DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

MotoGP futamelőzetes - Motegi

A hétvégén Japánban megkezdődik az erőltetett menet a gyorsasági motoros világbajnokság mezőnye számára: két és fél héten belül három tengerentúli fordulót rendeznek, amelynek az első felvonása lesz a Motegiben rendezendő nagydíj. Az erős féktávjairól elhíresült Twin Ringen, a Honda hazai pályáján az lesz a fő kérdés, hogy Marc Marquez máris bebiztosítja-e címvédését.

Ha a hagyományosan a szezonzáró szerepét betöltő valenciai futamot nem számítjuk, akkor a két héttel ezelőtti aragóni viadallal lezárult az idény európai szakasza, s a mostani Japán Nagydíjjal megkezdődik a három fordulóból álló tengerentúli körút, amelyet ráadásul két és fél hét alatt lezavar a mezőny. Érdekesség, hogy tavaly pont fordított volt a sorrend a futamok között, hiszen akkor Malajziával nyitottak a versenyzők, s az ausztrál verseny után következett csak Motegi.

Most azonban a Twin Ring lesz az erőltetett menet első állomása, ahol a kiszámíthatatlan időjárási körülmények (egyes hírek szerint a múlt heti suzukai F1-es hétvégéhez hasonlóan itt is bekavarhat egy tájfun, tavaly pedig a komplett pénteki napot és a szombat délelőtti programot törölni kellett) mellett a rendkívül kemény féktávok jelentik a fő nehézséget: a gyorsasági motoros világbajnokság versenynaptárába 2000-ben bekerülő aszfaltcsík tipikusan a stop&go típusú pályák közé tartozik.

01_1



Mivel itt tehát a fékezési stabilitás és a jó kigyorsítás kulcsfontosságú, a papírforma alapján a Hondák számítanak fő favoritnak a verseny során, így Marc Marqueznek jó esélye van arra, hogy rögtön első meccslabdáját kihasználva, a japán márka hazai versenyén biztosítsa be második királykategóriás vb-címét. Igaz, ebben leginkább Dani Pedrosa akadályozhatja meg, aki abban az esetben, ha ifjabb kollégája előtt végez (a pontszerző zónán belül), máris elnapolja a bajnokavatást.

Ugyanerre készülnek azonban a yamahások is: Jorge Lorenzo Spanyolországban megszerezte idei első győzelmét, s ezzel felzárkózott az összetett második helyéért csatázó Pedrosa, Rossi kettősre, ráadásul a kétszeres vb-első tavaly óriási meglepetésre győzni tudott Motegiben. Olasz csapattársa is egyre jobb formába lendül saját bevallása szerint, s ne feledkezzünk meg eközben a folyamatosan fejlődő Ducatiról sem, akik a korábbi évek során szintén remekül tudtak szerepelni Japánban.

02

Ami a két kisebb géposztályt illeti: a Marc VDS Racing spanyolja, Esteve Rabat az előző négy forduló során begyűjtött három győzelmének és egy második helyének köszönhetően egyre nagyobb előnyre tesz szert saját csapattársával, Mika Kallióval szemben, s jó esély van rá, hogy ez a tendencia most vasárnap is folytatódjon. A finnek ráadásul lassan hátrafelé is kell tekingetnie, hiszen a parádés újonc szezont produkáló Maverick Vinales megcélozta a pontverseny második helyét.

A Moto3-ban legutóbb helycsere történt az élen: Alex Marquez átvette a vezetést a tabellán Jack Millertől, s számára jó hír lehet, hogy tavaly épp Motegiben szerezte meg pályafutása első sikerét, a vb-esélyesek bukásával tarkított rendkívül változatos versenyen. Az ausztrál KTM-es természetesen szeretne visszavágni, miközben Rins is egyre közelebb lopakodik az első helyhez – szokás szerint izgalmas versenyfutás várható a legkisebbek között mind a futamgyőzelemért, mind a vb-elsőségért. 

A MotoGP Japán Nagydíját az időeltolódás miatt hajnalban és kora reggel lehet nyomon követni itthon, így az éjjeli baglyok és a korán kelők előnyben lesznek. A hétvége teljes menetrendje, benne a televíziós közvetítésekkel, itt érhető el.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: