DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Verstappen még mindig rühelli a halót

Már csak két olyan versenyt fognak rendezni az F1-ben, ahol teljes mértékben nyitott pilótafülkés autók küzdenek megy egymással - Max Verstappen továbbra sincs kibékülve a jövőre bemutatkozó megoldással.

Talán eddig fel sem fogtuk igazán, de attól még tény: a Brazil és Abu Dhabi Nagydíj lesz a két utolsó olyan F1-es futam, ahol fejvédelem nélküli autókat láthatunk. A Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis 2018-ra kötelezővé tette a pilótafülkét körbevevő eszközt, a halót, annak ellenére, hogy a mezőny és a szakma fele nem támogatja azt. Vannak, akik esztétikai okokra hivatkoznak, mások arra, hogy ezzel túl biztonságos lesz a Forma-1, de akadnak olyanok is, akik szerint a megoldás egyenesen ellentmond a sportág DNS-ének.



A szabály azonban szabály, jövőre halóval felszerelt autók mérkőznek meg egymással, melyekhez valószínűleg ugyanúgy hozzá fogunk szokni, mint lépcsős, vagy nyulvány-orrokhoz. Max Verstappen legutóbb Monzában tesztelhette a fejvédő eszközt, egyértelműbben pedig nem is fogalmazhatott volna a The Drive-nak adott interjújában. „Nem szeretem. Talán lehetne szebben is mondani, de teljes mértékben ellene vagyok.”

„Nem hinném, hogy ez lenne a Forma-1. Persze megértem a biztonsági oldalát, de rengeteg más sportág van, amely veszélyes, és semmi sem változott azok természete miatt. Úgy gondolom, hogy ezzel alapjaiban változtatják meg az F1-et, amely szerintem rossz. Ez viszont tőlünk független, a szabály az szabály, nekünk pedig a lehető legjobbat kell kihoznunk belőle” - tette hozzá az utóbbi négy verseny során legtöbb pontot szerző pilóta, aki szerint nem a Renault motorjainak, hanem az ExxonMobil üzemanyagának köszönhetően léptek előre az utóbbi hetekben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: