi év rávilágított arra, hogy mennyire szoros lett a rajtrács, ami nagyszerű dolog a sportág számára. Úgy gondoljuk, hogy a bajnokságot nyerő MCL38 óta további lépéseket tettünk előre, de csak az ausztráliai kvalifikáción fogjuk tudni, hogy hol állunk a tabellán. A mi csapatunk sosem hagyja abba a versenyzést, és mindent beleadunk, hogy mindkét bajnoki címet visszahozzuk Wokingba.”

mclaren-2025-teszt

Lando Norris is arra számít, hogy idén még keményebb harc lesz a küzdelemért: „Az idei év szorosabb lesz, mint valaha, így sokat kell tennünk azért, hogy meg tudjuk tartani a konstruktőri címünket, és a versenyzői címért is harcba szálljunk. Amikor visszatértem az MTC-be, hogy felkészüljek az előttünk álló szezonra, a hangulat pozitív volt, de fókuszált. Mindannyian alig várjuk, hogy Bahreinben pályára vihessük az autót.”

Csapattársa, Oscar Piastri leszögezte, hogy többre vágyik futamgyőzelmeknél: „Keményen dolgoztam a holtszezonban, hogy felkészüljek az előttünk álló szezonra. Az élmezőnyben valószínűleg hihetetlenül szoros lesz a különbség, de két szezon után izgatottan várom a fejlődés lehetőségét. A pályafutásom elején megnyert nagydíjakkal megízlelhettem a siker ízét, és sokkal többre vágyom.”

mclaren-teszt-3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: