DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 30. csütörtök
F1

„Mint meglátni az exed az új barátjával” – Wolff

Elismerte a Mercedes-vezér, hogy fura még vörösben látni Hamiltont, de ő és Horner is egyetért: ikonikusak az első fotóik, és „kasszasiker” mindez az F1-nek.

Toto Wolff érzékletes hasonlattal írta le, milyen érzés volt vörös overallban meglátnia a 12 évig a Mercedesnél versenyző Lewis Hamiltont, de azt is elárulta: beszélt a brittel, és ikonikusnak nevezte az első ferraris fotóit.

Hamilton első ferraris napjairól szólt az elmúlt hét a Formula-1-ben: hétfőn jelent meg először a maranellói gyárban a hétszeres világbajnok, akiről egyből ikonikussá váló fotókat osztott meg a versenyző és a csapat, majd szerdán megtette az első köreit is a Scuderia korábbi, egész konkrétan 2023-as autójával.

Mindez még mindig kissé szürreálisan hat a Mercedesnél eltöltött bő egy évtized után – és ez hatványozottan igaz lehet ottani volt csapatfőnökére, Toto Wolffra. Az Ezüst Nyilak F1-es főnöke az Autosport Awards előtt nyilatkozott a Sky Sports F1 kameráinak, milyen érzés volt vörösben látnia Hamiltont:

f1-hamilton-ferrari-2-v2



„Igen, kicsit olyan ez, mint amikor barátságban elváltak, minden rendben van, majd először meglátod a korábbi partnered az új barátjával” – vont párhuzamot Wolff, akinek szavaiból az is kiderült, hogy váltott pár szót azóta a 40 éves pilótával:

„De nagyon örülök neki. És mondtam neki, hogy azok a fotók már most ikonikusak, nagyon jól kigondoltak, ami nem meglepetés Lewis esetén.”

 

Horner: Ez kasszasiker az F1-nek

Hamilton első ferraris megjelenéseiről a másik nagy rivális alakulat, a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is nyilatkozott:

„Láttam néhány képet, szerintem jól áll neki. Úgy gondolom, nagyszerű ez a Formula-1 számára. Lewis Hamilton egy Ferrariban, ez egy igazi kasszasiker. Szóval szerintem ez egy újabb olyan dinamika, amely rendkívül izgalmas lehet ebben az évben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: