DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Austin volt az eddigi legjobb esős tesztünk”

Paul Hembery szerint több adatot gyűjtöttek a 2015-ös F1-es USA Nagydíj során, mint az azt megelőző öt év során összesen. A Paul Ricard-i teszten már hasznosítani is fogják az ott szerzett tudást.

A Pirelli a Formula-1-be való beszállása óta folyamatosan szeretett volna egy igazi vizes pályás tesztet szervezni, amelyen az esős és intermediate abroncsaikkal kísérletezhetnek. Az olasz gumigyártó vágya néhány napon belül végre teljesül, hiszen hétfőn és kedden – a Ferrari, a McLaren és a Red Bull részvételével – kétnapos gyakorlást rendeznek a franciaországi Paul Ricard versenypályán. Paul Hembery szerint az elmúlt öt évben ugyan volt néhány esős versenyük, ám igazán hasznos információkat csupán egyetlen alkalommal tudtak gyűjteni, méghozzá az emlékezetes 2015-ös USA Nagydíjon, amikor több edzést törölni is kellett az időjárás miatt, az időmérőt pedig háromórás várakozás után vasárnapra csúsztatták.

RedBull_eső_DPPI



„Austinban volt a legjobb esős tesztünk a sportban töltött öt évünk során” – nyilatkozta Hembery az Autosportnak. „Érdekes volt, mert sokkal több tényleges adatot nyertünk, mint bármikor korábban. Ráadásul számos hasznos etapot teljesítettek a versenyzők, mivel azt hitték, esős versenyük lesz.”

„Talán nem kaptunk annyi visszajelzést a teljesen esős és intermediate gumik közötti váltópontról, mint szerettünk volna, de rengeteget köröztek a szakadó esőben, így sok adatot gyűjthettünk azzal kapcsolatban, hogy min kellene változtatnunk. A Paul Ricard-i teszt most lehetővé teszi, hogy ki is próbáljuk ezeket a változtatásokat.”

A Pirelli sportigazgatója azt is elárulta, hogy a franciaországi gyakorláson elsősorban az úgynevezett aquaplaning, azaz a vízen való felúszás hatásait fogják tanulmányozni: „Eddig elég jól teljesítettünk a nehéz körülmények között, de mindig többet akarunk elérni. A teszten arra leszünk kíváncsiak, hogyan viselkednek a gumik felúszás esetén, amelyről nem sok ismeretünk volt a múltban. Most már sokkal jobb értjük, hol kell fejlődést elérnünk. Ha megszerzed a szükséges információt, már dolgozhatsz az ügyön.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: