DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 26. szerda
F1

Ez történt Hamiltonék Pirelli-tesztjén

Szerdán is autóba ült a hétszeres F1-es világbajnok Barcelonában, ahol a Ferrari és a McLaren segítette a gumigyártó munkáját: mutatjuk a körszámokat és köridőket, amelyeknek persze semmi jelentősége.

Szerdán zárult a Pirelli barcelonai kétnapos gumitesztje, amelyen a tavalyi konstruktőri világbajnokság első két helyezettje, a McLaren és a Ferrari segítette a gyártó munkáját a 2026-os prototípus abroncsokkal.

Akárcsak kedden, a második felvonás során is átalakított korábbi autók gördültek pályára, hogy a Pirelli a lehető legjobban szimulálni tudja a jövőre érkező új szabályrendszer szerint épített versenygépek leszorítóerejét: a McLaren a 2023-as MCL60-asból, a Ferrari viszont a tavalyi SF-24-esből épített erre a célra „öszvérautót”.

f1-hamilton-pirelli-teszt-day2



Az olasz vállalat a múlt heti esőgumis gyakorlás után ezúttal a slick abroncsok, azon belül is a három legkeményebb keverék tesztelésére fektette a hangsúlyt – jóllehet, magukkal a csapatokkal sem közölték a pontos típusokat, hogy ne tehessenek szert előnyre a riválisokkal szemben.

Az eltérő programok miatt pedig a köridőknek sincs túl sok jelentősége, ezt a Pirelli is hangsúlyozta szerdai közleményében, amelyben azért így is közzétették a megtett körszámokat és az egyes versenyzők legjobb idejét (és néhány fotót is, de furcsa módon csak a két Ferrari-pilótáról).

A legnagyobb figyelem természetesen Lewis Hamiltonra irányult, aki az SF-23-assal megtett fioranói és barcelonai körök után ezen a két napon ülhetett bele először a Ferrari tavalyi masinájába, még ha annak módosított verziójába is.

A hétszeres világbajnok szerdán 74 kört teljesített az F1-es Spanyol Nagydíj helyszínén, ahogy csapattársa, Charles Leclerc is, míg a McLaren részéről a Lando Norris keddi etapja után a volánt megöröklő Oscar Piastri 152 körig jutott – azaz ők hárman összesen kereken 300 kört tettek meg szerdán.

f1-leclerc-pirelli-teszt-day2

A legjobb idő Leclerc-é lett 1:14,971-gyel – ez egyébként a teljes kétnapos gumiteszt leggyorsabbja –, Piastri 1:15,815-ig jutott, míg Hamiltonnál 1:16,759-nél állt meg a stopper a leggyorsabb köre végén.

Ismét hangsúlyozzuk, hogy ezeknek semmi jelentősége a Pirelli által diktált eltérő futástervek miatt, ellenben olyan szempontból érdekesek az eredmények, hogy nagyságrendileg négy-öt másodperccel maradnak el a 2024-es Spanyol Nagydíj időmérőnek legjobb köreitől, ami nagyrészt az átalakított öszvérautók kisebb leszorítóerejével és a szűkebb abroncsokkal magyarázható.

Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke elmondta: hasznosnak bizonyult a kétnapos barcelonai teszt a különböző gumikonstrukciók összehasonlítása, valamint a legkeményebb keverékekről való adatgyűjtés szempontjából.

A gumigyártó a következő hetekben sem lazsál: tájékoztatásuk szerint jövő héten, február 13-án és 14-én Jerezben tesztelnek az Alpine, a McLaren és a Mercedes segítségével (a franciák mindkét nap köröznek, a másik két csapat egy-egy nap lesz jelen), majd március 2-án és 3-án, a kollektív tesztet követő napokban Bahreinben próbálgatják a 2026-ra szánt termékeiket az Alpine és a Williams részvételével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: