DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hamilton: Bármit képes vagyok kezelni

Tizenkettedik F1-es szezonján és ötödik világbajnoki címén túl Lewis Hamilton úgy véli, most már nem érheti olyan csapás, amivel ne tudna megbirkózni. A csúcson érzi magát, mégis tovább akar fejlődni.

A Formula-1 harmadik legsikeresebb pilótájaként Lewis Hamilton rettenthetetlennek érzi magát. Pár hete ötödik világbajnoki címét zsebelte be, miközben csapata öt éve tartó dominanciájában is jelentős szerepet vállalt, így kétségtelenül a csúcson teljesít a brit pilóta. Bár már debütáló évében, 2007-ben is csak kis híján csúszott le a világbajnoki címről, az utóbbi évtizedben vált fejben rendíthetetlenül stabillá.

 ham-44-hun-2018-race



„Úgy érzem, hogy akkor még csak egy érésben lévő gyerek voltam” – vallotta be a Mercedes pilótája. „Minden olyan természetes adottságom megvolt, amire szükség van, de fizikailag és mentálisan sem rendelkeztem azzal a stabilitással, amivel kiegyensúlyozott maradhattam volna a különböző irányból érkező csapások esetén. A koromnak és tapasztalatomnak köszönhetően ma már ezzel a képességgel is rendelkezem. Nincs igazán olyan dolog, amivel ne tudnék megbirkózni, és ez teszi lehetővé az olyan szezonokat, mint például az idei is.”

Persze nem Hamiltonról lenne szó, ha nem merülne fel a lehetőség a további fejlődésre. 2019-re ugyanolyan elszántsággal készül, mint az eddigi szezonokra. „Úgy érzem, hogy a teljesítményem szempontjából most vagyok a csúcson, de hiszek abban, hogy van még mit tanulnom. Mindig lehet tovább fejlődni, ez egy elvárás magam felé” – tette hozzá a brit világbajnok, amikor arra tért ki, mire számít a jövőre F1-be érkező fiataloktól.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: