DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

McNish: Túl könnyű vezetni az F1-es autókat

Külföldi sajtóértesülések szerint 2017-től kezdődően 1000 lóerős turbómotorok érkezhetnek az F1-be, amellyel a sorozat vezetői a látvány és az izgalmak növekedését kívánják elérni. Allan McNish volt F1-es pilóta támogatja az ötletet, el is mondja, hogy miért.

„Ez egy show. Az a véleményem, hogy a jelenlegi F1-es autók túl széles ablakban működnek megfelelően, és túl könnyű őket vezetni. Hogy miért mondom ezt? Elég, ha megnézzük a tavalyi silverstone-i tesztet, ahol 3-4, addig alacsonyabb kategóriákban szereplő újoncot is kipróbáltak, és ők csak beugrottak az autóba, és egyből gyorsak voltak vele” – kezdte okfejtését a 2013-as WEC-bajnok, aki korábban, még 2002-ben volt a Toyota F1-es versenyzője.

„Na már most, egy kivételes tehetséged mindig lehet, mint amilyen Kimi Raikkönen volt a Formula Renault-ból, vagy meggyőződésem szerint Max Verstappen az F3-ból érkezve, de nem hiszem, hogy egyszerre 3-4 ilyen tehetség is feltűnhet. Ezért gondolom azt, hogy a mostani F1-es autókat lehetne kicsit nehezebb is vezetni, és ezért támogatom az 1000 lóerős turbómotorok 2017-es bevezetésének ötletét” – hangzott a 45 éves pilóta érvelése.



„Az 1000 lóerő egy jól megfogható, jelképes valami, amiről beszélnek 2017 kapcsán, de nemcsak a lóerőkről van szó, trükkösebbé is kell tenni az autók vezethetőségét, és el kell érni, hogy fizikálisan is nagyobb igénybevételnek legyenek kitéve a versenyzők, mert ezen a téren most jóval könnyebb dolguk van, mint a múltban volt. Régebben tényleg rengeteget kellett dolgozni a volán mögött – emlékezzünk csak Nigel Mansell korszakára, ott tényleg saját erejéből kellett kormányoznia a pilótának az autót, és ez ma már nem így van. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a képletben” – utalt rá McNish, hogy úgy kell növelni a pilótákra váró kihívásokat és nehézségeket, hogy ennek a versenyzés biztonsága se lássa kárát, és a nézők számára is még vonzóbbá tegye a versenyeket.

Érdekesség, hogy kissé groteszk módon, az FIA új, szuperlicensz megszerzésére vonatkozó kritériumai és pontrendszere fényében McNish a maga 45 évével azon kevesek közé tartozik, akik elméletileg 2016-ban minden további nélkül bevethetőek lennének az F1-ben, mivel már most elegendő pontmennyiséggel rendelkeznek ehhez. De arra azért senki ne tegyen fel túl sok pénzt, hogy a skótot 2017-ben egy 1000 lóerős F1-es autó volánjánál láthatjuk majd versenyezni hétről hétre, erre vajmi kevés esély van. 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: