DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. április 14. hétfő

Marko: Nekem a Red Bull jelenti az F1-et!

Tavaly, amikor tombolt a „Horner-ügy” (melyet később egyre inkább Red Bull-ügyként lehetett emlegetni), még az is felmerült a sajtóban, hogy Helmut Marko akár el is hagyhatja az energiaitalosok kötelékét, és Max Verstappennel együtt csapatot válthat, azóta viszont elcsendesedtek ezek a hangok, s az osztrák csapat veterán tanácsadója most azt is kijelentette, hogy elképzelhetetlen a távozása:

„A részemről ez teljességgel ki van zárva. Számomra a Red Bull jelenti az F1-et!” – mondta az egykori versenyző, akit az oe24 című osztrák lap arról is megkérdezett, hogy szerinte miért nem próbálta meg a McLaren egy helycserével kicsavarni Verstappen kezéből a győzelmet a múlt héten Suzukában. „Ez számomra is rejtély, de nem ismerem az úgynevezett papaja-szabályokat” – mondta erről Marko, aki azt a korábbi kijelentését is megerősítette, hogy szerinte a két McLaren-pilóta közül Oscar Piastrinak erősebbek az idegei…

Még az időmérő előtt nyilatkozva Marko egyébként arra is kitért, hogy szerinte Tsunoda azt megmutatta Suzukában, hogy a tempója rendben van, csak éppen a hibamennyiséget kellene minimalizálnia.

marko-tsunoda-2025

Sajtó: Verstappen menedzsere kiosztotta Markót vasárnap este

Max Verstappen menedzsere a hírek szerint „megmondta a magáét” Helmut Markónak a Red Bull hétvégi gyenge teljesítménye után.

Verstappen a Bahreini Nagydíj végén a hatodik helyen zárt, több mint 34 másodperccel lemaradva végzett a futamgyőztes Oscar Piastritól. A holland még mindig ütőtávon belül van a vb-tabellán, nyolc pont a hátránya Lando Norrishoz képest, de visszacsúszott a harmadik helyre.

Ted Kravitz, a Sky Sports tudósítója arról beszélt, hogy Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen dühöngött a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval.

„A futam végén a csapatfőnökökre vártam, és Raymond Vermeulen, Max menedzsere bejött a Red Bull garázsába, és megmondta a magáét dr. Helmut Markónak. Szidalmazta Markót, aki csak állt és tűrte. Raymond aztán elviharzott a garázs végébe, közben levette a belépőjét. Nyilvánvalóan nem boldogok” – mondta Kravitz.

f1-verstappen-vermeulen-redbull

fotó: Red Bull Content Pool

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Zavar az FIA-nál: Kiosztottak, majd visszavontak egy rajtbüntetést Sainznak

Pontszerző esélyekkel indult, de problémás Bahreini Nagydíjat zárt a bokszban Carlos Sainz: a spanyol versenyző Andrea Kimi Antonellit kikényszerítette a pályáról – ezért tíz másodperces időbüntetést kapott –, valamint Yuki Tsunodával ütközött. Az utóbbi incidensben megsérült az oldaldoboz, ezért Sainz feladta a futamot.

Hogy ne vigye tovább a büntetést a következő nagydíjra, Sainz a már sérült Williamsszel a 44. körben kijött a bokszba letölteni az időbüntetést, visszagurult a pályára, majd egy kör múlva ugyancsak a bokszban befejezte a versenyt.

Az FIA figyelmét azonban eleinte elkerülte, hogy Sainz a büntetés letöltése végett teljesítette harmadik bokszkiállását, és a futamot követően kiadtak egy dokumentumot arról, hogy a spanyolt nem értékelték a bahreini futamon, ennélfogva nem tudta letölteni időbüntetését, amelyet rajthelyes büntetésre konvertálnak a következő futamra.

Amikor észlelték a tévedést, ezt a dokumentumot visszavonták a felügyelők, és kiadtak helyette egy javított verziót, amelyben az szerepel, Sainz tíz másodperc időbüntetést és két büntetőpontot kapott az Antonelli-incidensért. A dokumentum nem mondja ki egyértelműen, de ez az a büntetés, amelyet Sainz letöltött a 44. körben, így Szaúd-Arábiában már nem lesz tartozása a felügyelők felé.

Mellkasi sérülést szenvedett Martin, újra kórházban a MotoGP-világbajnok

Alig tért vissza korábbi kézsérüléséből Jorge Martin, máris újra kórházba került a regnáló világbajnok, miután elesett a Katari Nagydíjon. A spanyol motoros a vasárnapi futamon bukott, a felvételek tanúsága szerint elképzelhető, hogy a mögötte érkező Fabio di Giannantonio el is találta őt. Martint előbb a pálya orvosi központjába, majd az Aprilia közlése szerint kórházba szállították, mivel mellkasi sérüléseket szenvedett.

„Jorge Martin mellkasi sérülést szenvedett, a versenyző eszméleténél van, a végtagjaival nincs gond. Bordazúzódás a jobb mellkason, légmellel. Kórházba szállítják, hogy CT-t készítsenek az alaposabb kivizsgálás céljából” – olvasható a csapat rövid kommünikéjében. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a futamot meg sem szakították, miközben Martint pár méterrel az aszfaltcsík mellett ápolták a balesete után…

FRISSÍTÉS: Az Aprilia újabb közleménye szerint Martinnál a légmell súlyosbodását állapította meg a CT-vizsgálat, ezért mesterséges leszívásra lesz szüksége, néhány napig pedig még kórházban marad, amíg a légmelle nem rendeződik.

martin

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Michael Schumacher is dedikálta Jackie Stewart jótékonysági árverésre szánt F1-es sisakját – fotó!

Michael Schumacher szignója is látható azon a bukósisakon, amelyet Jackie Stewart viselt még karrierje során a hetvenes évek elején, és amelyet jótékonysági célra fognak elárverezni a hétvégi F1-es Bahreini Nagydíj után – számolt be róla a Daily Mail. Schumacher 2013 végén szenvedett súlyos síbalesetet, azóta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, és családja sem igazán oszt meg információkat az állapotáról. A hétszeres világbajnok a felesége, Corinna segítségével írta alá a fehér sisakot az M.S. kezdőbetűkkel. A bukósisakon számos más aláírás is található, beleértve az összes többi élő Formula-1-es világbajnokét.

Stewart az aukción befolyó összeget saját a demencia elleni küzdelmet segítő szervezete számára fogja fejalánlani, amelyet azt követően hozott létre, hogy feleségét, Helent ezzel a betegséggel diagnosztizálták 2014-ben. A háromszoros vb-győztes legenda a sisakot viselni is fogja vasárnap Bahreinben, ahol 85 évesen fogja vezetni az 1973-as Tyrrelljét, amellyel utolsó címét szerezte az F1-ben. „Csodálatos, hogy Michael is alá tudta írni a sisakot ezért a nemes ügyért: egy betegség kapcsán, amelyre nincs gyógymód. A felesége segített neki, és ezzel vált teljessé a velünk élő összes bajnok listája” – fogalmazott Stewart.

 

fotó: Daily Mail; nyitókép: DPPI

„Általában nem követek el ilyen hibát” – Ocon elnézést kért a csapatától

A Q2 elején ért véget Esteban Ocon számára a Formula-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérője, amikor a francia a 2-es kanyarból kijövet hibázott és összetörte a Haast, ami miatt piros zászlóval meg is kellett szakítani az edzést. A 14. starthelyet megszerző francia elnézést kért a csapatától a hibájáért a Haas közleményében:

„Nagyon sajnálom a csapatot, elszúrtam ma. Úgy vélem, jó időmérőt zárhattunk volna, de elkövettem egy hibát – amit általában nem szoktam a kvalifikáción: túl keményen nyomtam a 2-es kanyarban, emiatt rámentem a rázókőre, leért az autó alja, és elveszítettem az irányítást. Csalódott vagyok a mai teljesítményem miatt, most pedig újra kell építenünk az autót. Tudom, hogy a csapat bámulatos munkát fog végezni, vasárnap pedig vár ránk a verseny.”

Ayao Komatsu, a Haas F1-es csapatfőnöke így kommentálta az Oconnal történteket: „A Q2-es kivezető körén egy egyszerű hibát követett el. Nem csinált jelentősen mást, mint korábban, de minden a határon van, és sajnos ez történt. Kár érte, mivel határozottan megvolt a tempónk a Q3-hoz, de ezen a pályán legalább lehet előzni, szóval megpróbálunk minél többet majd vasárnap.”

„Kisebb győzelemmel érne fel a pontszerzés” – Alonso

Az Aston Martin Bahreinben is folytatta csalódást keltő 2025-ös teljesítményét: Lance Stroll számára már a Q1-ben véget ért az időmérő edzés, Fernando Alonso pedig a Q2-ig jutott.

Alonso úgy értékelt a kvalifikációt követően, hogy nem adják fel a küzdelmet, egy esetleges pontszerzés pedig egy kisebb győzelemmel érne fel számukra: „Tizenharmadikként fogunk rajtolni. Nehéz megtippelni, hogy képesek leszünk-e pontokat szerezni, de mi lenne, ha sikerülne... Egy kisebb győzelemmel érne fel ez számunkra” – mondta a spanyol.

„A csapat éjjel-nappal azon dolgozik, hogy jobban megértsük és fejlesszük az autót – ezen a pályán különösképpen. Nem adjuk fel – sem én, sem a csapat, még ezen extrém körülmények között sem. Én leszek az első, aki bizonyítja: szó nincs arról, hogy feladnánk.”

A McLaren „epikus” Norris–Piastri csatákra számít

Noha az idei szezon első három hétvégéjén igazi csata még nem alakult ki a McLaren két versenyzője között, az Ausztrál és a Japán Nagydíjat követően is felmerült az úgynevezett papaja-szabályok témája az F1-es közbeszédben, hiszen Melbourne-ben átmenetileg befagyasztották a két versenyző között a pozíciókat – nem sokkal Piastri megpördülése előtt –, míg Japánban nem történt meg a kívülről sokak számára logikusnak tűnő helycsere.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown a Bahreini Nagydíj szombati napján a Sky mikrofonja előtt beszélt versenyzői viszonyáról, illetve a szabad verseny kérdéséről is: „Nagyszerű a kapcsolatuk. Kifejezetten izgatott vagyok, hogy lássam őket igazán keményen versenyezni egymással” – mondta Brown, aki elmondása szerint biztos benne, hogy lesz még csata a versenyzői között idén:

„Szabadon küzdhetnek egymással, de persze kontrolláljuk a futamokat, így amikor például Ausztráliához hasonló helyzet áll elő, amikor félig nedves a pálya, és biztonsági autókra kell számítani. Biztos vagyok benne, hogy idén látni fogunk néhány epikus Lando–Oscar csatát.”

norris-piastri-bahrein

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Bizarr probléma: Alonso elmondta, mi történt a kormányával – videó

Szokatlan és ijesztő probléma ütötte fel a fejét Fernando Alonsónál a Formula-1-es Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzésén, amikor a kormánykerék egyszerűen lejött a helyéről az utolsó kanyarba való befordulás előtt. A spanyolnak sikerült visszatennie a helyére és visszatérnie a bokszba, ahol még az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer is meglátogatta ezek után az Aston Martin garázsát, feltehetően biztonsági okokból.

„Nem működött az autó, egy ponton nem tudtam fokozatokat váltani. Lekapcsolt a kijelző. A csapattal sem tudtam kommunikálni, és az utolsó kanyarban meg lejött a kormány” – magyarázta Alonso. „Úgyhogy igen, észleltük, hogy talán a kormányrúdnak vagy valaminek problémája van. A szerelők gyorsan kicserélték az alkatrészeket, és minden rendben volt utána.”

Az F1-es mezőny rangidőse a kormánygondoktól függetlenül is szenvedős hétvégét vár: „Úgy vélem, kemény hétvégénk lesz, sajnos úgy fest, nincs meg a tempónk. Kissé aggódtunk Bahrein karakterisztikája miatt, és valószínűleg ma megerősítettük, hogy nem vagyunk versenyképesek. Kemény hétvége lesz, de próbálunk tanulni, próbáljok nyomni, és nem adjuk fel.”

A Racing Bullsnál úgy érezték, Lawson készen áll

A Racing Bulls csapatfőnöke, Laurent Mekies egy nyilatkozatban elismerte, hogy nagyon meglepődött azon, mennyire megszenvedett a Red Bull RB21-esével a két verseny után lefokozott új-zélandi: „Senki sem számított arra, hogy az utolsó sorban lesz azokon a futamokon. Ez nyilvánvalóan egy rendkívül nehéz helyzet volt, de ha azt mondanám, hogy bárki közülünk előre látta volna ezt, az hazugság lenne.”

lawson-mekies-2

„Mindezek ellenére nagy magabiztossággal hiszünk abban, hogy a tehetsége nem tűnt el, és ott folytatjuk vele ezt a kalandot, ahol tavaly abbahagytuk” – mondta a francia, aki úgy érezte, Lawson készen áll a feladatra: „Az a feladatunk, hogy az év végére, vagy néhány esetben még előbb egy vagy két olyan versenyzőt tegyünk az asztalra, akik felkelthetik a nagy testvér figyelmét. A tavalyi szezonban úgy éreztük, ez mindkét pilótánkra igaz volt.”

„Ezt mutattuk fel Christiannak, Helmutnak és a Red Bull család többi tagjának: két olyan versenyzőt, akik szerintünk képesek lennének előrelépni a nagycsapathoz. A végső döntés természetesen teljes mértékben az övék” – mondta a francia, majd kitért Lawson lelkiállapotára is: „Jó a hangulata. Nem fogom azt mondani, hogy örült a híreknek, mert nyilvánvalóan nehéz volt megemészteni.”

lawson-mekies-3

Morbidellié a katari péntek Bagnaia és Marquez előtt, Martin visszatért

Katarban folytatódik a hétvégén a MotoGP 2025-ös szezonja. A még nappali fényben rendezett első szabadedzésen Marc Marquez fél másodperccel bizonyult gyorsabbnak mindenkinél, de persze a lényeg már esti körülmények között sorra kerülő második tréning volt, ahol eldőlt, kik melyik szakaszába jutnak a szombati időmérőnek.

A legjobb időt – 1:50,830-at – végül Franco Morbidelli motorozta a VR46 színeiben, megelőzve a Ducati gyári párosát, Francesco Bagnaiát és Marquezt, valamint saját csapattársát, Fabio di Giannantoniót. A vb-éllovas Alex Marquez tette teljessé a Ducatik ötös tarolását, de a gresinis újonc Fermin Aldeguer is ott van a top 10-ben és ezzel a Q2-ben. A bolognai gyártó versenyzőin kívül Fabio Quartararo szerepelt a legjobban a Yamahával, megelőzve a KTM-es Pedro Acostát és Maverick Vinalest, míg a tízbe Johann Zarco fért még be az LCR Hondával. A sérüléseiből visszatérő Jorge Martin másfél másodperces hátránnyal a 20. helyen zárt – igaz, az Apriliának eleve gyenge napja volt, hiszen a címvédőt épp csak megelőzte Marco Bezzecchi, s a márka legjobbja, Ai Ogura is csak 15. lett.

A péntek esti edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'50.830  
2. Francesco Bagnaia Ducati 1'50.975 0.145
3. Marc Márquez Ducati 1'50.997 0.167
4. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'51.129 0.299
5. Álex Márquez Gresini Ducati 1'51.236 0.406
6. Fabio Quartararo Yamaha 1'51.293 0.463
7. Pedro Acosta KTM 1'51.391 0.561
8. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'51.455 0.625
9. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'51.615 0.785
10. Johann Zarco LCR Honda 1'51.636 0.806
11. Alex Rins Yamaha 1'51.666 0.836
12. Luca Marini Honda 1'51.775 0.945
13. Joan Mir Honda 1'51.784 0.954
14. Brad Binder KTM 1'51.833 1.003
15. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'51.948 1.118
16. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'52.005 1.175
17. Jack Miller Pramac Yamaha 1'52.024 1.194
18. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'52.134 1.304
19. Marco Bezzecchi Aprilia 1'52.180 1.350
20. Jorge Martín Aprilia 1'52.398 1.568
21. Augusto Fernández Pramac Yamaha 1'52.415 1.585
22. Somkiat Chantra LCR Honda 1'53.010 2.180

motogp-morbidelli-katar-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Tsunodát és a Williamst is büntették egy-egy incidens miatt

Yuki Tsunodát megrovásban részesítették a sportfelügyelők az F1-es Bahreini Nagydíj első szabadedzésén történt incidens miatt. Eredetileg úgy tűnhetett, hogy a vizsgálat a Williams csapata és Alexander Albon ellen irányul, hiszen a thai pilóta autóját a garázsból Tsunoda elé engedték ki, azonban kiderült, hogy a „célpont” a japán volt, aki elkerülő manővere után megelőzte a Williamst a bokszban. Az indoklás így hangzik:

A 22-es rajtszámú autó versenyzője [Tsunoda] elmondta, hogy látta, amint a 23-as autó [Albon] elhagyja a garázsát, és úgy érezte, ha fékezne, hogy elkerülje, akkor könnyen blokkolhatnának a kerekei, és nekimehetne annak az autónak. Ezért inkább úgy döntött, jobbra húzódik, hogy elkerülje az ütközést. A sportfelügyelők elfogadják ezt a magyarázatot. Ugyanakkor, miután sikerült elkerülni az ütközést a 23-as autóval, a 22-es autó versenyzőjének vissza kellett volna sorolnia a 23-as autó mögé, ahelyett, hogy megelőzi azt. Egyértelműen rögzítve lett – különösen a közelmúltbeli események fényében –, hogy a bokszutcában történő előzés tilos, kivéve rendkívüli körülmények esetén, és a jelen eset nem tekinthető ilyennek.

tsunoda-bahrein-2

A Williams sem úszta meg azonban büntetés nélkül az edzést, hiszen mindössze percekkel ezen incidenst követően Albon és a Sainz helyére beugró Luke Browning veszélyesen közel kerültek egymáshoz, miután a csapat nem figyelmeztette a versenyzőket a veszélyhelyzetre. A bírság mértéke 7500 euró, az indoklás pedig a következő:

A versenyző [Albon] elmondta, hogy nem kapott figyelmeztetést a 46-os autó [Browning] közeledéséről, és lehetetlen volt észrevennie annak érkezését a tükrökben a közeledés sebessége, az autó állásszöge, valamint egy harmadik autó (a 34-es, Felipe Drugovich) jelenléte miatt. A csapat képviselője elmondta, hogy a helyzet figyeléséért felelős mérnökök „mindketten el voltak foglalva”, és nem adták meg a szükséges figyelmeztetést. A büntetés enyhítése kapcsán a sportfelügyelők figyelembe vették, hogy a 46-os autó kivezető körön volt, nem pedig gyorskörön, ugyanakkor a helyzet a nagy sebességkülönbség miatt így is komoly következményekkel járhatott volna.

albon-bahrein

A Barilla lett az F1 hivatalos tésztapartnere, Hamilton kedvencét szolgálták fel

Újabb partnert jelentett be az F1-es Bahreini Nagydíj pénteki napján a száguldó cirkusz: a Barilla lett a sorozat hivatalos tésztapartnere. A hírt Massimo Bottura 4 Michelin-csillagos olasz séf jelentette be. Az eseményen (amelyen Mészáros Sándor révén a Formula.hu is részt vett) Lewis Hamilton kedvenc paradicsomos tésztáját szolgálták fel.

Paolo Barilla korábban F1-es pilóta volt, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján kilenc nagydíjon állt rajthoz a Minardival, és 1985-ben egy Porsche volánja mögött megnyerte a Le Mans-i 24 órás futamot.

f1-barilla

f1-barilla-bejelentés

f1-barilla-hamilton

f1-barilla-barilla

Verstappen a mclarenes megjegyzéséről: „Nem vicceltem…”

Nagy visszhangot keltett, hogy Max Verstappen a múlt vasárnapi Formula-1-es Japán Nagydíjon aratott győzelme után úgy nyilatkozott, hogy „bele sem akar gondolni”, mire lenne képes a rivális McLaren autójában: „Akkor nem is láttatok volna!” – utalt arra a regnáló F1-es világbajnok, hogy az MCL39-esben sokkal nagyobb előnnyel nyert volna Suzukában, mint az általános vélekedés szerint gyengébb és főleg nehezebben vezethető Red Bullban. A Bahreini Nagydíj médianapján a McLaren pilótái reagáltak a holland kijelentésére: Lando Norris szívesen venné, ha Verstappen kipróbálná az ő autóját, és szerinte csalódottan szállna ki belőle, míg Oscar Piastri szerint a címvédő csak viccelődve mondta, amit mondott.

Nos, ez utóbbit azonban maga Verstappen cáfolta, amikor felvetették mindezt neki Szahírban: „Nem vicceltem. Azt gondoltátok, hogy viccnek szántam? Nem, nem vicc volt. Tudjuk, mennyire nehéz és hogy mennyire szűk az autónk működési tartományba, utána jön a kérdés, hogy ’mit csinálnál a másik autóban?’. Nos, őszinte választ adtam. De azt is elmondtam, ugyanabban az interjúban, hogy ez úgysem fog megtörténni, szóval nincs szükség arra, hogy erről találgassunk” – tette hozzá a Red Bull pilótája.

f1-verstappen-norris-2

Az F1-es Bahreini Nagydíj tv-közvetítései

Péntek délután az első szabadedzéssel elkezdődik az F1-es Bahreini Nagydíj versenyhétvégéje, mutatjuk, hogy mikor és hol nézhetők az események. A második szabadedzést nem közvetíti az M4 Sport!

 

Péntek (április 11.) 

13:30-14:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

17:00-18:00 Formula-1, 2. szabadedzés 

   

Szombat (április 12.) 

14:30-15:30 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő) 

18:00-19:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

   

Vasárnap (április 13.) 

17:00 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)

 

A hétvége teljes programja minden más sorozattal és azok közvetítéseivel együtt megtalálható ebben a cikkünkben!

33-sunday-suzuka-2025_resize

   

Antonelli felidézte találkozását az eredeti Kimivel: „Semmiféle reakciója nem volt”

A Mercedes fiatalja, Andrea Kimi Antonelli állítja, nem a 2007-es világbajnokról, Kimi Raikkönenről nevezték el, egyszerűen megtetszett szüleinek a nem éppen tipikus olasz keresztnév – ugyanakkor óhatatlan, hogy a mercedeses tehetség nevét hallva ne jusson a korábbi finn közönségkedvenc egy F1-rajongó eszébe. Antonelli a bahreini FIA-sajtótájékoztatón felidézte találkozását az eredeti Kimivel, aki benevéhez hűen viselkedett.

„Egész kicsi voltam, talán 2018-ban történt, a monzai nagydíjon. Már az első találkozásnál megértettem, miért a Jégembernek hívják. Emlékszem, én teljes izgalomban mentem oda hozzá, neki pedig semmiféle reakciója nem volt” – idézte fel az első találkozást az akkor 12 éves Antonelli.

„De remek fickónak tartom. Igazán sosem tudtam beszélni vele, de egyértelműen szeretnék majd. Nagyszerű lenne tanácsot kérni tőle a versenyzésről is, hiszen sokat elért a sportban. A jövőben sort kerítenék rá” – beszélt arról a sajtónapon, hogy korábban még sosem beszélt Raikkönennel, de elfogadná a finn tanácsait.

Fotó: DPPI

„Nem tartják be a szakmai folyamatokat” – volt vezérigazgatója is beleállt az FIA-ba

Csütörtökön újabb fontos vezető távozott a Nemzetközi Automobil Szövetségtől: a sportért felelős elnökhelyettes, Robert Reid jelentette be a lemondását. Tette mindezt egy roppant kemény hangvételű közlemény kíséretében, amelyben arról írt, hogy szerinte  „a motorsport globális irányító testületén belül az irányítási normák alapvető összeomlása” tapasztalható.

Mindezek után megszólalt a BBC-nek nyilatkozva az a Natalie Robyn, aki az FIA történetének első vezérigazgatója volt, s aki tavaly májusban alig másfél év után nyújtotta be a lemondását: „A vezérigazgatóságom idején kihívást jelentő körülmények között dolgoztam a szövetség irányítási keretének megerősítésén és a működési átláthatóságának javításán. A sportért felelős elnökhelyettes lemondása egyértelműen jelzi, hogy komoly strukturális kihívások vannak.”

„Amikor a szakmai folyamatokat nem tartják be, az érintetteket pedig kizárják a döntéshozatalból, az aláássa egy erős szervezet alapjait. Szomorúan látom ezeket a fejleményeket, mivel fenyegetést jelentenek egy fontos intézmény hitelességére és hosszú távú hatékonyságára. Szorosan együtt dolgoztam Roberttel az FIA-nál töltött időm alatt, és nagyon tisztelem őt és persze az autósport jövője iránti elkötelezettségét.”

natalie-robyn-fia-1

Colapinto miatt igazolt át az Alpine-tól a Haashoz Hirakawa

Hétfőn jelentette be a Haas, hogy a néhány nappal korábban még az Alpine-nal szabadedzésen szereplő Ryo Hirakawa tölti be ezentúl a tartalékversenyzői státuszt a csapatuknál. A japán az F1-es Bahreini Nagydíj sajtónapján a Formula.hu jelenlétében kérdésre válaszolva elismerte, hogy döntésében közrejátszott, hogy az Alpine-nál vele együtt már négy tartalékos volt, beleértve Franco Colapintót is, így korlátozottak lettek volna a lehetőségei egy állandó ülésre:

„Igen, nem tagadhatom. Nehéz erre válaszolni, de szerintem úgy van, ahogy vélitek, szóval igen” – fogalmazott Hirakawa, aki egyébként a WEC-ben a Toyota Gazoo Racing világbajnok pilótája, így a Haasnál való szereplés emiatt is logikus számára. A pénteki szabadedzésen újra lehetőséget kapó Hirakawa amúgy a 31 éves kora ellenére sem tett még le a Formula-1-ről: „Könnyű azt mondani, hogy túl öreg vagyok, de ki tudja, jól tudok-e teljesíteni vagy sem. Múlt héten jó munkát végeztem, szóval ezt akarom továbbra is tenni, és csak a feladatomra koncentrálok.”

f1-hirakawa-haas

Nem hagy ki F1-es hétvégét gyermeke születése miatt Verstappen, Miami után lehet apa

Helmut Marko elárulta, hogy Max Verstappen és párja, Kelly Piquet első gyermekének születési időpontja nem fog ütközni egy F1-es nagydíjjal sem. 

Verstappen és Piquet 2024 végén jelentették be, hogy várják első közös gyermeküket, a szülés időpontja pedig várhatóan 2025 kora nyarán lesz. 

Az F1 azonban jelenleg egy kilenc hét alatt hét futamból álló sorozat közepén van az április 6-i Japán Nagydíj és a június 1-jei Spanyol Nagydíj között, ami azt jelenti, hogy Verstappen lemaradhat a gyermek születéséről.

f1-verstappen-redbull

Szerencsére a Red Bull tanácsadója, Marko elmagyarázta, hogy Piquet nem egy nagydíjhétvégén várja a babát – de a Miami Nagydíjhoz közel.

„A szülés időpontja nem esik egybe Max egyik versenyzésével sem, és május elejére van betervezve” – mondta Marko a Krone Zeitungnak. 

A kiadvány ezután a várható szülés időpontját május 6-ra, keddre adta meg, ami mindössze két nappal a Miami Nagydíj után van.