DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. április 16. szerda
F1

Russell: A rajt előtti vécézés komoly kihívás lehet

George Russell megvédte Carlos Sainzot, aki vécéhasználat miatt lekéste a japán himnuszt, és ezért komoly büntetést kapott.

George Russell kiállt Carlos Sainz mellett, miután a spanyol pilóta komoly büntetést kapott a Japán Nagydíjat követően, amiért hasi panaszai miatt lekéste a himnuszt. Russell hangsúlyozta, hogy a versenyzőknek nem mindig egyszerű időben odaérniük, többek között éppen azért, mert kevés idejük van a szükségleteiket elvégezni. A Mercedes pilótája emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte ideje lenne már lezárni a versenyzői viselkedés szankcionálásának témát.

Mint emlékezhetünk, Sainz komoly büntetést kapott Suzukában azért, mert öt másodperccel lekéste a rendező ország himnuszát – mint kiderült, hasi panaszai voltak, amire most Russell is utalt, amikor úgy fogalmazott, hogy a Williams versenyzője „elég drágán végezte el a dolgát.”

russell-talk-2025



A Mercedes pilótája a Bahreini Nagydíj helyszínén nyilvánosan kiállt kollégája mellett: „Őszintén szólva, teljesen elfogadom, hogy kötelességünk ott lenni a himnusz kezdetére, ám nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt az emberek gondolják, hogy pontosan ott legyünk időben.”

„Gyakran rohannunk kell a vécére, és néha épp nincs elérhető vécé, amikor kiugrasz az autóról, és elindulsz a himnuszhoz, aztán megesik, hogy megállítanak minket a rácson vagy valaki gyors interjút kér. Tehát nem ez az egyetlen feladatunk” – mondta, majd így folytatta:

russell-china-walk

„Próbálunk egy pillanat időt kapni a rajt előtt, és az, hogy ott legyünk abban a percben, nem mindig egyszerű. Megértem a helyzetet az F1 szemszögéből, mert ez a verseny fontos pillanata, de a versenyzők szemszögéből is adódnak valódi, kemény logisztikai problémák, például amikor szó szerint várnod kell a vécé ajtaja előtt."

Sainz a 10 ezer eurós (plusz még 10 ezer felfüggesztve) bírság értékelésekor úgy fogalmazott, hogy „szarságok” néha megtörténnek, aminek következtében felmerült, hogy esetleg újabb bírságot kaphat a szóhasználat miatt – szerencsére ez nem történt meg, mivel sajtóbeszámolók szerint a spanyol elnézést kért szörnyű tettéért.

sainz-bahrein

Russell erre a témára is kitért, szerinte minél előbb le kellene zárni a versenyzői viselkedés szankcionálásáról szóló diskurzust: „Már hat hónapja újra és újra elővesszük ezt. Őszintén szólva nem is akarom, hogy a téma több figyelmet kapjon.”

„A saját személyes véleményem az, hogy mivel már mindent elmondtunk, amit el kellett, sajnos nem sok hatása volt, ha volt egyáltalán” – mondta keserűen a Sainzhoz hasonlóan a GPDA egyik vezetőjeként is tevékenykedő brit, majd hozzátette:

„Az összes versenyző teljes mértékben megbízik Stefanóban és az F1-ben. Tudjuk, hogy együtt dolgoznak a csapatokkal, és mindannyiunk érdeke, hogy valami kisüljön ebből, és végre stabilitást és együttműködést lássunk. Egyszerűen nincs értelme ezen a témán harcolni.”

russell-2025

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: