Már 2023 vége felé nehezen vezethetővé vált a Red Bull, így őt már akkor aggasztották a problémák – árulta el a bikásokat tavaly tavasszal elhagyó Adrian Newey, aki némi kritikát is megfogalmazott volt munkaadója mérnöki stábjával kapcsolatban.
2023-ban a Red Bull minden idők egyik legdominánsabb szezonját futotta a Formula-1-ben, a 22 nagydíjból 21-et megnyertek (ebből 19-et Max Verstappen révén). A 2024-es évad is hasonló lendülettel indult, ám a Miami Nagydíjtól kezdve utolérték őket a riválisok, mindenekelőtt a McLaren, s a bikások olykor csak harmadik vagy akár negyedik erőnek tűntek a hétvégéken.
Bár Verstappen így is megvédte a világbajnoki címét, a konstruktőri értékelésben a Red Bull vissza is csúszott a harmadik pozícióba a McLaren és a Ferrari mögé – amihez az autó teljesítményének visszaesése mellett Sergio Perez gyenge formája is kellett.
Sokan összefüggést véltek felfedezni a Red Bull hanyatlása és Newey tavaly tavaszi távozása között. A rövidesen az Aston Martinnál munkába álló tervezőzseni szerint azonban a problémák valójában már 2023 hajrájában megmutatkoztak:
„Nyilván részben ez annak volt betudható, hogy főként a McLaren, de a Ferrari is fejlesztett és remek munkát végzett az autójával” – nyilatkozta volt csapata visszaeséséről Newey az Auto Motor und Sport hasábjain. „De amit látok, hogy a 2024-es autó és már a 2023-as szezon végén is azt mondanám, hogy elkezdett nehezebben vezethetővé válni.”
„Természetesen Max tudta ezt kezelni. Nem feküdt neki, de tudta kezelni, míg Checo nem tudta. Szóval már 2023-ban is elkezdtünk nagyobb különbséget látni a csapattársak, Max és Checo teljesítményei között.”
„Ezt átvittük 2024 első szakaszába, de az autó még elég gyors volt ahhoz, hogy megbirkózzon ezzel. Engem már elkezdett ez aggasztani, de nem sokan voltak mások, akiknél úgy tűnt volna a szervezeten belül, hogy nagyon aggódnának emiatt.”
A Red Bull-mérnökök rutintalansága is közrejátszott?
Christian Horner csapatfőnök rendre igyekezett hangsúlyozni Newey elvesztése kapcsán, hogy a Red Bull „mélységgel és erővel” rendelkezik mérnöki fronton. Newey azonban úgy véli, az általa hátrahagyott szakemberek rutintalansága is közrejátszhatott abban, hogy egészen a mélypontot jelentő monzai fordulóig nem tudtak kilábalni a nehézségekből:
„Amit látok kívülállóként, de nem tudom, és ez nem is akar kritika lenni, hogy a srácok a Red Bullnál szerintem egyszerűen a tapasztalat hiánya miatt ugyanabba az irányba haladtak tovább” – vélekedett a mérnök. „A probléma pedig egyre égetőbbé vált, és eljutott egy olyan szintre, hogy már Max is nehezen vezethetőnek találta.”
Newey szerint az ilyen mélységű problémákat nem lehet egyszerűen a beállításokkal való kísérletezgetéssel orvosolni:
„A beállítások egy mértékig elfedhetik a problémákat, de azok ott maradnak. Számomra a beállítások inkább egyszerűen az autó és persze bizonyos szintig a versenyző karakterisztikájának optimalizálásáról szólnak, de szerintem túlzóan értékelik. Elsősorban az autói jellemzőinek kiegészítéseként szolgálnak, és persze pályáról pályára változnak, függően annak jellegétől.”