James Vowles úgy nyilatkozott Franco Colapinto Williamstől való távozását követően, hogy az argentin számára az Alpine jelenti a legjobb opciót arra, hogy 2025-ben vagy 2026-ban ismét lehetőséget kapjon éles körülmények között a Formula–1-ben.
Vowles a RacingNews365 kérdésére azt is elmondta, hogy Jack Doohan számára is meg kell adni az időt a bizonyításra.
„Időt kell biztosítani Jack számára a bizonyításhoz. Minden versenyzőnek meg kell adni a lehetőséget – ez ennyire egyszerű” – mondta Vowles.
„Ezt követően, ha azt látják, hogy Doohan nincs megfelelő szinten, akkor Franco készen fog állni – korábbi nyilatkozatommal is erre céloztam.”
„A rajtrácsot megnézve azt látjuk, hogy Franco számára az Alpine a legjobb opció, az én dolgom is az volt, hogy a lehető legjobb helyzetet alakítsuk ki számára. A Williamsnél nagyszerű versenyzőpárosunk van, ami legalább a következő két szezonban is így lesz. Nálunk nem lett volna helye, szóval ez a legjobb lehetőség számára ahhoz, hogy ismét autóba tudjon ülni. Úgy gondolom, hogy Franco készen áll a beugrásra. Ez végső soron az Alpine döntése, de nagyon motivált állapotban távozott tőlünk, és az Alpine-nál van a legtöbb sansza arra, hogy ülést kapjon” – tette hozzá a Williams csapatfőnöke.