DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Sainz elsőre jobb, mint Palmer bármikor

Akik kételkedtek Carlos Sainz tehetségében, azokra azonnal rácáfolt a fiatal spanyol Austinban. Eszméletlen tempót diktált, a Force Indiákkal volt egy szinten és csodálatos eredményt ért el.

Már Austinban világossá vált, miért sürgette annyira a Renault Jolyon Palmer távozását és szorgalmazta Carlos Sainz átigazolását már az idei világbajnokság hajrájára a Toro Rossótól. A bő másfél éven át rendkívül aluteljesítő brit idén mindössze a sok kiesés miatt szerencsésnek mondható Szingapúri Nagydíjon elért hatodik helyezését tudja felmutatni, ezen kívül rengeteg szenvedést és balesetet.

A spanyol tehetség első versenyhétvégéjét teljesítette az Egyesült Államokban új csapatánál, mégis, szinte saját maga számára is váratlanul azonnal felvette a tempót, sőt, helyenként máris gyorsabbnak bizonyult rutinos társánál, Nico Hülkenbergnél. A remek időmérő edzés után (a 7. helyről rajtolhatott Sainz) pedig a versenyen is kitűnően szerepelt, úgy lett hetedik, hogy végig harcban volt a hatodik pozícióért is a jóval többre taksált Force India (Ocon) ellenében.

Sainz máris egy szinten a Force Indiákkal


A spanyol tehetség természetesen nagyon elégedett a francia istállónál tett bemutatkozásával. „Nagyszerű debütálás ez számomra a Renault-val, a hétvége minden pillanatát élveztem. Az elejétől kezdve minden egyes körrel egyre magabiztosabb lettem az autóban, így egyre keményebben nyomhattam” – elemezte bemutatkozását a Renault-pilóta.

„Képes voltam támadni a Force Indiákat, amit az előző versenyeken nem láthattunk a gyári csapattól. Az egyiket meg is előztem, a másikat folyamatosan támadtam, nagyszerű eredmény ez nekünk. Az egész hétvége fantasztikusan alakult, tudtam, hogy gyors lehetek és meg is volt hozzá az önbizalmam. Az egész csapat hihetetlenül sokat segített, ezért szoktam meg mindent ilyen hamar. Ennyire jó időmérő és futam után óriási köszönettel tartozom új csapatom minden egyes tagjának” – tette hozzá Carlos Sainz.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: