DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

Hét éve nem történt olyan, mint most Sargeanttal

Érdekes statisztikára világított rá a Racingnews365.com: utoljára 2017-ben váltottak le egy F1-es pilótát szezon közben úgy, hogy az illető nem a Red Bull valamelyik csapatánál versenyzett. Hét évvel ezelőtt a Renault döntött a csere mellett, Jolyon Palmer F1-es karrierje ért véget év közben, de itt is megjelent a Red Bull: az energiaitalosoktól szerezte meg Enstone Carlos Sainzot Palmer helyére.

f1-zandvoort-saturday-5

fotó: Ollé Iván

Már megrendelhetők 2022-es F1-es és MotoGP-s falinaptáraink!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel.

A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

falinaptar-egyutt

Ez ám a fanatizmus: shoey-val ünnepelt az esküvőn az ifjú pár

Ha valaki imádja a Formula-1-et, az élete nagy napján is imádja: az F1 Instagram-oldala osztott meg egy videót, amelyben az esküvőn tudta meg az ifjú pár, ki nyerte a brazíliai versenyt, majd a cipőjükből ittak pezsgőt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Videó: Pattanj be a biztonsági autóba az első katari onboard körre!

Az első F1-es szabadedzésig sem kell már sokat várnunk, a safety car jóvoltából viszont már most körbejárhatjuk a versenynaptárba először bekerülő losaili aszfaltcsíkot – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

katar-sc-onboard-video

Ez volt Giovinazzi legkülönlegesebb futama az F1-ben

A Katari Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, két nappal Alfa Romeótól való távozása után Antonio Giovinazzit jövőbeli terveiről és előző három szezonjáról is kifaggatták, többek között legemlékezetesebb versenyéről a királykategóriában.

„Ahogy mondtam, nagyon hullámzó időszak volt, sok jó versenyem volt, de sok rossz is” – mondta az olasz a Formula.hu részvételével zajló eseményen. „Az egyik kedvencem viszont a monzai volt 2019-ben, az első hazai nagydíjam, pályafutásam egyik legnehezebb versenye, a spái hétvége után. Nem volt könnyű, de 9. helyen végezni a családom és barátaim előtt emlékezetes volt. Ez volt a különleges futamom.”

Az IndyCarban tesztel a Formula-E bajnoka és a korábbi McLaren-pilóta

Népszerű mostanában az IndyCar, hiszen Nico Hülkenberg korábbi tesztjét követően újabb neves pilóták kóstolnak bele a sorozatba – konkréten a Mercedes Formula-E-csapatának elmúlt két szezont együtt töltő párosa. A Guanyu Zhou által elfoglalt Alfa Romeo-ülés egyik esélyesének tartott Nyck de Vries, az elektromos sorozat 2020/21-es világbajnoka az Indy 500 idei nyertese, a Meyer Shank Racing autóját próbálja ki Sebringben. Érdemes hozzátenni, hogy a csapatnál nincs kiadó hely – Helio Castroneves és Simon Pagenaud lesznek a 2022-es versenyzők – ezért valóban csak próbáról van szó.

Csapattársa, a Formula-1-ben egykor McLarennel versenyző Stoffel Vandoorne ugyanott és ugyanazon a napon, december 6-án vezeti nevelőcsapata autóját. A McLaren SP ugyancsak leszerződtette már két versenyzőjét, Pato O’Wardot és Felix Rosenqvistet, de akár 2022 közepétől harmadik autót indítanának. A McLarennél tesztelt októberben Hülkenberg is, de a német kijelentette, személyes okokból nem fog az IndyCarban versenyezni.

Meghallgatták a Mercedest és a Red Bullt a stewardok, majd elhalasztották a döntést

A losaili pályán, helyi idő szerint 17 órakor tartották a Mercedes felülvizsgálati kérelmének meghallgatását: a Sao Paulóban Verstappen és Hamilton között 48. körben történt incidens kapcsán a német csapat és a Red Bull képviselői is megjelentek a versenyfelügyelők előtt – akik videós formában voltak jelen, hiszen az interlagosi hétvége stewardjai vizsgálhatják csak ki újra az esetet.

Az F1-es újságírók tűkön ülve várták az eredményt, de négy órával a meghallgatás kezdete után csak arról érkezett hír, hogy a stewardok megvitatják az ügyet és pénteken hozzák nyilvánosságra döntésüket. Első körben arról kell határozni, indokolt-e a felülvizsgálat, majd – a Mercedes által bemutatott új bizonyítékok alapján – következhet az eredetileg nem is vizsgált eset elemzése és esetleges utólagos büntetés.

Fotó: ATP

Ki nyeri a vb-t Raikkönen szerint? A válasz aligha meglepő

Mivel Kimi Raikkönen két szezont kivéve 2001 óta aktív tagja a Formula-1-nek, a Katari Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, meglátása szerint mennyire heves az idei világbajnoki csata a korábbiakhoz képest. Persze ilyen kérdésre csak hamisítatlan kimis választ lehetett kapni:

„Kevésbé, mert nem veszek részt benne! Nekem nem igazán számít, ki nyeri meg. Nyilván az fogja, akinek a legtöbb pontja lesz az utolsó versenyen” – mondta Raikkönen.

A finn csapattársától, az F1-től búcsúzó Antonio Giovinazzitól is elköszönt: „Kár érte, nyilván. Rendes srác, régóta ismerjük egymást, már a ferraris napoktól fogva. De hát ez néha van így. Remélhetőleg kitalálta már, mi jót fog csinálni, egy nap pedig majd visszatér a Formula-1-be. Abszolút megérdemelné, de nincsen sok autó, viszont sokan akarnak bekerülni. Azért reméljük” – beszélt elismerően az olaszról, akivel a harmadik szezont töltik csapattársakként.

Activity – Ferrari kiadás

Továbbra sem hagyja békén a maranellói gárda a pilótáit a vicces kihívásokkal. Carlos Sainz és Charles Leclerc feladata ezúttal az volt, hogy egy kalapból húzzanak cetliket, és a rajtuk szereplő szavakat mutogassák el. Bohóckodásból ezúttal sem volt hiány…

Kutya? Ugyan már! Ricciardo méhészborzzal menne a paddockba

Kevés embernek van az F1-ből olyan különleges kapcsolata egy állattal, mint Daniel Ricciardónak a méhészborzzal. Nemcsak, hogy becenévként viseli a nevét, de ha felelnie kellene az életmódjából biológiaórán, csillagos ötöst kapna. Nem is lepődött meg, mikor a csütörtöki sajtótájékoztatón – melyen a Formula.hu is jelen volt – megemlítették neki, hogy a méhészborz Katarban őshonos. „Persze, hogy tudtam, mindent tudok a totemállatomról” – jelentette ki. Ezután elárulta nagy álmát, ami egész biztosan túltesz még Dale Earnhardt autójának vezetésén is. „Az álmom, hogy egy nap házikedvencemként sétáltathassak egy méhészborzot a paddockban. Az lenne a világ legklasszabb dolga. Mielőtt távozom az F1-ből, ezt mindenképpen meg szeretném valósítani, szóval ha valakinek van egy méhészborza, vagy ismer egyet, az nagyon sokat segítene” – humorizált az ausztrál.

Miért nem a saját juniorját választotta az Alfa Romeo?

Kedden elkelt az utolsó ülés is 2022-re, az Alfa Romeo bejelentette, Guanyu Zhou lesz Valtteri Bottas csapatársa. Hogy épp a kínai pilóta lett a befutó, az némi csodálkozásra adhatott okot, hiszen ő egy másik csapat, az Alpine neveltje. Theo Pourchaire személyében az Alfa Romeónak is megvan a maga utánpótlása, de mégsem ő lett a szerencsés, a csapatfőnök, Frederic Vasseur pedig tisztázta is, miért.

„Fantasztikus szezont fut a Formula-2-ben, de még csak 18 éves. És nagyon gyorsan lépkedett felfelé a ranglétrán. Véleményem szerint lenyűgöző, ahogy teljesít, de nem szeretném túl nagy nyomás alá helyezni. Túl kockázatos lenne rögtön felemelni a Formula-1-be. Ez a cirkusz brutális. Itt csak egyetlen lövésed van, és ha az első éved rossz, könnyen lehet, hogy lőttek is a karrierednek. Theónak még szüksége van némi tapasztalatra az utolsó lépés előtt” – magyarázta Vasseur, aki azt is elárulta, a fiatal tehetség mivel tehet most a legtöbbet az előrelépéséért. „Jövőre meg kell nyernie a bajnokságot. Utána meglátjuk, hogyan tovább, de rajta marad a radarunkon, és a csapatunk sem engedi el.”

Pourchaire valóban szépen szerepel a nevelőszériában, Monacóban például a pole-pozíció megszerzése után megnyerte a főfutamot, amivel a kategória legfiatalabb futamgyőztesévé vált. Augusztusban tesztlehetőséget is kapott az Alfától.

Masi a biztonsági öves büntetésről: „Ez üzenet, hogy elfogadhatatlan az ilyen viselkedés”

Az amúgy is eléggé sok vitás esetet felvonultató Sao Pauló-i Nagydíj végén Lewis Hamilton még vizsgálat alá vonták, amiért a levezető körön kikapcsolta a biztonsági övét, amikor egy brazil zászlót vett magához. Bár megúszta pénzbírsággal a brit, sokan így is úgy értelmezték a szankciót, hogy ezzel elvágják a lehetőségét az emlékezetes futam utáni ünnepléseknek. Michael Masi, az FIA versenyigazgatója elmondta: még Charlie Whiting idejében is téma volt már ez a kérdés, és szó sincs róla, hogy az ünnepléseket akarnák megakadályozni, de az F1-nek biztonság terén (is) példát kell mutatnia.

„Nincs probléma azzal, ha kilazítják a biztonsági övet, de rendesen bekapcsolva kell lenniük” – magyarázta Masi a Motorsport.com hasábjain. „Ez egy biztonsági eszköz. Szerintem a felügyelők is világossá tették a döntésükben, hogy egyáltalán nem az ünnepléseket akarják ezzel meggátolni. De az autósportok csúcsán ez egy biztonsági kérdés, emellett üzenetértéke is van, hogy az ilyen viselkedés elfogadhatatlan.”

hamilton-unnepel-brazil-mercedes

Podcast, MotoGP, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már lassan másfél éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Perez legutóbb győztesként távozott Katarból

A hétvégén először rendezik meg a Katari Nagydíjat az F1 történetében, azonban ez nem jelenti azt, hogy korábban még nem versenyzett senki a jelenlegi mezőnyből Losailban. Sergio Perez ugyanis a Titteren osztotta meg legutóbbi emlékét arról, amikor Katarban járt, ami ráadásul nem is egy rossz emlék a mexikói számára, ugyanis nem mások társaságában állt a pódium tetején, mint Vitalij petriv és Nico Hülkenberg. A Red Bull versenyzője még az ázsiai GP2-es bajnoksággal járt Losailban, a 2008-2009-es szezonban, amelyet végül a hetedik helyen zárt a mexikói.

MiniDrivers: Vörös szőnyeg Sir Lewis Hamiltonnak

Ki más, mint csapattársa terítette volna le Lewis Hamilton elé a vörös szőnyeget a Sao Pauló-i Nagydíjon, miközben a brit versenyző a tizedik helyről rajtolva tört előre és nyerte meg az interlagosi futamot. Itt a legutóbbi futam animációs és humoros összefoglalója.

Csak egy DRS-zóna lesz Katarban

Története során először látogat el Katarba a száguldó cirkusz mezőnye, ami a MotoGP-seknek már korántsem ismeretlen terep. Az F1-esek viszont korábban még sosem versenyeztek itt, és idén is csak az Ausztrál Nagydíj helyére ugrott be Losail. Az most kiderült, hogy mindössze egyetlen DRS-zóna lesz kialakítva az újonc pályán, melynek érzékelési pontja 125 méterrel a 16-os kanyar előtt lesz elhelyezve, az aktiválási pont pedig a kanyarkijárat után 200 méterre helyezkedi el. Azt már tudjuk, hogy 2022-ben Katar nem lesz a versenynaptár részese, mivel a Ladarúgó-világbajnokság megrendezésére koncentrál az ország, azonban 2023-tól az F1 tíz éven át ellátogat majd a monarchia egy feltehetően újonnan épített pályájára.

Csütörtök délután hallgatja meg a Mercedes felülvizsgálati kérelmét az FIA

Mint arról kedden beszámoltunk, miután előkerült Max Verstappen eltűntnek hitt belső kamerás felvétele, a Mercedes azonnal jelenzte, hogy szeretné, ha az FIA felülvizsgálná az interlagosi incidenst, amikor Verstappen - állításuk szerint - levezette a pályáról Hamiltont, de akkor perdöntő bizonyíték hiányában nem büntették a hollandot. A felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban csütörtökön délután, magyar idő szerint 15:00-kor hallgatja meg a Mercedes képviselőit egy videokonferencián a Nemzetközi Automobil Szövetség, ahol arról még azonnal nem születik döntés, hogy megbüntetik-e a hollandot, itt kizárólag azt vizsgálják meg, hogy megéri-e újra felgöngyölíteni az ügyet, vagy nem találják eléggé meggyőzőnek az Ezüst Nyilak által tálalt új bizonyítékokat, így egyszer és mindenkorra lezártnak tekintik az incidenst.

 

Dupla előzés, monacói győzelem: az F1 jövő évi újoncának legjobb F2-es pillanatai

Guanyu Zhou lesz 2022-ben Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeónál, így ő lesz a jövő évi mezőny egyetlen újonca. A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája megosztott egy összeállítást a kínai pilóta legjobb F2-es pillanatairól – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

zhou-f1-video

Így hajtotta meg a McLaren IndyCar-futamgyőztese az 1998-as vb-autójukat Laguna Secában

Patricio O’Ward még a szezon előtt fogadott a McLaren vezérigazgatójával, Zak Brownnal, hogy amennyiben futamot nyer az IndyCarban, részt vehet a szezon végi F1-es teszten Abu Dhabiban. Nos, nyert versenyt, de úgy tűnik, a wokingiak plusz ajándékot is tartogattak a fiatal tehetség számára. A napokban ugyanis O’Ward beülhetett az ikonikus MP/4-13-as Formula-1-es versenygépbe, amellyel 1998-ban Mika Hakkinen első vb-címét nyerte – ráadásul a mexikói magától a finntől kapott tanácsokat. Íme, néhány felvétel a Laguna Seca-i körözésről:

Lehet, hogy félkészen, de meglesz a szaúdi pálya a versenyre

A néhány hete kiadott friss fotók alapján még rengeteg munka volt az első Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjnak otthont adó dzsiddai helyszínen, sokakban annak kapcsán is kétségek merültek fel, hogy egyáltalán elkészül-e december elejére a világ leggyorsabb utcai pályájának beharangozott létesítmény. A helyi szervezők és maga az F1 is időről időre megnyugtatni igyekszik mindenkit, s most Steve Nielsen is beállt a sorba:

„Ambiciózus projekt, de nagyszerű létesítmény lesz. Nagy a hajtás, szó szerint a hét minden napján 24 órában dolgoznak egy jó ideje” – fogalmazott a Motorsportnak. „Nemrég láttam néhány friss fotót, és nagyot léptek előre. De még sok a munka. Szóval tényleg a legvégéig fognak zajlani a munkálatok, de el fognak készülni. Minden, amire szükségünk van egy biztonságos versenyhez, az meglesz, ebben biztos vagyok.”

Az utolsó mondata kapcsán Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója is úgy fogalmazott, hogy „jövőre már tökéletes lesz, de már idén is nagyon-nagyon jó” a szaúdi pálya, amelyből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg nem minden létesítménnyel lesznek kész. Ezt elismerte Domenicali, de ő is hangsúlyozta: hogy maga a pálya és minden, ami elengedhetetlen a verseny megrendezéséhez, el fog készülni a december eleji futamra.

szaudi-palya

Fél éve nincs megegyezés a Ferrari és főszponzora közt

A Mission Winnow kezdeményezés SF21-en található, feltűnő zöld logóit számos kritika érte a Ferrarira kerülés óta bújtatott dohányreklámként, ráadásul Európai Uniós jogszabályok miatt a nagydíjak többségén a matrica nem is látható az autókon. A csapatfőnök Mattia Binotto még júliusban nyilatkozta, a szezon végén lejáró szerződés hosszabbításán dolgoznak: „A szerződés lejár az év végével, de egyeztetések vannak folyamatban a PMI-vel, amely erős és közeli partnerünk már sok-sok éve, és jó kapcsolatot ápolunk. Az majd a következő hónapokban derül ki, mi lesz a konklúzió” – idézi a PlanetF1 Binotto nyári nyilatkozatát.

Június óta öt hónap telt el, a Mission Winnow kapcsán azonban azóta sem érkezett hír. A svájci születésű csapatfőnök újra beszélt a szponzorról, most már számolva a lehetőséggel, hogy elveszíthetik névadó támogatói státuszban.

„Továbbra is tárgyalunk a PMI-vel” – mondta a Motorsport.com-nak. „Nagyon valószínű, hogy PMI maradni fog, de talán nem névadó szponzorként. Tehát majd meglátjuk. Attól is függ, mire vonatkozik a kérdés: autón levő támogatóként vagy nem. A matricákra vonatkozó jogokról is beszélünk. Bejelentésre fog kerülni, amint készen állunk rá.”