DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
WEC

Márkatársa Hülkenberg Le Mans-i esélyeiről beszélt

A német pilóta az F1 mellett a Porsche színeiben rajthoz áll az idei Le Mans-i 24 óráson. Brendon Hartley-t, aki egy másik 919-et vezet majd a versenyen, tesztteljesítményével sikerült meggyőznie.

Nico Hülkenberg idén a Force Indiával marad a Formula-1-ben – az istálló számára a tesztszezon eléggé kaotikusan alakul, új autójuk minden bizonnyal a második gyakorlásra sem készül el –, a Le Mans-i 24 óráson, valamint az ezt megelőző spái 6 óráson azonban a Porsche LMP1-esébe ül át. Nemrég társai személyét is megnevezték, Nick Tandyvel és Earl Bamberrel osztozik majd a prototípuson.

Ez a Porsche harmadik autója lesz, amelyet csak az említett két futamon indítanak el. Két 919 teljesíti az egész szezont, a 17-es rajtszámút vezeti Brendon Hartley, aki az előző idényhez hasonlóan Mark Webberrel és Timo Bernharddal osztozik.



„Néhány évvel ezelőtt versenyeztem Nico ellen, és a teszten is ugyanazon a napon vezettünk” – mondta Hartley a crash.net oldalnak, aki még a Formula-3-ban szerepelt együtt a némettel. „Látni lehetett, hogy lelkesedik a projektért, ez pedig jele annak, hogy az F1-es versenyzőket érdekli a WEC.”

„Le Mans egy igazán különleges verseny, kevés az olyan versenyző, aki ne akarna részt venni rajta. Egy olyan gyártóval, mint a Porsche, nem is kérdés. Nagyszerű, hogy ő is velünk van.” Hartley kitért arra, milyen különbségekkel kellett megbirkóznia: „Ő volt a leggyorsabbak egyike. Van néhány szokatlan dolog az autón, mint a négykerekes hajtás, pár eszköz, amivel el kell játszadozni, egy tető… De jól alkalmazkodott hozzájuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: