DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A McLaren még nem mondott le az idei autóról sem

Miközben a McLaren lázasan készül a szabályváltozásokat hozó 2022-es szezonra, próbálnak arra is figyelni, hogy ők jöjjenek ki győztesen a harmadik helyért zajló csatából a Ferrarival szemben.

Jelen pillanatban pontegyenlőség áll fenn a Ferrari és McLaren csapatai között a konstruktőri tabellán, de szerencsére a két istállónak még van egy fél szezonja, hogy eldöntsék, melyikük a gyorsabb 2021-ben.

Nyilvánvaló, hogy a világbajnoki címre idén esélytelen két csapat már inkább a 2022-es autókra koncentrál, de Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta, hogy azért nem szeretnék veszni hagyni a lehetőséget, hogy idén is a top háromban zárják a szezont.



„Úgy gondolom, hogy az idei autó fejlesztése nem kompromittálja a 2022-es munkafolyamatokat. Amikor, hogy úgy mondjam, volt egy kis kapacitásunk, akkor befogtuk az embereket, hogy fejlesszék az idei autót” – idézi Seidlt a Planet F1.

„Ezt csináltuk az elmúlt hetekben, és szerintem az lenne a legjobb, ha mondjuk úgy a nyári szünetet követő első néhány verseny ideje alatt is ezt tudnánk folytatni. Persze az erőforrásaink nagy része inkább a 2022-es fejlesztésekre fókuszál.”

„Néha adódnak olyan lehetőségek, amiket meg kell próbálnunk kihasználni, így ha van rá módunk, azt mondhatjuk, miért ne próbálnánk meg egy kis extra energiával, hogy éljünk a lehetőséggel?” – mondta Seidl.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: