DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 9. kedd
F1

Fájdalomcsillapító és masszázs a győzelem után

Max Verstappennek egyáltalán nem volt egyszerű dolga Imolában Lando Norris ellen, a világbajnoki címvédő kemény küzdelmet vívott a győzelemért.

Az Emilia-romagnai Nagydíj pénteki napján még úgy tűnt, hogy a Red Bull nem találja a tempót, szombatra Max Verstappen klasszisának köszönhetően azonban összeállt a gépezet, a holland pedig az első rajtkockát is megszerezte.

Míg a vasárnapi futam elején úgy álltak a dolgok, hogy Verstappen győzelmét igazán senki nem tudja veszélyeztetni, az utolsó körökben Lando Norris rendkívül keményen üldözte Verstappen Red Bullját, és az utolsó kanyarig nyitott volt a verseny.

 



„Hogy őszinte legyek, teljesen kész vagyok a pályán lévő bukkanóktól. A hátam és mindenem fáj. Ez nem a fizikai felkészültségtől függ, az úthibák miatt egyszerűen túl sokat pattogott az autó. Már 20 kör után éreztem a hátam, szóval arra várok, hogy mielőbb lefeküdhessek egy ágyra. Talán beveszek néhány fájdalomcsillapítót és masszázsra is szükség lehet” – mondta Verstappen a futamot követően.

Az idei legjobb győzelem

Verstappen azt is elárulta, hogy 2024-ben eddig minden bizonnyal az imolai győzelme volt a legerősebb: „Idén mindenképpen ez volt az egyik legjobb teljesítményem, különösen azok után, hogy miként tudtunk megoldani a problémáinkat.”

„Általánosságban elmondható, hogy nagyon jó autónk van idén, de valami miatt nem tudtunk jól teljesíteni a hétvége kezdetén. Az időmérőtől kezdve viszont már minden jobban ment.”

„A versenyen azonban a kemény keverékeken ismét nem működtek a dolgok, valami nem volt optimálisan behangolva. A verseny során egy pillanatig sem éreztem, hogy jól működnének a gumik, ezt mindenképpen meg kell vizsgálnunk.”

„A körülöttünk lévő csapatok egyre gyorsabbak és jó munkát végeznek, szóval nekünk is muszáj tovább fejlődni” – tette hozzá a háromszoros világbajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: