DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton is írt Latifinek Abu Dhabi után

A megfenyegetett Williams-pilótát Lewis Hamilton és több Mercedes-csapattag is biztosította a támogatásáról - a szezonzárót követően viszont veszélyben érezték a személyes biztonságát.

Halálos fenyegetéseket kapott a 2021-es szezonzáró után Nicholas Latifi, a Williams pilótája, aki előidézte a sorsdöntő SC-fázist, amelynek köszönhetően Max Verstappen végül levadászhatta Lewis Hamiltont. Az eset után nem sokkal közleméynt adott ki az ügyről a kanadai versenyző, most pedig a Williams autóbemutatója kapcsán elmondta, hogy még maga Hamilton is támogatásáról biztosította.

"Úgy éreztem, hogy fontos szétkürtölnöm azt az üzenetet, ki akartam állni az ügy mellett" - idézi Latifi szavait a RacingNews365 a maga posztjával kapcsolatban.

00120037_338_2



"Ami pedig a további támogatást illeti, Lewis (Hamilton) küldött nekem egy üzenetet pár nappal az eset után... pont azelőtt, hogy kitettem volna a közleményt. Nyilván nem fogok belemenni a részletekbe, hogy mit írt. Kaptam egyéb támogató üzeneteket több Mercedes-csapattagtól is. Az egész nyílt támogatás több versenyzőtől és csapattól nagyon kedves és bátorító dolog volt" - tette hozzá a pilóta.

Az is kiderült, hogy Latifi biztonságát sem érezték hibátlannak Abu Dhabi - mint mondta, sosem lehet tudni, hogy a fenyegetéseket ki mennyire gondolja komolyan, elég egy részeg szurkoló a reptéren és elmérgesedhet a helyzet. Hozzátette azt is, hogy a párjával elment kikapcsolódni, de biztonsági eszközök voltak nála elővigyázatosságból, ennyire volt komoly a helyzet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: