DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

92 G-vel lassult Bianchi autója a traktorral való ütközéskor

Néhány újabb információ látott napvilágot Jules Bianchi suzukai bukásának körülményeivel kapcsolatban. Német források felfedték, hogy milyen elképesztő mértékben lassult a Marussia, amikor a traktornak csapódott, a rádiókommunikációból pedig az is kiderült, hogy a csapat kérte a tempó növelésére a szerencsétlenül járt pilótát a baleset előtt.

bianchi (2)



Az ütközésről nyilvánosságra került képeken látszik, hogy a Marussiából nem sok maradt épen - az autó szinte teljes baloldala szétroncsolódott és a pilóta feje feletti bukócső is letört. A legfontosabb azonban, hogy a túlélőcella egészben maradt, ráadásul a hatalmas becsapódás ellenére Bianchi testén nem keletkeztek külső sérülések. Ami a gondot okozta, az az elképesztő mértékű lassulás, hiszen emiatt diffúz axonális károsodás keletkezett az agyában, és ezért fekszik továbbra is kritikus állapotban a Yokkaichiben található kórházban.

Az Auto Motor und Sport felderítette, hogy Bianchi fejének lassulása a becsapódás pillanatában elérte a 92 G-t is. Ezt az idei évtől a korábbiaknál pontosabban lehet mérni, hiszen míg eddig az FIA az autó szenzorainak adataira támaszkodott, nemrégiben egy új módszert léptetett életbe, így immár a versenyzők fülhallgatójába helyezik a mérőműszert. Ezáltal a pilóta fejére ható tényleges lassulás mértéke ismerhető meg, amely valamelyest eltér az autóra ható lassulástól - hiszen a versenyző sisakjára erősített HANS rendszer segít abban, hogy a fejre minél kisebb lassulási erő hasson az ilyen esetekben.

Ezt figyelembe véve is különösen magas ez az érték. Összahasonlításképp Luciano Bruti szintén súlyos fejsérüléssel járó 2001-es spái balesete nagyjából 80 G lassulással járt, és bár a brazil is hosszú ideig kórházi kezelésre szorult, pár hónap után ismét versenyautóba ült.

bianchi (1)

Az Auto Bild Motorsport eközben a verseny során elhangzott rádiókommunikációból azt derítette ki, hogy mérnöke a tempó további növelésére szólította fel Bianchit a balesetet megelőző körökben. A francia nagy harcban volt a Caterhamet vezető Marcus Ericssonnal, aki az eső felerősödésekor extrém esőgumikra váltott és kerékcseréje után Bianchi mögé került. A Marussiánál eközben úgy döntöttek, hogy kint hagyják versenyzőjüket a már több mint 15 kört futott, kopottabb intermediate-eken. Miután Ericsson közeledni kezdett rá a friss gumikkal, a csapat megkérte Bianchit, hogy növelje a tempót, aki így a balesetet megelőző körében annak ellenére is az előzőnél egy másodperccel jobb időt futott, hogy a körülmények csak tovább romlottak.

A forrás szerint a Marussia felelőtlenül járt el, hogy a nehéz pályaviszonyok felett szemet hunyva kérte gyorsításra versenyzőjét, de várjunk még egy kicsit, mielőtt ítélkeznénk. Hiszen minden csapat mérnökeinek és versenyzőinek az az érdeke, hogy az autó minél nagyobb tempóban haladjon a pályán az adott körülmények mellett, és a rádión érkező információk mellett a pilótának kell megítélnie, hogy mennyi kockázatot vállal, hiszen csak ő érezheti pontosan az aszfalt csúszósságát. Bianchi ezt bizonyára meg is tette, és ennek tudatában vezetett. A 7-es kanyar előtti vízmennyiség aztán meglepte őt, a pálya korlátain belül álló traktorra pedig aligha számíthatott.

A Marussia legújabb közleménye Bianchiról

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: