DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Hamilton: A teljes csapat kell a Ferrari legyőzéséhez

A hétszeres F1-es világbajnok izgatott a maranellóiakkal a konstruktőri világbajnoki tabella második helyéért vívott egyre kiélezettebb csata okán.

Miközben a Red Bull már a Formula-1-es Japán Nagydíjon, a Honda hazájában bebiztosította a világbajnoki címét a konstruktőrök között, mögöttük több érdekes összecsapás is kirajzolódik a hátralévő hat fordulóra.

Ezek közül a legérdekesebb talán az ezüstéremért zajló csata a Mercedes és a Ferrari között. Különösen a nyári szünet óta látható tendencia, hogy a Scuderia előrelépett, s a suzukai futam után húsz pontra megközelítették a világbajnoki második helyet régóta őrző Ezüst Nyilakat.

f1-hamilton-ferrari-2_1



Charles Leclerc úgy is fogalmazott a Japán Nagydíj után, hogy szoros lehet még a párharc közöttük, és a Mercedest erősítő Lewis Hamilton is kíváncsian várja, hogyan alakul a küzdelmük a vörösökkel:

„Izgalmas, hogy itt van most nekünk ez a verseny, ez a csata” – idézi a hétszeres világbajnok szavait a RacingNews365.com portál. „Akárcsak ők, mi is meglehetősen harmatosan kezdtünk a szezon elején. Egyértelműen nem számítottunk rá, hogy a második helyet foglalhatjuk el a konstruktőri tabellán, és most viszonylag közel vagyunk, különösen az utóbbi futamokon, és harcolunk a világbajnoki értékelésben.”

„Izgalmas ez számunkra csapatként. És természetesen pontosan ugyanúgy szeretnénk legyőzni őket, ahogy ők is minket, úgyhogy a teljes csapat erőfeszítésére szükség lesz, ez biztos.”

f1-hamilton-ferrari-1_1

Ebben bízhat a Mercedes és a Ferrari

Bár a pontelőny még a Mercedesnél a konstruktőri világbajnoki ezüstért vívott harcban, a nyári szünet óta egyértelműen a Ferrari tűnik az erősebb konstrukciónak. Ami különösen aggasztó lehet Hamiltonék számára, hogy szemlátomást a zandvoorti küszködés és beállításokkal való kísérletezés óta jelentős előrelépést tett a Scuderia az addig az Achilles-sarkuknak számító gumikezelés terén is.

Persze a Mercedes sem ül karba tett kézzel: bár nyilván jórészt már a jövő évi versenygép, a W15-ös tervezésére és fejlesztésére koncentrálnak, még az idei autóhoz is érkeznek majd újítások. Az austini USA Nagydíjra készülnek egy komolyabb csomaggal, amelynek tapasztalatait egyúttal a következő szezonra tervezett konstrukcióra tervezésekor is hasznosítani tervezik majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: