DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Melyik csapat tartogat meglepetést 2018-ra?

Az istállók építkezhetnek a tavalyi alapokra, de ugyancsak kockáztathatnak jelentős áttervezéssel: egy nagycsapat és több kicsi részéről is várható, hogy előrántanak valamit a kalapból.

2017-ben átfogóan megváltoztak az aerodinamikai szabályok, idén azonban – leszámítva a halo felszerelését – a stabilitás jellemző. Lesz vajon olyan csapat, melytől számítani lehet az autó radikális átalakítására 2018-ban? A Sky Sports szakértői szerint igen, mégpedig olyan istálló, amely vélhetően nem sokaknak jut eszébe elsőnek: a mindkét világbajnoki címet megszerző Mercedes.

Hiába juttatta a csapatot egyéni és konstruktőri bajnoksághoz a W08 kódjelű versenygép, az istálló kommunikációja számtalanszor hangoztatta az autó kiszámíthatatlan viselkedését, Lewis Hamilton szerint alapvető problémák voltak a tervezésben. A Mercedes nem engedheti meg magának, hogy 2018-nak is egy ingatag autóval vágjon neki, ezért lehetséges, hogy februárban bemutatandó modelljük radikálisan eltér az elődtől.

A Sky Sports cikke szerint több jel is arra mutat, hogy a Mercedes a riválisok által egy ideje már követett útra léphet: ez az idén sokat emlegetett angol nyelvű rake-kel, azaz az autó hosszanti dőlésével kapcsolatos. A Mercedesnél a rake továbbra is kis dőlésszögű volt, hiába alkalmazott a Red Bull mellett már a Ferrari, McLaren és számos másik csapat is nagymértékű dőlést. Ezzel együtt a 2017-ben leghosszabb Mercedes tengelytávját is megrövidíthetik – ez a jellegzetesség a kanyargós, szűk pályákon okozott gondokat. Ezáltal az autó tömege is csökkenni fog, és a minimumon lehet a szezon kezdetétől fogva.



A bizonytalan tényező a McLaren: hogy a Hondát felváltó Renault motorral mire lesz képes a csapat, egyelőre lehetetlen megjósolni. Azonos erőforrással elméletileg a Red Bull szintjét is hozhatják, de kiderülhet 2018-ban, hogy a problémák sokkal mélyebben gyökereznek annál, hogy minden szenvedés oka a japán motor volt.

A középcsapatok ugyancsak szolgáltathatnak meglepetést, hiszen a mezőny törzse rendkívül kiegyensúlyozott, egy ütőképes modellel átugorhatók a riválisok, mint a Force India esetében az előző szezonban. A Sky a Williamsben bízik, amely kifejezetten gyenge szezonja után biztosan merészebben nyúl autójához az átlagnál.

Említik a Saubert is, amely az Alfa Romeo támogatásával, tulajdonképpen a Ferrari B csapataként sokkal jobb anyagi és technikai forrásokkal rendelkezik majd, mint az előző években, számukra nagy kudarc lenne, ha 2018-ban is a leggyengébb konstruktőrnek számítanának. Végül ott van még a Toro Rosso, amely eddig több szempontból másodlagos csapatnak számított – tulajdonost tekintve a Red Bull mögött, a Renault motorját használó istállók közül pedig a Renault és Red Bull mögött állt a fontossági sorban –, idén azonban a Honda kizárólagos támogatását élvezi. Őket fokozottan figyelni kell a tesztidőszakban és első nagydíjakon. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: