DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Charlie Whiting fia indíthatja el a Brit Nagydíjat

A száguldó cirkusz néhai versenyirányítójára, a szezon elején elhunyt Charlie Whitingra emlékezik a sportág azzal, hogy 12 éves fia adhatja meg a rajtjelet az F1-es mezőny számára vasárnap.

Charlie Whiting versenyigazgatói teendői mellett 23 évig felelt a Forma-1-es versenyek hivatalos indításáért – a brit szakember a szezonnyitó melbourne-i versenyhétvégére készülve veszítette életét tüdőembólia következtében. Whiting halála után Christian Bryll lett a sportág hivatalos startere, a Brit Nagydíj mezőnyét azonban másvalaki rajtoltatja majd el.



A néhai versenyigazgatóra emlékezve a Whiting 12 éves fia, Justin nyomhatja majd meg a piros lámpák kialvását elindító gombot, természetesen Bryll útmutatása mellett. A Forma-1-es család csütörtök este egy külön eseményen is adózott Whiting emlékének, melyen korábbi és jelenlegi autóversenyzők, csapattagok, újságírók mellett ott volt a szakember özvegye, Julia, lánya, Laura, az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn és az FIA elnöke, Jean Todt – az F1-es pilótákat Sebastian Vettel képviselte, többen videoüzenetben jelentkeztek be.

A négyszeres világbajnok német érzelmes szavakkal üzent: „Minden jelenlegi Forma-1-es versenyző, és azok nevében, akik korábban együtt dolgoztak veled, azt akarjuk mondani, hogy igazi versenyző voltál, a mi versenyigazgatónk, védelmezőnk és barátunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: