Idei második futamgyőzelmével három pontra csökkentette hátrányát a vb-tabellán Oscar Piastri – a McLaren ausztrálja felzárkózott csapattársára, Lando Norrisra, és a kisebb hibák ellenére egyre világosabb, hogy a bajnoki cím kettejük között dőlhet el.
Piastri óvatosan fogalmazott ezzel kapcsolatban, amikor a Bahreini Nagydíj után megkérdezték róla – de úgy érzi, hogy ezzel az autóval valóban Norrisszall vívhatnak majd végig éles csatát.
„Azt hiszem, szoros lesz a küzdelem” – mondta a nagydíjat követően.
„Szerintem lesznek más versenyzők is. Jelenleg azt látjuk, hogy... Nincs egy fix kihívónk hétről hétre. Valaki más volt mindig, ami a bajnokság szempontjából megnehezíti a többiek dolgát. De igen, azt hiszem, hogy ez egy szoros év lesz, határozottan. És szerintem amíg a miénk a legjobb autó, addig szoros lesz a verseny Lando és köztem."
Amikor arról kérdezték, hogy ezen a hétvégén indult-e be igazán a vb-harc kettejük között (tekintve, hogy már a tabellán sincs köztük más), így válaszolt:
„Őszintén szólva azt hittem, hogy Melbourne-től indult. De igen, még nagyon korán van. Azt hiszem, jelenleg remek autó van alattunk. Úgy érzem, hogy a legtöbbször jó munkát tudtunk végezni vele. Szerintem ott vagyunk, ahol lennünk kell."