DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat
F1

Alonso már 15 éve vissza akart vonulni

Amikor Fernando Alonso aláírta hároméves szerződését a McLarennel, úgy gondolta, hogy ez lesz az utolsó kontraktusa, utána pedig elhagyja az F1-et és „normális” életet fog élni.

Ezen a hétvégén az élcsapatok versenyzői, köztük a helyi hős, Sergio Perez mellett még egy versenyző a figyelem középpontjába került, méghozzá az a Fernando Alonso, aki immáron 400. nagydíjhétvégéjét teljesíti a királykategóriában. Erről a különleges mérföldkőről beszélt a spanyol a Beyond the Grid podcastben.

A kétszeres világbajnok elismerte, hogy megterhelő egy szezonban 24 versenyen részt venni, de azt is leszögezte, hogy minden áldozatot megér az, hogy egy F1-es autóval versenyezhessen, s mindaz amit tesz, megmutatja, mennyire szenvedélyesen szereti az autóversenyzést és az F1-et.

alonso-mexico-helmet



Alonso úgy véli, nem sokan fogják elérni ezt a számot, s ez valóban így lehet, hiszen a jelenlegi 24 futamos naptárral is 17 szezonra lenne ehhez szükség – márpedig rajta kívül mindössze 7 versenyző teljesített legalább ennyi idényt az F1-ben, ha pedig csak a teljes szezonokat nézzük, még kevesebben: Barrichello, Schumacher, Raikkönen, Graham Hill és Hamilton.

„Tudva, hogy a múltban senki sem érte el ezt a számot, talán valaki a jövőben el fogja. De nem sokan, talán öten vagy legföljebb tízen. Ez csak azt mutatja, hogy mennyire szeretem a versenyzést, az F1-et, mennyire élvezem ezt az életstílust, az autóversenyzést általában” – mondta Alonso, majd kifejtette, hogy pályafutása elején még nem volt világos terv előtte a karrierjét illetően:

alonso-2009

„Azt hiszem, az a srác 2001-ben még nem gondolkodott túl sokat a jövőn. Akkor valósult meg az álmom, rajthoz álltam az első versenyemen. Nem volt világos tervem a karrieremet illetően, nem tudtam pontosan, hogy mi lesz a következő futamon, melyik lesz a következő csapatom. Improvizáltam, minden hétvége egy új kaland volt” – mondta, majd némileg meglepő módon elárulta, hogy annak idején biztos volt benne, hogy 2009-ben befezi karrierjét:

„Amikor 2006-ban megnyertem a bajnokságot, majd csatlakoztam a McLarenhez, hároméves szerződésem volt 2007-re, 2008-ra és 2009-re. Ekkor 99%-ban biztos voltam benne, hogy 2009 lesz az utolsó F1-es szezonom, ez egy nagyon világos terv volt a fejemben. Amikor aláírtam azt a szerződést, akkor úgy gondoltam rá mint egy hosszú távú szerződésre, méghozzá az utolsóra.”

alonso-2006-1

„Már teljesítettem az álmomat. A legvadabb elképzeléseimet is felülmúlja, hogy F1-es bajnok lehetek, szóval mi mást tehetnék itt még? Aláírtam ezt a szerződést a McLarennel, reméltem, hogy több bajnokságot nyerhetek, reméltem, hogy több versenyt nyerhetek, de az F1 után vár egy másik élet odakint. Arra gondoltam, hogy családom lesz, normális dolgokat fogok csinálni, normális napokat fogok megélni.”

S hogy mit gondolt volna pályafutása kezdetén a 400 futamról? „Nem hiszem, hogy a 19 éves, 2001-ben a Minardinál szereplő Fernandónak valami furcsa jutna eszébe a 400 nagydíjról, mert nem gondolkodtam túl sokat a jövőmön, de a 2007-es számára biztosan meglepetés lenne!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: