A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner válaszolt Max Verstappen felvetésére, miszerint jelenleg nem vesz részt a bajnoki küzdelemben.
Verstappen gyenge időmérőt teljesített szombaton Bahreinben, és a hetedik helyen fejezte be az edzést, majd azt állította, hogy nem harcol a bajnoki címért.
A holland aztán vasárnap is rengeteg problémával küzdött, az autó tempója, egyensúlya, gumikezelése, illetve a csapat bokszmunkája sem volt rendben, így megerősítette, hogy ez ebben a formában nagyon messze van a bajnoki harctól.
Mivel még csak négy versenyhétvége telt el, és húsz hátra van, Horner szerint korai lenne erről beszélni.
„Ez egy 24 futamos bajnokság, és nyolc pont a lemaradásunk az egyéni pontversenyben” – idézi Horner szavait a Racingnews365.com.
„Tudjuk, hogy nagyon gyorsan kell előrelépnünk. Szóval fontos volt a pontszerzés, minden pontért harcolt, amiért csak tudott egy nehéz autóban. Az a fontos, hogy ezek hogyan adódnak össze az év végén.”
Annak ellenére, hogy idén először sikerült mindkét autóval pontot szereznie, a Red Bull 10 bahreini pontja a szezon eddigi legalacsonyabb hétvégi eredményét jelentette.
„Rossz hétvége volt ez a csapat számára, semmi sem úgy alakult, ahogyan mi akartuk a verseny elejétől kezdve” – tette hozzá Horner.
„A rajt, nem jöttünk el tisztán a vonalról, és a bokszkiállások sem működtek jól számunkra. A gumik kopása, a hőmérséklet is nagyon megemelkedett, de ha jól kiegyensúlyozott autód van, akkor az egész sokkal könnyebben összeáll.