DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ecclestone ígéri, nem marad el az USA Nagydíj

Az austini F1-es verseny komoly veszélybe került állami támogatás megvonása miatt, és még a 2016-os naptárban is csak csillaggal szerepel. Bernie Ecclestone azonban biztos benne, hogy a futam meg lesz tartva.

Egy hónappal ezelőtt kapott szárnyra a hír, amely alapján az austini USA Nagydíj 2016-os kiadása szerződése ellenére is komoly bajba került. Texas állam ugyanis arra jutott, hogy az eddigi négy évben kapott 25 millió dollár állami támogatás helyett csak 20 millió illeti meg a versenyt. Ez óriási érvágás a szervezőknek, akik kifejezetten a juttatás köré építették fel üzleti modelljüket.



Így lehet, hogy a nemrég kiadott, 21 helyszínből álló 2016-os versenynaptár egyik pontja mellett csillag szerepel. A magyarázat alapján az október 23-ra kitűzött austini verseny megrendezése „a promóterrel és ASN-nel (a helyi sportszövetség) való megegyezéstől függ”.

A Formula-1 ura, Bernie Ecclestone azonban egészen bizonyos benne, hogy az USA Nagydíjra terv szerint sor kerül 2016-ban is. „Meg lesz tartva. Egészen biztos vagyok. Meg fogják oldani a pénzügyi problémákat” – mondta a Sky Sportsnak, mintha a kieső 5 millió dollár, melyet a szervezőknek máshonnan kell előteremteniük, holmi csekélység lenne.

Egy másik versennyel kapcsolatos hír, hogy a jövőre debütáló azerbajdzsáni Európai Nagydíj szervezői bejelentették, jövő héten megkezdik a jegyeladást – hat hónappal a június 17-19-re kitűzött versenyhétvége előtt. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a bakui pálya mindössze 28 000 férőhelyes lesz, egyrészt a kevés szabad teret biztosító városi környezet, másrészt a környék kisszámú szállodai szobája miatt. Összehasonlításként az austini Circuit of the Americas kapacitása 120 000 fő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: