DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Helyes döntés az öt másodperces büntetés

A suzukai második helyét és ezáltal a matematikai vb-esélyét is elbukó monacói nem tiltakozott a felügyelők ítélete ellen. A Ferrari-pilóta elmondta: pár kör után rettenetesen szenvedett a gumikkal.

Charles Leclerc szinte a teljes Japán Nagydíjon a második helyen autózott, az utolsó körökre azonban megérkezett rá Sergio Perez. A mexikói igazi támadást nem tudott a ferraris ellen indítani, a monacói azonban az utolsó kör utolsó szektorában hibázott: elfékezte magát és levágta a sikánt, amiért utólag előnyszerzés címén öt másodperces időbüntetést kapott.

Ezzel Perez mögé került a harmadik hely a végeredményben, ami a furcsán megírt, de jól értelmezett pontkiosztásos szabállyal együtt azt eredményezte, hogy Max Verstappen már Suzukában bebiztosította a vb-címét, azaz Leclerc a matematikai esélyét is elbukta.

leclerc-pressconf-day3-suzuka-dppi



Míg Mattia Binotto Ferrari-főnök nem értett egyet a büntetéssel és főleg annak gyors meghozatalával, Leclerc szerint helyesen ítéltek a stewardok: „Elkövettem egy hibát, és próbáltam minimalizálni a károkat azzal, hogy átvágtam egyenesen a kanyart. Nem voltam tudatában annak, hogy ez az utolsó kör, de az öt másodperc volt a helyes döntés, ha őszinte akarok lenni” – fogalmazott a pilóta a dobogósoknak tartott sajtótájékoztatón a Formula.hu online jelenlétében.

Leclerc egyébként az első startnál még kis híján Verstappent is megelőzte, valamint a két órával későbbi újraindításnál is egy darabig tartani látszott a holland tempóját, utána azonban gyors ütemben leszakadt a Red Bull-osról. A monacói saját bevallása szerint rettenetesen küszködött az első abroncsokkal:

„Nagyon gyorsak voltunk négy-öt körig, de sajnos a futam némileg tovább tartott annál. Az első gumik teljesen elszálltak négy-öt kör elteltével, utána pedig már csak arról szólt a futam, hogy megpróbáltam túlélni a végéig. A verseny vége rendkívül nehéz volt. Nyilván Checo komoly nyomást helyezett rám hátulról, én pedig rettenetesen küszködtem mindkét első gumimmal. Úgyhogy végül el is követtem egy hibát, de nagyon-nagyon szenvedtünk ma” – fogalmazott Leclerc, aki egyébként rögtön a futam után gratulált a címét megvédő Verstappennek is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: