Folytatódik a Le Mans-i 24 órásra készülő sorozatunk: ezúttal a verseny áldozataira emlékezünk, akik életüket adták a Le Mans-i álomért. A jövő hétvégi futamról a Formula.hu-n 24 órán át FOLYAMATOS ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉST olvashattok majd, benne képekkel, videókkal, érdekességekkel, s mindennel, amire érdemes odafigyelni.
Marius Mestivier (1925. június 20)
Az Amilcarral versenyző francia pilóta a Mulsanne-ban vesztette el uralmát Amilcar típusú autója felett a futam első szakaszában, a 18. körben – sok forrás szerint egy madár okozta a balesetet, mely nekirepült a versenyző fejének. Az autó orral egy árokba csapódott, a pilóta pedig szörnyethalt.
Pat Fairfield és René Kippeurth (1937. június 19)
Az egyetlen Le Mans-i baleset, melyben két versenyző halt meg: a „Rekip” becenevű amatőr pilóta a futam elején felborult, kiesett az autójából és életét vesztette. A testet elkerülni próbáló versenytársak közül többen összeütköztek, köztük a dél-afrikai származású Pat Fairfield, aki a műtőasztalon hunyt el.
Fairfield 1937-ben
Pierre Marechal (1949. június 27)
A futam hajrájában Pierre Marechal Aston Martinja előzés közben pördült meg az Arnage-kanyarban. Az autó felborult, a versenyző pedig másnap elhunyt a kórházban.
Jean Lariviére (1951. június 23)
A 23 F1-es futamon rajthoz álló belga Johnny Claes által benevezett Ferrari 212-es a Tertre Rouge kijáratán szabadult el, majd egy a Mulsanne-egyenes melletti töltésen át kirepült a pályáról egy az út melletti kertbe, s az ezt határoló drótkerítés lefejezte a pilótát.
Tom Cole Jr. (1953. június 14)
Az 1950-ben kategóriagyőzelmet szerző, amerikai színekben induló brit a hajnali órákban egy lassabb autó előzése közben vesztette el uralmát Ferrarija felett a Maison Blanche-ban. A pilóta kirepült a roncsból, és a helyszínen életét vesztette.
Pierre Levegh (1955. június 11)
Az autóversenyzés történetének legfeketébb napja: Pierre Levegh egy a bokszutca bejáratánál történt kavarodásban belerohant Lance Macklin autójába. A Mercedes a levegőbe emelkedett, s több mint nyolcvan néző halálát okozta a pálya mellett, Levegh pedig az aszfaltra zuhanva vesztette életét.
Louis Héry (1956. július 27)
Egy évvel a célegyenesben történt szörnyűség után Le Mans újabb áldozatot szedett: a francia Louis Hery Monopole-ja a Maison Blanche-ban borult fel, a versenyző pedig a roncs alatt életét vesztette.
Jean-Marie Brussin (1958. június 21)
Alkonyatkor eső zúdult a pályára az 1958-as versenyen, ez okozta a „Mary” becenéven ismert pilóta balesetét, aki a Dunlop-kanyarban kicsúszva felborult egy földhányáson. A roncsot az érkező Bruce Kessler már nem tudta elkerülni – ő égési sérülésekkel megúszta, Brussint (más források szerint Brousselet-t) viszont holtan emelték ki autójából.
Christian „Bino” Heins (1963. június 15)
Miután Bruce McLaren Aston Martinjában tönkrement a motor, Roy Salvadori megcsúszott a szétömlő olajon, az őt követő Rene Bonnet pedig eltalálta a Jaguart. Ekkor érkezett Alpine-Renault-jával a brazil Heins, aki elrántotta a kormányt, eltalált egy oszlopot, az autó pedig felrobbant.
John Woolfe (1969. június 23)
Ezt követően a halál hat éven át elkerülte a 24 órás versenyt – bár a köztes időszakban négy végzetes tesztbaleset is történt. A következő áldozat a brit John Woolfe volt egy vadonatúj Porsche 917-essel, akinek tragédiáját a tradicionális Le Mans-i rajt okozta, mely során a versenyzők autójukhoz futva ugrottak be az ülésbe, s menet közben kapcsolták be övüket. Woolfe viszont ezt nem tette meg időben, s az első körben elszenvedett balesete során kirepült az autóból. A következő évtől megváltoztatták a rajtprocedúrát.
Jo Bonnier (1972. június 11)
Az F1-es futamgyőztes svéd az 1972-es verseny vasárnapjának reggelén szenvedett végzetes balesetet, amikor a Mulsanne és az Indianapolis közti szakaszon összeért egy lassabb Ferrarival. A Lola átrepült a korláton a fák közé, s darabokra tört – a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
André Haller (1976. június 12)
A második Le Mans-ján induló francia este kilenckor vette át csapattársától Datsunját, majd rögtön az első körében megcsúszott a Mulsanne-ban. Az autó megpördült, a korlátnak csapódott és kigyulladt, a versenyző pedig a kórházban belehalt mellkasi sérüléseibe.
Jean-Louis Lafosse (1981. június 13)
Az 1981-es futam második órájában a kétszeres Le Mans-i második helyezett francia Lafosse korábban már megsérült Rondeau-ja az éttermek előtt csapódott a korlátnak a Mulsanne-ban hatalmas sebességnél, s megsebesített két sportbírót. Amikor a vadul pörgő roncs megállt, a 40 esztendős versenyző teste élettelenül feküdt az aszfalton, félig kilógva a valósággal megsemmisült versenygépből.
Jo Gartner (1986. június 1)
A korábbi F1-es pilóta vasárnap hajnalban műszaki hiba miatt 260 kilométer per órás sebességgel csapódott a Mulsanne korlátjának, majd átfordulva a túloldali védőelemnek ütközött, és kigyulladt. A második Le Mans-ján induló 32 éves osztrák nyakát törte, és azonnal meghalt.
Sebastien Enjolras (1997. május 3)
Az 1997-es Le Mans előkvalifikációján a nagy tehetségnek tartott ifjú francia autójának hátsó burkolata levált. A WR-Peugeot átrepült a korláton, és felrobbant, a versenyző pedig szörnyethalt. A baleset után betiltották az egy elemből álló karosszériákat.
Allan Simonsen (2013. június 22)
Tíz perccel a 2013-as Le Mans rajtja után az amatőr kategóriát vezető Allan Simonsen Aston Martinja a Tertre Rouge kijáratán csapódott a korlátnak. Bár a baleset nem tűnt igazán veszélyesnek, s a hírek szerint a dán beszélt is a mentőcsapatokkal, belső vérzései következtében rövidesen elhunyt. A vizsgálatok arra a megállapításra jutottak, hogy egy a korlát mögött álló fa súlyosbította annyira a becsapódást, hogy az végzetes legyen.
További áldozatok:
Az említettek mellett 1965 és 1969 közt négy pilóta, Lloyd „Lucky” Casner, Walt Hansgen, Roby Weber és Lucien Bianchi (a néhai Jules nagyapjának testvére) tesztelés közben halt meg a Le Mans-ra készülve, míg Andre Guilbert az 1925-ös verseny rajtjára tartva ütközött az akkor éppen még közútként használt Mulsanne-egyenesben egy szabálytalanul közlekedő teherautóval.
Hansgen autójának maradványai
Nem az 1955-ös Le Mans volt az egyetlen, melyen a pálya mellett álló személyek életüket vesztették. Az első néző, aki Le Mans-ban elhunyt, egy M. Bourgoin nevű francia férfi volt, akit 1931-ben Maurice Rost nagy tempónál megpördülő és a korláton áttörő Bugattija gázolt halálra. Az 1964-es futamon az esti órákban Peter Bolton AC Cobra-Fordja ütközött Giancarlo Baghetti gyári Ferrarijával. Mindkét autó elhagyta a pályát, s a Cobra három, tiltott helyen, a korlátokon belül álló fiatal nézőre zuhant, akiken már nem lehetett segíteni.
Bolton Cobrája a baleset előtt
Néző szerencsére azóta sem hunyt el Le Mans-ban, három sportbírót viszont ezt követően ért végzetes baleset. 1970-ben egy szalmabála mögött alvó marsall, Jacques Argoud halt szörnyet, miután Jacky Ickx elszabaduló Ferrarija elütötte – a holttestet ugyanaz a mentő szállította el, mely a belga pilótát a kórházba vitte, ami mélységesen felkavarta a Formula-1-ben abban az évben ezüstérmet szerző versenyzőt. Az 1981-es futamon Thierry Mabillat sportbírót a szalagkorlát egy darabja sebezte halálra, miután Thierry Boutsen autója műszaki hiba miatt 300-as tempó felett becsapódott a Mulsanne-ban. Három évvel később egy 42 éves sportbíró, Jacky Louise halt meg, amikor John Sheldon autója defekt miatt épp ott csapódott a korlátba, ahol Louise a balesetben súlyosan megsérülő társával állt.
Az egyik legkülönösebb, s egyben az utolsó, eddig nem említett Le Mans-i tragédia 1989. június 7-én történt: három nappal az 57. Le Mans rajtja előtt a Silk Cut Jaguar mérnökei és szerelői pályabejáráson vettek részt, amikor egyiküket, Stephen Hardingot egy száguldó versenygép halálra gázolta. A baleset körülményei azóta sem tisztázottak, egy másik forrás szerint ráadásul az incidens nem is szerdán, hanem kedden történt, s nem pályabejáráson, hanem egy a pálya melletti étterembe tartott a szerencsétlenül járt férfi, aki rossz irányba nézett, mielőtt át akart kelni az úton.
A sorozat eddigi részei:
1. Résztvevők és csapatok: 21 egykori F1-es
