DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Hét éve nem történt olyan, mint most Sargeanttal

Érdekes statisztikára világított rá a Racingnews365.com: utoljára 2017-ben váltottak le egy F1-es pilótát szezon közben úgy, hogy az illető nem a Red Bull valamelyik csapatánál versenyzett. Hét évvel ezelőtt a Renault döntött a csere mellett, Jolyon Palmer F1-es karrierje ért véget év közben, de itt is megjelent a Red Bull: az energiaitalosoktól szerezte meg Enstone Carlos Sainzot Palmer helyére.

f1-zandvoort-saturday-5

fotó: Ollé Iván

Így hajtotta meg a McLaren IndyCar-futamgyőztese az 1998-as vb-autójukat Laguna Secában

Patricio O’Ward még a szezon előtt fogadott a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brownnal, hogy amennyiben futamot nyer az IndyCarban, részt vehet a szezon végi F1-es teszten Abu Dhabiban. Nos, nyert versenyt, de úgy tűnik, a wokingiak plusz ajándékot is tartogattak a fiatal tehetség számára. A napokban ugyanis O’Ward beülhetett az ikonikus MP/4-13-as Formula-1-es versenygépbe, amellyel 1998-ban Mika Hakkinen első vb-címét nyerte – ráadásul a mexikói magától a finntől kapott tanácsokat. Íme, néhány felvétel a Laguna Seca-i körözésről:

Lehet, hogy félkészen, de meglesz a szaúdi pálya a versenyre

A néhány hete kiadott friss fotók alapján még rengeteg munka volt az első Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjnak otthont adó dzsiddai helyszínen, sokakban annak kapcsán is kétségek merültek fel, hogy egyáltalán elkészül-e december elejére a világ leggyorsabb utcai pályájának beharangozott létesítmény. A helyi szervezők és maga az F1 is időről időre megnyugtatni igyekszik mindenkit, s most Steve Nielsen is beállt a sorba:

„Ambiciózus projekt, de nagyszerű létesítmény lesz. Nagy a hajtás, szó szerint a hét minden napján 24 órában dolgoznak egy jó ideje” – fogalmazott a Motorsportnak. „Nemrég láttam néhány friss fotót, és nagyot léptek előre. De még sok a munka. Szóval tényleg a legvégéig fognak zajlani a munkálatok, de el fognak készülni. Minden, amire szükségünk van egy biztonságos versenyhez, az meglesz, ebben biztos vagyok.”

Az utolsó mondata kapcsán Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója is úgy fogalmazott, hogy „jövőre már tökéletes lesz, de már idén is nagyon-nagyon jó” a szaúdi pálya, amelyből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg nem minden létesítménnyel lesznek kész. Ezt elismerte Domenicali, de ő is hangsúlyozta: hogy maga a pálya és minden, ami elengedhetetlen a verseny megrendezéséhez, el fog készülni a december eleji futamra.

szaudi-palya

Fél éve nincs megegyezés a Ferrari és főszponzora közt

A Mission Winnow kezdeményezés SF21-en található, feltűnő zöld logóit számos kritika érte a Ferrarira kerülés óta bújtatott dohányreklámként, ráadásul Európai Uniós jogszabályok miatt a nagydíjak többségén a matrica nem is látható az autókon. A csapatfőnök Mattia Binotto még júliusban nyilatkozta, a szezon végén lejáró szerződés hosszabbításán dolgoznak: „A szerződés lejár az év végével, de egyeztetések vannak folyamatban a PMI-vel, amely erős és közeli partnerünk már sok-sok éve, és jó kapcsolatot ápolunk. Az majd a következő hónapokban derül ki, mi lesz a konklúzió” – idézi a PlanetF1 Binotto nyári nyilatkozatát.

Június óta öt hónap telt el, a Mission Winnow kapcsán azonban azóta sem érkezett hír. A svájci születésű csapatfőnök újra beszélt a szponzorról, most már számolva a lehetőséggel, hogy elveszíthetik névadó támogatói státuszban.

„Továbbra is tárgyalunk a PMI-vel” – mondta a Motorsport.com-nak. „Nagyon valószínű, hogy PMI maradni fog, de talán nem névadó szponzorként. Tehát majd meglátjuk. Attól is függ, mire vonatkozik a kérdés: autón levő támogatóként vagy nem. A matricákra vonatkozó jogokról is beszélünk. Bejelentésre fog kerülni, amint készen állunk rá.”

Norris vs. Sainz, Schumacher vs. Raikkönen és persze Verstappen vs. Hamilton a legjobb onboardok között

Megérkezett az F1 szokásos válogatása a legutóbbi nagydíjhétvége legjobb belső kamerás felvételeiről: a két vb-aspiráns incidensén túl is voltak látványos párharcok Brazíliában – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

onboard-brazil-video

Brutális: 25 előzést mutatott be hétvégén Hamilton, az év királya pedig ezen a fronton Alonso

Ugyan a statisztika "kicsit" megtévesztő, hiszen a sprint és a vasárnapi futam is a rendelkezésére állt, mégis elképesztő adat: Lewis Hamilton 25 előzést mutatott be a Brazil Nagydíj hétvégéje alatt. A világbajnok mögött "csendesen" Kimi Raikkönen is óriási felzárkózásokat mutatott be a maga 19 előzésével, a dobogó alsó fokára pedig Lando Norris fért fel 13-mal.

Ami pedig a teljes szezont illeti: a szikrázó Alonso-Vettel csatában jelenleg a spanyol áll jobban, a kétszeres világbajnok 114, a négyszeres győztes pedig 112 előzésnél tart három futammal a vége előtt. 

00121040_507

fotó: dppi

A szezonzárón már új autóval támad ifj. Érdi Tibor

A rali Európa-bajnokság ERC2 kategóriája háromszoros bajnokának egy jócskán megerősödött mezőnyben kellett helyt állnia idén, és a szerencse sem kedvezett neki, de Csökő Zoltánnal karöltve egy futamgyőzelmet így is szállított a szezon folyamán. A versenyző értékelte eddigi idényét, valamint a most hétvégén esedékes Kanári-szigeteki Ralival kapcsolatos legfontosabb hírt is megosztotta: a jól ismert Mitsubishi Lancert egy Skoda Fabia R4-re cseréli az utolsó versenyen.

Teljessé vált a 2022-es F1-es mezőny: itt a jövő évi felállás

Kedd délelőtt az Alfa Romeo bejelentette, hogy Guanyu Zhou lesz jövőre Valtteri Bottas csapattársa, ezzel pedig a kirakós utolsó eleme is a helyére került a 2022-es Formula-1-es mezőnyt illetően. A kínai lesz az egyetlen újonc a rajtrácson, s összességében is csupán három alakulatnál lesz változás: az Alfa mellett a Mercedesnél azzal, hogy érkezik Bottas helyére George Russell, míg a Williamsnél a visszatérő Alexander Albon foglalja el a brit ülését. Íme, a jövő évi felállás:

„Nehogy hozzányúlj!” – poénkodás, elégedetlenkedés és kitörő öröm a Sao Pauló-i GP rádiózásaiban

Ezúttal is elcsípett néhány érdekes rádióbeszélgetést az F1, és összeállított belőlük egy montázst. Meghallgathatjuk Mazepin önostorozását, Verstappen kommentjét a fekete-fehér zászlóra, és azt is, hogyan kell igazán elnyújtani egy szót.

Végre itt a várva várt Verstappen-onboard az interlagosi incidensről

Mint azt megírtuk, a felügyelők úgy hoztak ítéletet arról, hogy nem szükséges vizsgálódni, s ezáltal büntetést sem kiosztani a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíj 48. körében a két világbajnoki aspiráns, Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti leszorításgyanús incidensről, hogy nem állt rendelkezésükre a holland autójának előrefelé néző belső kamerás nézete. Nos, az F1 most közzétett egy összeállítást minden létező kameraállásból az említett incidensről, benne elsőként az ominózus onboarddal, így végre megnézhetjük Verstappen autójából is a történteket. Vajon ez alapján hogyan döntöttek volna a stewardok?

FRISSÍTÉS: A Mercedes az új felvétel kapcsán felülvizsgálatot kért a 48. körben történt incidensről.

„Ha a pénz beszél…” – így reagált távozására a Formula-E-be igazoló Giovinazzi

Kedden az Alfa Romeo bejelentette Valtteri Bottas csapattársát, aki nem a csapat jelenlegi pilótája, Antonio Giovinazzi lett, hanem a kínai Guanyu Zhou. Giovinazzi, aki ugyanazokkal az álmokkal érkezett a száguldó cirkuszba, mint bárki más, szomorúan vette tudomásul a döntést, és fájdalmát közösségi oldalán is kiírta magából. „Az F1 az érzelmekről, a tehetségről, az autókról, a kockázatról, a sebességről szól. De ha a pénz beszél, kegyetlen tud lenni. Remélem, hogy hamarosan más lesz erről a véleményem. Hiszek a váratlan eredmények, a kisebb vagy nagyobb győzelmek erejében, ami az elhivatottságnak köszönhető. Ha ez volt az első F1-es képem, az utolsó még várat magára” – írta az olasz egy gyermekkori fotóhoz.

Nem sokkal később kiderült, hogy merre visz tovább Giovinazzi útja: a versenyző szintén a Twitteren jelentette be, hogy 2022-ben a Formula.hu értesüléseinek megfelelően a Formula-E-ben folytatja, miután csatlakozik a Dragon csapatához, a hosszabbító Sergio Sette Camara társaként. De információink szerint még a Ferrari is számít majd a szolgálataira.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Antonio Giovinazzi

Megjött a novemberi Motorsporthíradó, sok-sok ralival

Tartalom:

- Autót vált ifjabb Érdi Tibor, az ERC2 háromszoros bajnoka.

- Mads Ostberg nyerte a Rally Hungaryt.

- Élményautózásra hívták meg az életmentőket.

Sportszerűen engedi át az Alfa Romeónak „Joe”-t az Alpine

Az Alfa Romeo 2022-es versenyzőbejelentésére reagálva az Alpine minden jót kívánt Guanyu Zhounak a Formula-1-ben – a kínai pilóta a franciák akadémistája és tesztelője volt az elmúlt szezonokban.

„Hatalmas gratuláció Guanyu Zhounak F1-es előrelépéséhez. Az Alpine Akadémiában töltött három év és két éves hivatalos tisztpilóta szerepkör után Joe – ahogy a csapaton belül ismerjük – a 2022-es bajnokságban az Alfa Romeo Racinggel fog versenyezni” – posztolta a közösségi médiában az Alpine istállója. „Egy kis baráti rivalizálás senkinek sem árt… Alig várjuk, hogy a mezőnyben csatázhassunk veled, és hihetetlenül büszkék vagyunk a közösen elért sikerekre. Most fejezzük be az évet a csúcson!”

Ugyanazon a napon, amelyiken az Alfa bejelentette Zhou leigazolását, az Alpine a kínai fő Formula-2-es riválisát, Oscar Piastrit szerződtette tartalékpilótának 2022-re. Jelenleg mindketten a versenyzői akadémia növendékei – jobb esélyei Piastrinak vannak arra, hogy F2-es bajnokként zárja a szezont.

A Formula-E-be veheti az irányt Giovinazzi

Az F1-es szaksajtó eldöntött tényként kezeli, hogy Antonio Giovinazzinak nem lesz maradása az Alfa Romeo Racingnél – a mai nap folyamán várható a bejelentés –, a The Race pedig jövőjéről is rendelkezik információkkal.

A lap szerint Giovinazzi a Formula-E-ben folytatja, méghozzá a Dragon csapattal. A beszámoló szerint Jay Penske csapatfőnök és az olasz menedzsere, Enrico Zanarini közt tárgyalásokra került sor. Giovinazzi érkezésének támogatója a Formula-E vezetősége is, beleértve a nagyfőnököt, Alejandro Agagot, aki szívesen lát korábbi F1-eseket saját szériájában. Agag a Brazil Nagydíjon járt hétvégjén, ahol a Race szerint Giovinazzi képviselőivel is beszélt.

A Dragonnál már csak egy hely kiadó, mivel a csapat bejelentette szerződéshosszabbítását Sergio Sette Camarával a 2021/22-es szezonra. Korábban Danyiil Kvjat, Dan Ticktum és Alex Lynn neve merült fel a csapatnál, de úgy néz ki, Giovinazzi lépett a kívánságlista első helyére. A döntésre alig két hét maradt, a Formula-E csapatainak december 3-ig meg kell nevezniük pilótáikat a következő szezonra.

A Formula Podcast stábjának is vannak információi Giovinazzi jövőjéről, többek között arról, hogy a Ferrari kötelékében marad tartalékpilótaként az F1-ben, miközben a gyártó Hypercar-projektjét készíti elő. Részletek a legutóbbi adásban:

 

Ilyen lesz egy kör az új arab F1-es pályán - videó

Dzsiddában gőzerővel készülnek a hamarosan megrendezésre kerülő F1-es nagydíjra, a száguldó cirkusz pedig addig is közzétett egy szimulációs videót arról, hogy milyen is lesz majd ott egy kör. A videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf1_20

„Hamilton a LEGNAGYOBB” – írta Vergne, majd szétszedték a kommentelők

Az egykor Formula-1-ben Toro Rossóval versenyző, majd Formula-E-ben dupla bajnoki címet szerző Jean-Eric Vergne-re nagy hatást tett Lewis Hamilton interlagosi győzelme, ezért Twittert ragadott, és a következőt posztolta: „Hamilton, micsoda legenda! Kizárták, 15 helyet nyert a sprintfutamon, öt hellyel megbüntették, és mesterien versenyzett ma… A LEGNAGYOBB.”

A francia nem számított rá, mennyi negatív hangvételű komment érkezik a posztra, ezért újabb bejegyzést tett közzé: „Meglepett, hogy rossz megjegyzéseket kaptam az utolsó tweetje. Legjobb autó vagy sem, hétszeres világbajnok senki nem lesz szerencsével, és biztosan nem fog versenyt nyerni a tizedik rajthelyről, egy kiváló formában levő Max Verstappent legyőzve. Ez mesteri versenyzés volt, és pont” – írta másodjára Vergne.

A második poszt még több kommentet generált – jelen pillanatban közel 500-at –, és még egy világbajnokot is bevont a diskurzusba. „Veled vagyok, JEV” – állt Vergne oldalára Damon Hill.

Diadalmenet: A visszavonuló Rossi előtt tiszteleg a MiniDrivers

A legendás Valentino Rossi pályafutását elevenítette fel legújabb videójában a MiniDrivers csapata, akik az F1 és olykor a Formula-E versenyei mellett a MotoGP futamairól is elkészítik sajátos összefoglalóikat. Most a visszavonuló kilencszeres bajnok legszebb pillanatainak állítottak emléket.

Már megrendelheted 2022-es F1-es és MotoGP-s falinaptárainkat!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel.

A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

falinaptar-egyutt

Megpróbálkoztak a lehetetlennel: egy videóban Rossi karrierjének fénypontjai

Vasárnap búcsúzott el a MotoGP-től Valentino Rossi, aki 26 szezon alatt kilenc vb-címet és 115 győzelmet szerzett a világbajnokságon. Íme, egy összeállítás a karrierjéből:

 

Természetesen a Doktortól a paddock szereplői és a versenyzők, valamint sztárok is elköszöntek – az alábbiakban látható, mit üzentek az olasz legendának:

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hollywood új csillagai: Sainz mellett Marquez is szerepel A nagy pénzrablásban

Presztízzsé vált bekerülni a Netflix népszerű sorozatába, vagy csak a spanyol férfiak ilyen kalandvágyóak? Néhány nappal ezelőtt robbant a hír: Carlos Sainz szerepet kapott A nagy pénzrablásban (Money Heist / La casa de papel) egy reklámkampány keretein belül, melyről ő maga is beszámolt a közösségi oldalán. Most kiegészítenénk ezt az információt, ugyanis minden jel arra mutat, hogy honfitársa, Marc Márquez is csatlakozik az F1-eshez.

A nagysikerű spanyol sorozat utolsó évadának még meg nem jelent részei decemberben kerülnek fel a Netflixre, amellyel egy korszak lezárul, mi pedig végleg búcsút inthetünk Tokiónak, Riónak, Denvernek, a Professzornak és a többieknek... 

Az Estrella Galicia új kampányának köszönhetően viszont most még jobban várjuk a sorozatzáró részeket. „A történelem véget ér, az ellenállás folytatódik!” mottóval valódi ellenállástörténeteket mesél majd el a két versenyző, Sainz és Márquez. Utóbbi alakítása visszautal majd saját csapásai leküzdésére, mint például a 2020-ban elszenvedett sérülése, ami miatt háromszor is megműtötték és egy ideig nem versenyezhetett.

Kedd délig szavazhatsz a 2021-es év legjobb magyar autóversenyzőire!

A hamarosan megjelenő Autósport évkönyvben a magyar pilóták megszokott szakértői rangsora mellett idén is kihirdetjük az olvasói szavazás eredményét. Döntsetek: szerintetek kik voltak a 2021-es szezon legjobban teljesítő magyar autóversenyzői? A szavazás IDE vagy a képre kattintva érhető el:

szavazas-magyar-2021