DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Előzésekről tárgyal majd a Stratégiai Csoport

2017-től radikálisan meg fog változni az F1-es autók külseje, méghozzá az izgalmasabb versenyek érdekében - a Stratégiai Csoport a Belga Nagydíj előtt tovább tárgyal a lehetséges lépésekről.

Noha fennáll az esélye, hogy csak 2018-tól vezetik be az F1-es autókra vonatkozó új szabályokat, egyelőre mindenkinek 2017 lebeg a szeme előtt. Ekkora tervezik ugyanis a gépek radikális átalakítását: szélesebb első és hátsó szárnnyal, szélesebb gumikkal, 1000 lóerővel, ezektől pedig a köridők öt másodperces javulását várják. Ezek az elképzelések egyelőre még csak papíron léteznek, a csapatok technikai vezetői viszont mihamarabb véglegesíteni szeretnék a terveket, legkésőbb márciusig.



A Belga Nagydíj előtt, augusztus 18-ára az FIA megbeszélésre hívta a Forma-1 résztvevőit, annak érdekében, hogy kitalálják, melyek lennének a legjobb megoldások az előzések növelésére. „Nemrég kaptunk egy felhívást az Stratégiai Csoporttól azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne növelni az előzések számát” – mondta az Autosportnak Andrew Green, a Force India technikai igazgatója. „Erről még nem igazán beszélgettünk, igaz, lett volna egy megbeszélés a nyári szünet előtt, ám azt elnapolták – a Belga Nagydíj előtti keddre. Annyit mondhatok, hogy a jelenleg is asztalon heverő tervek nem igazán illenek ehhez az elképzeléshez.” 

Green szerint a leszorítóerő előállítására vonatkozó megoldásokat kellene átformálni. „Jelenleg még mindig nagyban függünk attól, hogy az autó eleje generál leszorítóerőt az egész gépre. Ennek az az eredménye, hogy ha valaki közelít egy másikhoz, nem csak elölről, hanem az egész autóról elveszíti a leszorítóerőt, így a következő találkozón valószínűleg ez a téma lesz a középpontban. Olyasvalamiről van szó, amin változtathatunk, vagy egyszerűen ez az autók funkciója? Ennek a megvitatását várom majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: