DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 4. szerda
F1

Mi bőszítette fel Alonsót a katari F1-es futamon?

Kiakadt a rádióban az egyenesbeli tempó hiánya miatt az Aston Martin pilótája: a kétszeres F1-es világbajnok elmondta, mi a gond az autójukkal.

Kemény kifakadást intézett a csapatrádióban Fernando Alonso a vasárnapi Formula-1-es Katar Nagydíj elején. A kezdeti biztonsági autós fázist követően Lewis Hamilton és Yuki Tsunoda is elhúzott az addig nyolcadikként haladó spanyol mellett, aki erre ezt üzente a csapatának:

„Kib*szottul nem hiszem el, ember. Két éve ugyanaz a kib*szott probléma az egyenesekben” – hangzott a közvetítésbe is bejátszott kisípolt üzenet.

f1-alonso-aston-katar-2



Eleinte azt gondolhattuk, hogy Alonso ismét arra utal, hogy nagy a légellenállása az Aston Martin autójának, amellyel mér egy-két éve küzd az istálló. Ám mint a leintés után azt a végül hetedikként befutó kétszeres F1-es világbajnok elmagyarázta, szerinte sokkal inkább az energiamenedzsmenttel van a baj, amely érzése nem megfelelően adja le az energiát a startoknál és az újraindításoknál:

„Nem ez az első verseny, amikor hiányzik a végsebesség a futam első körében vagy egy biztonsági autós fázis után. Szerintem az autót összezavarja, hogy azt hiszi, még mindig safety car mögött vagyunk, szóval nem adjuk le megfelelően az energiát az utolsó kanyarból kijövet, amikor zöld zászlót kapunk” – idézi Alonsót a Motorsport.com szaklap.

„Ez nyilvánvalóan nagyon sokba kerül, ha nem adja le az energiát, miközben az összes autó ott van körülötted. Azt hiszem, két-három helyet buktunk az első újraindításnál, ami roppant aggasztó volt a verseny végeredménye szempontjából.”

f1-alonso-aston-katar-1

„Végül ezt kompenzáltuk további biztonsági autós szakaszokkal és némi szerencsével. De továbbra is vizsgálódunk. Úgy vélem, tudjuk, mi a probléma, csak megoldást kell találnunk rá.”

Az Aston Martin F1-es csapatfőnöke, Mike Krack szerint is alapos vizsgálatot igényel, hogy pontosan milyen eltérés tapasztalható a riválisokhoz képest az energiamenedzsment vagy a kigyorsítási jellemzők kapcsán:

„Úgy gondolom, kissé frusztrálttá tette akkor, hogy nem tudott támadni az újraindításnál. Meg kell ezt vizsgálnunk. Szerintem nem volt túl jó a kigyorsítási tapadásunk, és ezt érezte alapvetően. Természetesen egy pilóta szempontjából elsősorban frusztráció van ilyenkor jelen, ez az elsődleges. Másodsorban azt gondolhatod, hogy talán másképp adod le az energiát. Meg fogjuk ezt nézni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: