DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

McLaren: Realistának kell maradnunk

Andreas Seidl csapatfőnök óvatosságra int mindenkit a tempójukkal kapcsolatban, hiába csatáztak a Mercedesekkel az Osztrák Nagydíjon, és szerezték meg a harmadik helyet Lando Norris révén.

Lando Norris az első sorba kvalifikálta magát a Red Bull Ringen, és a verseny kezdeti szakaszában meg is tudta tartani második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben. Miután a címvédő autója megsérült, Norris visszavette helyét, és végül Bottas mögött a harmadik helyen intették le, köszönhetően az öt másodperces büntetésének, amit Perez leszorításáért kapott.

Annak ellenére, hogy a legjobb eredményüket érték el tempó tekintetében, a csapatfőnök, Andreas Seidl óvatos azzal kapcsolatban, hogy meg tudják ismételni ezt a teljesítményt. Seidl attól tart, hogy ugyan a fejlesztések javítottak az autó tempóján, a Red Bull Ring vonalvezetése kedvezett a MCL35M-nek.

norris-hamilton-spielberg-mclaren-1



„Azt gondolom, hogy a valóságnál kell maradnunk, a pálya feküdt az autónknak” – magyarázta az autosport.com-nak. „Jó volt látni, hogy összehasonlítva az első futammal, a fejlesztésekkel és a beállítások finomhangolásával előre tudtunk lépni a második hétvégén, mind az időmérőn, mind a futamon. Ez megteremtette számunkra az esélyt, hogy az élmenőkkel harcoljunk. Nem tudjuk, milyen problémákkal küszködött pontosan Lewis és a Mercedes, de ez lehetőséget adott számunkra, hogy saját teljesítményünknek köszönhetően kaparintsunk meg egy dobogós helyezést, ami fantasztikus” – tette hozzá.

A német szerint az ötödik pozícióra számítottak a versenyt megelőzően, nem hitték, hogy megverhető számukra a Red Bull és a Mercedes erőből. A futam után még Bottas is úgy nyilatkozott, a McLaren tempója meglepte őket. Az egyértelmű, hogy az Ausztriában elért eredmények árnyalják az erőviszonyokat, de Seidl szerint nem várható el a wokingi istállótól, hogy bármikor megismételje azokat.

„Nincs értelme belelátni valamit, ami nincs is ott” – fogalmazott Seidl. „A földön kell maradnunk. Ha megnézzük az első hétvégét, láthatjuk, hogy esélyünk sem volt harcolni az első négy helyezettel, hatalmas volt a különbség köztünk. Azt tudtuk, hogy az autónk javult az előző versenyhez képest, de arra nem számítottunk, hogy harcolhatunk velük. Miközben nem tudjuk, hogy pontosan milyen problémákat tapasztaltak, elsősorban a Mercedesnél.”

„Pontosan tudjuk, hol tartunk csapatként, mekkora a hátrányunk. Tudjuk, hogy infrastruktúrában és egyéb területeken is lemaradásunk van. Szóval nem ért minket meglepetésként az, hogy hol állunk a tabellán. Ez egy utazás. Egyértelmű terveink vannak, hogy hogyan csökkentsük ezt a különbséget, amely eltarthat évekig is, de lépésről lépésre haladunk előre. Ambiciózusak vagyunk, de nincsen semmiféle varázserőnk, nem engedhetjük meg, hogy ezek a kiugróan jó eredmények félrevezessenek, amelyek persze fantasztikusak, és sok energiát adnak a csapatnak. De ez nem változtat az összképen, hogy lássuk hol is tartunk pontosan” – zárta gondolatait Seidl.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: