DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 31. péntek
F1

Év közben szigorít a szárnyteszteken az FIA

Sajtóértesülések szerint kisebb mértékben hajolhatnak majd el az F1-es autók első szárnyai – de majd csak a júniusi Spanyol Nagydíjtól.

FRISSÍTÉS: Cikkünk publikálása után az FIA rövid kommünikében reagált a híresztelésekre, amelyben megerősítették, hogy feltett szándékuk elérni, hogy a szárnyak hajlékonysága idén már ne legyen vitatéma az F1-es csapatok között. Egyúttal az is kiderült, hogy a hátsó szárnyakra is vonatkozik módosítás, méghozzá az már az idény elejétől:

„Ennek érdekében a szezon elejétől bővítjük a hátsó szárnyakra vonatkozó tesztek körét, a Spanyol Nagydíjtól pedig további teszteket vezetünk be az első szárnyaknál” – fogalmazott közleményében az FIA, hozzátéve, hogy a szakaszossággal a céljuk, hogy az istállók úgy tudjanak alkalmazkodni, hogy közben nem kell kidobálniuk már meglévő alkatrészeket.

Az eredeti cikk:

Szigorúbbá válnak 2025-ben az első légterelők hajlékonyságára vonatkozó tesztek a Formula-1-ben, a hírek szerint azonban a módosítás nem a szezon elején, hanem csak annak harmadánál lép majd életbe.

A 2024-es évad során számos más technikai nyalánkság mellett a rugalmas első szárnyak kérdése is fókuszba került az F1-ben, főleg azok után, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség a Belga Nagydíjtól kezdve extra kamerák felhelyezését kérte a csapatoktól, hogy jobban megfigyelhessék a légterelők viselkedését.

f1-elsoszarny-1-mclaren



Az FIA rendre hangsúlyozta, hogy a lépés nem egy jövőbeli szigorítást készít elő, csupán szeretnék jobban megérteni a szárnyak működését, mivel azok jellegükből adódóan másképp viselkednek az egyes csapatoknál.

Persze volt, aki tisztázásra számított a szabályokat illetően: Frederic Vasseur Ferrari-főnök elismerte, hogy erre várva kerültek lépéshátrányba ezen a téren a határokat jobban feszegető riválisokkal szemben.

Most viszont mégis érkezik egy kisebb szigorítás. Az olasz Auto Racer arról számolt be, hogy értesüléseik szerint az FIA kiadott egy frissített verziót az első szárnyak rugalmasságát szabályozó és azok mérését részletező TD18-as technikai direktíváról.

Bár a változtatások pontos mibenléte nem ismert, az említett portál és a The Race forrásai szerint nem a terhelés értékét növelik, hanem a megengedett elhajlás mértékét csökkentik. A jelenlegi technikai szabályzat azt írja, hogy a terhelések során a kérdéses részen az elhajlás nem lehet nagyobb 15 milliméternél – állítólag ez a szám csökkenhet 10 milliméterre.

f1-elsoszarny-2-redbull

A The Race-nek nyilatkozó forrás szerint ez pedig igen jelentős lépés: „Meglepődnék, ha bárki olyan mértékben tudna játszani a hajlékony szárnyas kialakításokkal, mint korábban” – fogalmazott az idézett, név nélküli forrás.

 

Csak az F1-es idény harmadától jön a szigorítás

A The Race a beszámolójában megjegyzi, hogy bár az F1-es istállók egy ideje már tudtak róla, hogy érkezni fog a szigorítás, mivel a pontos részleteket csak nemrég ismertették, az FIA igazságtalannak érezte volna, ha már a szezon elejétől életbe lépnek az új előírások a szárnyak mérésénél.

A szaklap úgy tudja, hogy éppen ezért csak a június eleji Spanyol Nagydíjtól, azaz az évad kilencedik futamától – vagyis a 24 versenyes idény második harmadától – szigorodnak az előírások. A korábbi terv egyébként az volt, hogy két nagydíjjal korábban, már Imolában érkezzenek a szigorúbb mérések, de végül Barcelona mellett döntöttek az illetékesek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: