DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 31. péntek

Megvan, hogy mikor járatja be új F1-es autóját a Red Bull

Február 25-én, egy nappal a kollektív teszt előtt járatja be új F1-es autóját a Red Bull.

A holland De Telegraaf számolt be róla, hogy a csapat Bahreinben tart filmforgatási napot, ez lesz a hivatalos shakedownja a háromnapos kollektív gyakorlást megelőzően.

A nap során egyébként nem lesz egyedül a bahreini pályán a Red Bull, hiszen a Mercedes is akkor és ott járatja be a W16-ot.

f1-redbull-verstappen

Videó: Rovanpera hófalba csapódott, hogy elkerülje az út szélén álló szurkolót

A két hét múlva esedékes Svéd Rali előtt tesztfutamként elrajtolt a finnországi Arctic Ralin a Toyota WRC-sztárja és kétszeres világbajnoka, Kalle Rovanpera. A finn pilóta azonban már az első szakaszon bajba került: egy szurkoló ott állt az út szélén, és hogy elkerülje a fatális balesetet, inkább a hófalba kormányozta a Yarist.

Ralis kibeszélő műsorunk, a Formula Shakedown legfrissebb adása már megtekinthető a YouTube-on:

KTM-elsőséggel ébredt fel téli álmából a MotoGP Sepangban

Január utolsó napján kezdetét vette a MotoGP úgynevezett shakedowntesztje a maláj pályán, amelyen hagyományosan a gyártók tesztcsapatai, az újoncok, valamint a kedvezményrendszer legalsó kategóriájába tartozó márkák – jelen esetben a Yamaha és a Honda – szerződtetett motorosai vehetnek részt. A két japán gyártó egyike sem élt azonban ezzel egyelőre, a Yamaha hivatalos versenyzői a néhány óra múlva esedékes csapat- és motorbemutatók miatt hagyták ki a bejáratás első napját. Az újoncok közül az LCR Honda thai pilótája, Somkiat Chantra sem gurult pályára pénteken.

motogp-polespargaro-ktm-shakedown-day1

Mivel a shakedown célja elsősorban a bejáratás és a gyermekbetegségek kiszűrése a jövő heti hivatalos teszt előtt, a köridőknek hatványozottan nincs jelentőségük, de azért jegyezzük meg, hogy a leggyorsabbnak a KTM egyik tesztversenyzője, Pol Espargaro bizonyult 1:59,691-es idővel. A spanyol a tavalyi Moto2-es világbajnokot, a Trackhouse Aprilián bemutatkozó Ai Ogurát, valamint a nap egyetlen hondás szereplőjét, a szintén tesztmotorosi státuszban köröző Takaaki Nakagamit előzte meg. Rajtuk kívül a KTM másik tesztelője, Dani Pedrosa fért még két perc alá, a Gresini Ducati debütánsa, Fermin Aldeguer épp csak lecsúszott erről. A Yamaha szokás szerint nem nevezte meg az időmérőrendszerben, hogy ki ül a különböző motorjain – ezért szerepel a listában csak a Test Rider elnevezés (a többi gyártó és versenyző is több géppel körözött, de esetükben csak a legjobb idejüket tüntettük fel –, de a Crash.net helyszíni jelentései szerint ma Andrea Dovizioso volt szolgálatban. A Ducati munkáját Michele Pirro, az Apriliáét Lorenzo Savadori segítette még.

A shakedownteszt első napjának eredményei:

1. Pol Espargaro KTM Test Rider KTM RC16 1:59.691
2. Ai Ogura Trackhouse Racing Aprilia RS-GP 1:59.862
3. Takaaki Nakagami Honda Test Rider Honda RC213V 1:59.888
4. Dani Pedrosa KTM Test Rider KTM RC16 1:59.926
5. Fermin Aldeguer Gresini Racing MotoGP Ducati GP24 2:00.053
6. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:00.881
7. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:01.207
8. Michele Pirro Ducati Test Rider Ducati GP25 2:01.383
9. Test Rider Monster Energy Yamaha Yamaha M1 2:02.330
10. Lorenzo Savadori Aprilia Test Rider Aprilia RS-GP 2:03.782

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Nem emlékszem, hogy más versenyzők ilyen elegánsan viselkedtek volna az első napjukon a Ferrarinál” – Piero Ferrari

Piero Ferrari, a Scuderia legendás tulajdonosának, Enzo Ferrarinak a fia elmondta, hogy szinte hitetlenkedett, amikor Lewis Hamiltont a tifosik fogadták a csapatnál töltött első napjain.

„Szinte el sem tudtam hinni!” – mondta Piero Ferrari az Autosprintnek nyilatkozva. „Az a sok igazi szenvedély megdöbbentett. Az emberek a fioranói pálya fölötti kis hídon, akik megszállták a kerékpárutat. Gyönyörű! Odamentem, hogy üdvözöljem őt, amikor betette a lábát Fioranóba” – mondta Ferrari. „Látta az autó ablakából a rá várakozó rajongókat, és boldog volt, meglepődött.”

f1-hamilton-ferrari_1

Ami meglepte Ferrarit, az az volt, ahogy Hamilton „bemutatkozott”, fekete öltönyt és nyakkendőt, valamint fekete felöltőt viselt. „Nem emlékszem, hogy más versenyzők ilyen elegánsan viselkedtek volna az első napjukon a Ferrarinál” – mondta. „Kifogástalan öltöny, nyakkendő. Mi menedzserek például nyakkendő nélkül voltunk...”

Ferrari megerősítette, hogy az aznapi megbeszélései Hamiltonnal nem az elsők voltak, amelyeket az évek során folytatott.

 „Az évek során beszélgettünk és viccelődtünk itt-ott” – mondta Ferrari.  „Többször is kifejezte nekem, hogy szeretne nálunk versenyezni, de őt a Mercedeshez kötötte a szerződés, minket pedig a versenyzőinkhez. Aztán eljött a pillanat, amikor Lewis és mi is láttuk a lehetőséget, hogy tárgyalásokat kezdjünk. És megérkezett az aláírás.”

 

A Rally Hungaryn is indulhat Jos Verstappen

A Rali-Eb teljes szezonját tervezi 2025-re Jos Verstappen. A korábbi F1-es pilóta az utóbbi években kezdett el raliversenyezni, egyelőre alsóbb szinteken próbálgatta magát, de a következő idényben az Európa-bajnokságon is szeretne indulni – vagyis májusban részt vehet a bajnokság második futamán, a veszprémi központtal megrendezésre kerülő Rally Hungaryn is.

Verstappen emellett a belga bajnokságban indul továbbra is, illetve egyéb futamok is szerepelnek a tervei között.

„Idén 19-20 versenyt tervezünk: minden futamot a belga bajnokságban, minden futamot az Európa-bajnokságon, a Valais Ralit, és egy historic-futamot Svédországban. Emellett még megcsináljuk az East African Safari Classic Ralit is a Porschével. Őrülten gyönyörű programunk van” – mondta a Verstappen.comon megjelent interjúban.

Hetente jelentkező ralis műsorunk, a Formula Shakedown legfrissebb adása már megtekinthető a YouTube-csatornánkon:

 

Mínusz két Celsius-fokban tesztelt Pirellit szerdán a McLaren

Hűvös időjárás nehezítette 2025 első F1-es Pirelli-tesztjét: szerdán és csütörtökön a McLaren vette birtokba a franciaországi Paul Ricard versenypályát, hogy részt vegyen a gumigyártó tesztprogramjában.

Szerdán Oscar Piastrié volt a lehetőség, de fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, így nem tudott jelentős információkat szállítani a Pirellinek.

f1-mclaren

Az ausztrál pilóta délután tudott igazán munkába állni, amikor kicsit melegedett az idő, akkor 120 kört tett meg a McLaren 2023-as autójával.

A teszt célja a Pirelli 2026-os eső- és intermediate gumijaihoz való adatgyűjtés, csütörtökön Lando Norris ülhetett be a McLarenbe.

Abu Dhabi Nagydíj: F1-es tempóval, Dubajból fél óra alatt a Yas Marinára

Az Etihad Rail közlése szerint Dubaj és Abu Dhabi viszonylatban közlekedik majd az Egyesült Arab Emírségek első nagysebességű vonata, mellyel 350 km/órás maximális sebesség mellett, mindössze 30 perc alatt megtehető lesz az említett táv, ami személyautóval jelenleg nagyságrendileg 60-70 percet vesz igénybe.

A vonat Dubaj Al Jaddaf városrészről indul majd, összesen pedig hat állomással fog rendelkezni, Al Jaddaf mellett a megállok további sora: Al Maktoum Nemzetközi Repülőtér (DWC), Zayed Nemzetközi Repülőtér (AUH), Yas-sziget, Saadiyat, Al Reem-sziget.

Habár az egyes megállók pontos lokációja egyelőre nem ismert, a tervezés során arra törekednek majd, hogy a különböző turisztikai látnivalók jól megközelíthetők legyenek, így a Yas-szigeten lévő megállótól az elvárások szerint könnyedén elérhető lesz az F1-es Abu Dhabi Nagydíjnak helyszínt adó Yas Marina versenypálya.

Ami az időtervet illeti, a projekt pontos ütemezését még nem tették közzé: „Ezek a projektek általában sok időt vesznek igénybe, nagyságrendileg 7-8 évvel lehet számolni, de biztos vagyok benne, hogy megpróbálják lerövidíteni ezt az időt, amennyire csak lehetséges” – mondta Roger Cruickshank, az AtkinsRéalis közlekedési piacokért felelős vezető igazgatója.

Kiderült, mi lesz Hamilton és Leclerc idei F1-es Ferrarijának neve

A Ferrari esetén nemcsak az autó leleplezését, hanem a versenygép nevének bejelentését is rendre nagy várakozás előzi meg a Formula-1-ben, s ez idén különösen igaz volt, hiszen a 2025-ös lesz az első vörös masina, amelyet Lewis Hamilton vezethet. A bejelentés csütörtökön megtörtént, és nem okozott nagy meglepetést: az idei autó az SF-25-ös kódjelet és nevet kapta, ezzel pedig illeszkedik az előző két év trendjébe, amikor SF-23-asnak és SF-24-esnek hívták a maranellóiak F1-es versenygépeit.

Nem volt azért mindig ennyire egyhangú a Ferrari névadási technikája: 2022-ben például F1-75-nek hívták az autót, utalva a Scuderia alapításának 75. évfordulójára, míg 2020-ban SF1000-re keresztelték a gépet, mivel abban az évben teljesítette az istálló az 1000. nagydíját a száguldó cirkuszban.

Tízéves együttműködésre lép a Louis Vuitton és az F1

A Rolexet hivatalos időmérőpartnerként leváltó TAG Heuer után újabb ikonikus, a Formula-1-gyel még tavaly ősszel szerződést kötő LVMH-hoz, a világ vezető luxusmárka-csoportjához tartozó céggel lép együttműködésre a száguldó cirkusz. A csütörtöki bejelentés értelmében ugyanis tíz évig az F1 hivatalos globális partnere lesz a Louis Vuitton nemzetközi divatház.

Az együttműködés egyik lényeges pontja, hogy a Louis Vuitton lesz a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj névadó szponzora, a márka logója pedig pályamenti hirdetések formájában jelennek majd meg – ez lesz az első komoly megjelenésük bármilyen sporteseményen. A Louis Vuitton szerepet kap majd a díjátadó ceremóniák során is: az ikonikus trófeás dobozaikon a V-logó a nagydíj helyszínére jellemző egyedi színekben fog pompázni az alap barna háttér mellett.

f1-louis-vuitton

Verstappen újabb díjat kapott, a McLaren-csapatfőnök az év személyisége lett

A motorsportvilágban minden évben kiemelt figyelmet kapnak az Autosport szaklap díjai: ezeket szerda este osztották ki a Londonban tartott nagyszabású ceremónián. A 2024-es év nemzetközi autóversenyzője nem nagy meglepetésre Max Verstappen lett, zsinórban negyedszerre, de szokás szerint az év legjobb brit versenyzőjét is díjazták: ebben a kategóriában a vb-ezüstérmes Lando Norrist nevezték meg győztesnek. A konstruktőri bajnok McLaren más díjakat is besöpört, Andrea Stella csapatfőnök az év személyisége lett, az MCL38-at pedig az év versenyautójának választották.

Egyéb F1-es vonatkozású díjakat is kiosztottak, köztük a 75. évforduló apropóján létrehozott különdíjat, amellyel Bernie Ecclestone életművét honorálták. Verstappen brazíliai teljesítménye volt az év pillanata, a Las Vegas GP lett az év promótere, a Pirelli kapta az innovációs díjat F1-es abroncsaiért, de még a legjobb márkapartnerséget is díjazták, a Peroni és a Ferrari együttműködését.

Minden évben kiválasztanak egy fiatal brit tehetséget, akinek a pályáját pénzdíjazással és F1-es tesztlehetőséggel támogatják meg: Lando Norris annak idején 2016-ért, George Russell pedig 2014-ért kapta meg az Autosport-díjat. A silverstone-i pálya és a BRDC által támogatott ösztöndíjat idén a brit F4-et domináló Deagen Fairclough nyerte meg, akinek a trófea mellett 200 ezer font pénzdíjazás és az Aston Martinnal egy Formula-1-es teszt jár.

Fotó: ATP

Herbert megköszönte a felügyelői lehetőségeket az FIA-nak, a Lola nagykövete lett

Mint arról szerdán beszámoltunk, többé már nem láthatjuk F1-es stewardként a korábbi versenyző Johnny Herbertet, miután közös megegyezéssel úgy döntöttek az FIA-val, hogy a riporteri munkáival mindez nem összeegyeztethető. Emlékezhetünk rá, hogy Max Verstappen tavalyi mexikóvárosi büntetése után a négyszeres világbajnok apja, Jos Verstappen ki is fakadt a fiát a sajtóban kritizáló felügyelőre, szintén az összeférhetetlenségre célozva.

Herbert néhány órával a bejelentés után az Instagram-oldalán reflektált a hírre: „Rendkívül hálás vagyok a lehetőségért, hogy az FIA versenyzői stewardja lehetettem, és nagyon élveztem azt a szerepet, amelyben az évek során részt vettem. Ez egy nehéz munka, és vannak nehéz döntések, amelyeket meg kell hozni. Felügyelőkként mindig és a továbbiakban is a legnagyobb tisztelettel kezeljük a versenyzőket és a csapatok személyzetét egyaránt, és végig pártatlanok maradunk az F1-es nagydíjhétvégék során. Végül nagyon hálás vagyok az elnöknek és mindenkinek az FIA-nál a lehetőségekért, amelyeket kaptam” – írta a háromszoros futamgyőztes ex-F1-es.

FRISSÍTÉS: Alig egy nappal az FIA bejelentése után kiderült, hogy Herbert máris kapott új szerepkört, méghozzá a Lola Carsnál, ahol nemzetközi márkanagykövetként fog tevékenykedni.

f1-herbert-1

fotó: DPPI

Madrid polgármestere visszautasítja az F1-es pályát érő támadásokat

Madrid polgármestere, José Luis Martínez-Almeida visszautasította azokat a kritikákat, amelyek a Spanyol Nagydíjat a terv szerint 2026-tól megrendező, az IFEMA szórakoztató központ körül kialakítandó utcai pályát érték. Martínez-Almeida politikai ellenfelei azt állítják, hogy közpénzt használnak fel a Formula–1-gyel 10 éves szerződést kötő verseny finanszírozására, amire válaszul a városvezető így nyilatkozott az Europa Sportsnak:

„A baloldalt nem zavarja, hogy a spanyol kormány 70 millió eurót fektetett a Barcelonában rendezett Amerika Kupába, vagy hogy a katalán kormány 50 millió eurót fordított a barcelonai Formula–1-es futamra” – mondta Martínez-Almeida, aki azt is határozottan kijelentette, hogy a versenyt közpénz felhasználása nélkül rendezik meg magánbefektetők és támogatók finanszírozásával.

Az előkészületekkel kapcsolatban a polgármester pozitív híreket osztott meg a sajtóval: „A pályát és az összes infrastruktúrát elő kell készítenünk, nagyon keményen dolgozunk azon, hogy ez valósággá váljon, és a tervek szerint haladunk.”

madrid-trackmap

„Egy kib*szott idióta” – alaposan kiakadt Verstappenre a Williams szimulátorosa

Alaposan kiakadt Max Verstappenre egy  szimulátoros versenyző, miután összeütköztek egymással egy iRacing-versenyen. Jaden Munoz a Williams iRacing Academy tagja, és egy közös versenyen az első helyért csatázott a szimulátorokkal köztudottan nagy barátságban lévő Verstappennel, de már az első kanyar előtt összeakadtak egymással.

Verstappen visszaesett, de Munoz nem hagyta szó nélkül a balesetet:

„Nézd meg, milyen buta” – mondta Munoz. „Nem változik, soha. Annyira buta.”

Verstappen megvárta, hogy Munoz körbeérjen, és amikor előbbi megpróbálta megkerülni a Red Bull pilótáját, a páros ismét összeütközött.

„Tudtam. Ezért kaptál mindent ajándékba az életedben, Max” – kommentálta Munoz.

„Egy elkényeztetett kölyök vagy. Apád nélkül semmi sem lennél, semmi sem lennél. Egy senki lennél. Egy kib*szott idióta.”

f1-verstappen-redbull

Összeférhetetlenség miatt kilép az FIA F1-es stewardjai közül Johnny Herbert

Hivatalos közleményben tudatta az FIA, hogy Johnny Herbert, a korábbi F1-es pilóta 2025-ben már nem lehet a szövetség stewardja, mert a médiatevékenységével ez összeférhetetlen.

Mint ismert, herbertnek Max Verstappennel is volt egy-két csörtéje a 2024-es szezonban, amelyek után többen is megkérdőjelezték, hogy FIA-stewardként, vagy médiaszemélyiségként formált véleményt.

„Sajnálattal jelentjük be a mai napon, hogy Johnny Herbert a továbbiakban nem tölti be az F1-es versenyzői steward pozícióját az FIA-nál. Johnnyt széles körben tisztelik, és felbecsülhetetlen tapasztalattal és szakértelemmel látta el a feladatát. A megbeszélések után azonban kölcsönösen megegyeztek abban, hogy az FIA stewardjaként és a médiaszakértőként végzett feladatai összeegyeztethetetlenek. Köszönjük neki a szolgálatát, és sok sikert kívánunk neki a jövőbeni munkájához.”

f1-herbert-fia

fotó: DPPI

Fontos vizsgán ment át Antonelli

A 2025-ös F1-es szezon még el sem kezdődött, a kategóriában első teljes idényére készülő Andrea Kimi Antonelli viszont már most fontos sikert aratott: megszerezte ugyanis közúti jogosítványát. Az örömhírről Instagram-oldalán számolt be a 18 éves pilóta, aki Lewis Hamilton utódjaként a Mercedes csapatában vág majd neki az előttünk álló szezonnak a száguldó cirkuszban.

Antonelli egyébként az FIA különleges engedélyével már 18. születésnapja, illetve a közúti jogosítvány megszerzése előtt megkapta az F1-es szerepléshez szükséges szuperlicenszet. A minimum életkort megszabó szabályt azután vezette be a Formula-1, hogy Max Verstappen mindössze 17 évesen debütált a csúcskategóriában 2015-ben.

„2025 legnagyobb csalódása az Aston Martin lesz” – Villeneuve

A 2023-as év sikereit követően az Aston Martin a tavalyi szezonban messze alulmúlta az elvárásokat, a Formula.hu szerkesztőségi rangsorában is dobogós helyre került az év F1-es csalódása kategóriában. A markáns véleményéről ismert 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve már most arra számít, hasonló leszereplés várható 2025-ben, hiába a sok nagy igazolás, akik személye, különösen Adrian Newey-é, fokozza az elvárásokat.

„Azt mondanám, az Aston Martin lesz 2025 legnagyobb csalódása, nem azért, mert rossz munkát fognak végezni, hanem azért, mert azt várják tőlük, hogy Adrian Newey-val a soraikban elkezdenek győzni” – mondta az Action Networknek Villeneuve.

„De nem volt még ideje, hogy hatása legyen a csapatra. A külső szemlélők és rajongók várakozásai tévesnek bizonyulnak majd, ez pedig csalódást kelt, nem a rossz eredmények miatt, hanem mert nem ilyen eredményeket akarnak és remélnek a csapattól Newey-val megerősödve. Ahhoz viszont idő kell” – figyelmeztetett arra, hogy Newey-nak sok ráhatása nem lesz a 2025-ös autóra: márciusig gyakorlatilag semmilyen nem lesz, hiszen csak akkor állhat munkába Red Bull feltételei értelmében.

Haas-féle előrelépést remél a Saubertől Hülkenberg

Nico Hülkenberg bízik benne, hogy rövid időn belül fejlődést érhet el a Sauber a Formula-1-ben. A német pilóta a Haastól érkezik meg a tavaly egyértelműen sereghajtó alakulathoz, amely 2026-tól viszont már az Audi gyári csapata lesz majd. A rutinos versenyzőt viszont épp előző istállójának példája tölti el optimizmussal, hiszen a Haas a 2023-as utolsó hely után ugrott előre a középmezőny elejébe 2024-ben. Hülkenberg reméli, hogy hasonlóra a Stake/Sauber is képes lehet idén:

„A Haas példája mutatja, hogy rövid időtávon belül is lehetséges. És abban is hiszek, hogy a Sauber már megtette az első lépést a helyes irányba a Las Vegas-i fejlesztésével” – magyarázta Hülkenberg az Auto Motor und Sport lapnak nyilatkozva. „Az nagy korrigálás volt. És az utolsó három futamon határozottan versenyképesebb volt az autó, és közelebb kerültek a mezőny többi részéhez. Ez volt az én benyomásom is a szezon utáni teszten. Az alapok nem annyira rosszak. Természetesen még sok részletet kell kidolgozni és sok mindent kell optimalizálni. De az irány világos.”

f1-hulkenberg-sauber

Tsunoda érett pilótaként vezetné a Racing Bullst

Miután a Red Bull inkább a legutóbbi csapattársának, Liam Lawsonnak szavazott bizalmat, Yuki Tsunoda továbbra is a Racing Bulls istállónál szerepel majd, ahol Isack Hadjar lesz az új partnere. A japán versenyző a RacingNews365-nek arról beszélt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett eddigi F1-es évei során, és ezek hogyan segíthetik őt az idei szezonban: „Egyértelműen abban, hogy miként kezelem a különböző helyzeteket, a rádiókommunikációban és a visszajelzésekben, különösen a technikai visszacsatolás terén” – felelte arra a kérdésre, hogy milyen téren tudott fejlődni.

A japán hozzátette, hogy egyre inkább vezető pilótaként tekint magára, aki nemcsak a fejlesztési irányvonalak meghatározásában vállal szerepet, hanem a csapat gondolkodására is hatással van. „Mindezek, valamint a pályán mutatott viselkedésem nagy hatással lesznek az eredményeinkre” – mondta Tsunoda, aki úgy véli, tavaly több dologban is fejlődött, és bár a hőn áhított Red Bull-ülést nem sikerült megszereznie, készen áll arra, hogy a faenzai csapat vezérpilótája legyen:

„Elégedett vagyok az eddig elvégzett munkámmal, és ez plusz önbizalmat ad minden versenyhétvégére, hogy a csapat jól teljesítsen. De nem mondom, hogy ez a teljesítőképességem maximuma, és tudom, hogy versenyről versenyre sokat fejlődhetek, hiszen még mindig tanulok. Ezzel a hozzáállással és mentalitással folytatom idén is, amit csinálok” – zárta szavait a csapatnál ötödik évét kezdő pilóta.

tsunoda-imola

„Nincs olyan, hogy minden idők legjobbja”

Jacques Villeneuve szerint már csak a különböző korszakok eltérő körülményei miatt sem lehet kijelenteni egy adott versenyzőről, hogy ő minden idők legjobbja, ahogy statisztikai alapon se lehet a kérdést megválaszolni. Az 1997-es világbajnok az Action Networknek kifejtette, hogy felesleges úgyszólván a „GOAT-vitába” belemenni:

villeneuve-verstappen

„Soha nincs olyan, hogy minden idők legjobbja. Túl sokat fejlődtek az autók, az egész túlságosan is különböző. Ha veszünk egy olyan valakit, mint Jackie Stewart, ő azért lenyűgöző, mert három bajnoki címet nyert abban az időben, amikor évente két-három vagy akár öt versenyző halt meg vagy sérült meg súlyosan, és olyan autókkal, amelyek a versenyek felénél lerobbantak. Mégis sikerült sokszor nyernie. Ugyanez a helyet Fittipaldival és így tovább.”

„Bizonyos értelemben három bajnoki cím akkoriban lenyűgözőbb lehet, mint most öt vagy hat” – mondta Villeneuve, majd kitért a statisztikák felborulására is, aminek köszönhetően nehéz számszakilag összevetni az egyes korszakokat: „Ha manapság kiváló autóval rendelkezel, akkor 15 helyett akár 24 futamot is nyerhetsz, mert annyival több verseny van a naptárban. Szóval a számok is torzulnak, ahogy a pontszámok is, hiszen egy győzelem 25 pontot ér, ami régebben 8, majd 9, majd 10 volt. Nem lehet összehasonlítani az egyes korszakokat.”

hamilton-schumacher-dppi

Képek forrása: Red Bull Content Pool, dppi

Újabb képeket osztott meg a Ferrari Hamiltonról és Leclerc-ről

A Ferrari 2025-ös párosa, Lewis Hamilton és Charles Leclerc overálban pózol az alábbi stúdióképeken:

ferrari-hamilton-leclerc-1

ferrari-hamilton-leclerc-2

ferrari-hamilton-leclerc-3

ferrari-hamilton-leclerc-4

ferrari-hamilton-leclerc-5

További képek a Scuderia Ferrari HP Facebook-oldalán.

Ralf Schumachert az apja szakácsnak akarta küldeni

Az F1-es karrierje során hat futamgyőzelemig és világbajnoki negyedik helyekig jutó Ralf Schumacher mindenekelőtt Michael Schumacher öccseként került be a köztudatba, s bár kétségtelen, hogy e rokoni kapcsolat megnyithatott előtte pár ajtót, épp annyira meg is nehezítette a dolgát, hogy versenyzői karrierjét példátlanul sikeres bátyja árnyékában töltötte.

A Jordan, a Williams és a Toyota egykori versenyzője többek között erről beszélt a Timesnak adott interjújában, melyben többek között úgy fogalmazott, hogy bármit is csinált, az sosem lehetett elég jó a bátyjához képest, s azt is hozzátette, hogy a családja sem igazán hitt abban, hogy ő is eljuthat a királykategóriáig: „Ők nem igazán foglalkoznak a motorsporttal, az apám nem is különösebben szereti, inkább a horgászatot részesíti előnyben.”

„Még akkor is, amikor Michael sikeres lett, azt mondogatta nekem, hogy kérlek, csinálj valami mást inkább. Azt akarta, hogy szakács legyek, keressek valamilyen rendes munkát, mert a versenyzésből nem lehet megélni. Aztán amikor Michael az F1-be került, akkor is azt mondta, hogy ne, ne felejtsd el, ő nagyon szerencsés volt, és csodálatos, hogy egy fiam bekerült, de kettő már nem fog, szóval inkább csinálj valami mást” – mesélte az F1-ben 27 dobogót szerző versenyző.

ralf-schumacher-rbcp-1